Innovatív telematikai szolgáltatások a fuvarozók terheinek enyhítésére – beszélgetőtárs Zölei Nikolett, az iData Kft. értékesítési vezetője

Innovatív telematikai szolgáltatások a fuvarozók terheinek enyhítésére – beszélgetőtárs Zölei Nikolett, az iData Kft. értékesítési vezetője

A fuvarozó vállalkozók működési költségének jelentős részét – egyharmad-egyharmad arányban – az útdíj és az üzemanyagköltség teszi ki. A munkaerőhiány mellett mostanában csak kapkodják a fejüket, milyen változások várhatóak a jövőben, amelyek hamarosan hatalmas terheket rónak rájuk. Mindezen változások oda vezetnek, hogy a fuvarozói díjak drasztikus mértékben megemelkednek (az előzetes várakozások alapján körülbelül 20 százalékkal), amelyek természetszerűleg a termékek és szolgáltatások árában jelennek meg, a végfogyasztók számára is érzékelhetően.

– Hogyan reagál az iData az útdíjjal kapcsolatos változásokra?

– A társaságunknál már az elektronikus útdíj bevezetése óta, tehát több mint 10 éve azon dolgozunk, hogy stabil és biztonságos fizetési módot kínáljunk a fuvarozók számára. Ebben legnagyobb szerepe a saját fejlesztésű útdíj-visszajelző készülékünknek van, amelyet a fuvarozók igényei alapján alakítottunk ki, és 2013 óta az ő visszajelzéseik alapján fejlesztünk tovább. Az eszközünk számos funkciója segíti a gépjárművezetőt és a diszpécsert, hogy a fuvarozás folyamata bírságmentes legyen; ilyen például a gépjármű beindításakor a tengelyszám-váltásra figyelmeztető hangjelzés. Januártól viszont bevezetik a J5-díjkategóriát, az októberi útdíjváltozások mellett ez szintén nagy terhet ró a fuvarozókra. Ehhez egyrészt a legtöbb szolgáltatónak várhatóan eszközt kell cserélnie, mivel a jelenleg használt megoldás nem volt felkészítve erre a nem várt változásra, ami az egész telematikai piacot meglepetésként érte.  A csere időkiesést és nehézségeket okozhat a gépjárművek logisztikájában, másrészt az új kategória használatában minél hamarabb rutint kell szerezniük a gépjárművezetőknek. Az iDatánál mi már készen állunk erre a változásra.

– Minek köszönhető ez?

– Nagyon hálás helyzetünk van a piacon, mivel az általunk kiadott több tízezer útdíj-visszajelző a gépjárművekben műszakilag-informatikailag olyan felszereltségű, hogy január 1-jétől automatikusan, az autók megállítása és bármilyen további feladat nélkül azonnal használhatóvá válik. Erről az év utolsó negyedévében minden ügyfelünket tájékoztatjuk, és örömmel állunk az új érdeklődők rendelkezésére, hogy egy gyors, biztonságos és átlátható útdíj-bevallással biztosíthassuk az ő kényelmüket is. Ezzel mi felkészülten várjuk a J5-kategória bevezetését.

– E tengelyszám-kategória bevezetése az eddigi utalási rutint is felborítja. Ezt hogyan kezelik telematikai fejlesztéssel?

– Az útdíjfizetés folyamatához kapcsolódó adminisztrációs terheket enyhíti az utólagos útdíjfizetésünk, aminek köszönhetően partnereink mentesülnek a HU-GO folyószámla-egyenleg folyamatos figyelésétől, illetve az egyenleg-lefogyás kockázatától. A J5 bevezetésével az érintett cégeknek újra meg kell tapasztalniuk, hogy az adott feltöltött egyenleg milyen időszakra lesz elegendő, ami sajnos további kockázatot hordoz magában. Az iData szolgáltatásának versenyelőnye, hogy az ügyfél valóban a valós, megtett kilométerek után fizeti az útdíjat, adminisztrációs, kényelmi és egyéb „százalékos” díjak nélkül. A megoldásunk használatával eltűnnek a fedezetlenségből adódó bírságok, és nőhet a cég likviditása.

– Az üzemanyag-felhasználás hatékony ellenőrzésére is van megoldásuk?

– A fuvarozók legnagyobb költségterheit az útdíj mellett az üzemanyag jelenti. A jelenlegi üzemanyagárak mellett soha nem volt ekkora relevanciája az üzemanyagkészlet felügyeletének. Ebben segítjük ügyfeleinket a teljes üzemanyagkontroll szolgáltatásunkkal. A pontos üzemanyag-figyelő rendszerünk több mint 99 százalékos pontossággal kimutatja az üzemanyag betankolását és felhasználását, ezzel is elejét véve az üzemanyaggal való esetleges visszaéléseknek. Mindezt azonnali riasztások és kiemelt ügyfélszolgálati szakértők támogatják, hivatalos kivizsgálásokkal és jegyzőkönyvekkel kibővítve.

– Milyen iTrack-újdonságok segítik még a fuvarozókat?

– A NaviTrack szolgáltatásunk már nemcsak tableten érhető el, hanem applikáció formájában is letölthető. Számos szolgáltatási elemmel teszi teljessé a menetirányítók napi tervezési és vezénylési munkáját: útvonaltervezéssel, a magyar útdíj- és üzemanyagköltségek kalkulációjával, alternatív útvonalak ajánlásával, a megtervezett útvonalak mentésével és kiküldésével a gépjárművezetőnek, naptárban való megjelenítéssel és további egyedi paraméterek figyelembevételével segítve a gördülékeny működést. Az üzenetküldési szolgáltatás segítségével kétirányú kommunikáció biztosított a központ és a gépjármű között, a fontos üzenetek kedvencként megjelölhetőek, és az üzenetváltásokat folyamatosan naplózva azok visszakereshetőek lesznek. A Fotótár funkció használatával a gépjárművezető azonnal beküldheti a rendelkezésére bocsátott dokumentumokat, számlákat, ezáltal a számlázás folyamata nagymértékben felgyorsítható. Ezenkívül bármilyen más eseményt (például árukár-kivizsgálás, baleseti helyszín megtekintése vagy bármilyen műszaki hiba) is megoszthat azonnal, így azok rögtön átbeszélhetők és megoldhatók online. Ezek kategóriákba is rendezhetők, szűrhetők akár társosztályok (Pénzügy, Szerviz, Menetirányítók) szerint. A dokumentumok minőségét egy képminőség-ellenőrző algoritmus támogatja, így elkerülhetővé váltak az olvashatatlan, feldolgozhatatlan dokumentumok és képek. Még egy fontos fejlesztésünk is megvalósult: befejeztük az integrációnkat az InnoSpeddel, így már az InnoSped fuvarszervező programját is teljes értékűen ki tudjuk szolgálni a szükséges iTrack-adatokkal.

– Ezekkel a fejlesztésekkel mit céloznak?

– Mindenekelőtt felkészülten várjuk a változásokat annak érdekében, hogy azokra a lehető legrövidebb időn belül reagáljunk. Folyamatosan figyeljük a piaci, gazdasági viszonyokat, és az ügyfeleinkkel is aktív kapcsolatban állunk. Az információkat, tapasztalatokat igyekszünk megosztani mindenkivel, ezért is rendezzük meg minden évben kétszer a Fuvarozói Roadshow-nkat. Az őszi eseményt október 12-én tartottuk Székesfehérváron, ahol a fenti témákról is személyesen beszélgethettünk a fuvarozói szakma elismert képviselőivel.

 

Mobilitási Csomag

Már most ki lehet mutatni, hogy a Mobilitási Csomag első fázisában bevezetett változás, amely a „kötelező hazatérést” szabályozza, mekkora pluszköltségekkel jár a fuvarozóknak. A legfrissebb változás 2023. augusztus 21-étől lépett életbe, amelynek értelmében az új, 3,5 tonna feletti gépjárműveket már csak kizárólag Smart 2 okos tachográfokkal lehet regisztrálni és üzembe helyezni.

Üzemanyag

  1. január 1-jétől emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója. A módosítás a gázolaj és a benzin esetében több mint 32 forintos literenkénti drágulást jelent. Ez magával hozza, hogy a jövedéki adó miatt nő az üzemanyag áfatartalma is. Előreláthatólag tehát az 1 liter üzemanyagért fizetendő összeg elérheti a 700 forintot is.

Útdíjas változások

  • Útdíjemelkedés

Miután a 2023. évi júliusi infláció 17,6 százalékos volt, így 2023. október 1-jétől a 3,5 tonna feletti gépjárműveknek is több mint 17 százalékkal több útdíjat kell fizetni az úthasználatért. A bruttó díjak a következőképpen alakulnak a IV. negyedévtől a nemzetiutdij.hu tájékoztatása szerint:

  • J5-díjkategória
  1. január 1-jétől az útdíj megállapítása során új kategóriát vezetnek be az útdíjköteles gépjárművek tengelyszáma alapján: az új J5-díjkategória az 5- vagy többtengelyes útdíjköteles gépjárműveket érinti – tehát gyakorlatilag a fuvarozók legnagyobb részét.
  • Külsőköltség-díj
  1. január 1-jétől lép életbe a külsőköltség-díj, amely magába foglalja a szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét és a környezeti terhelés mértékét. Ennek összege egy bonyolult számításon alapul, amelynek módszertanát az ehhez kapcsolódó jogszabályi melléklet tartalmazza. Ez átlagosan – úthasználattól és a jármű környezetvédelmi besorolásától függően – mintegy 20–30 százalék többletköltséget jelent a vállalkozóknak.