Erőteljes növekedés 2017-ben: 15,4%-kal nőttek a PSA csoport eladásai

A PushtoPass tervben foglalt termékoffenzíva magasabb fokozatba kapcsolt, és az előző 18 hónapban bevezetett öt SUV modell egyre nagyobb népszerűségnek örvend.  A SUV-eladások összességében a csoport értékesítési adatainak 23%-át tették ki 2017-ben.

A PEUGEOT márka 2017-ben világszinten közel 600 000 SUV-ot értékesített, európai viszonylatban az előkelő második helyet megszerezve ezzel a szegmensben, volumenben pedig közel 60%-os növekedést produkálva.

PEUGEOT 3008-ból összesen 259 300 darab talált gazdára a tavalyi évben, ami ékesen bizonyítja, hogy nem véletlenül választották 2017-ben „Az év autójának” Európában, illetve részesült világszinten 38 elismerésben. A PEUGEOT emellett egyrészt a 2017 márciusában piacra dobott új PEUGEOT 5008 sikerének (85 900 eladott példány), másrészt a PEUGEOT 4008 Kínában tapasztalt népszerűségének (51 500 példány) is örvendhetett.

A CITROËN ősszel lendült támadásba SUV-fronton: Kínában szeptembertől kapható a C5 Aircross, Európában pedig októberben jelent meg a C3 Aircross modell. Az előbbiből közel 22 700, az utóbbiból pedig 35 400 darab fogyott a tavalyi évben. 2018-ban mindkét modell a világ többi részén is bevezetésre kerül.

A DS Automobiles február végén mutatta be a DS 7 CROSSBACK SUV modelljét, amelynek  La Première névre keresztelt limitált szériás változatára interneten lehetett leadni a rendeléseket. A márka októberben indította útnak exkluzív hálózatát, és ekkor terjesztette ki  a DS7 Crossback teljes modellválasztékára a rendelési lehetőséget. A megrendelt modellek kiszállítására 2018 februárjától kerül sor.

2017-ben az OPEL / VAUXHALL a PACE! elnevezésű átszervezési programban foglaltak szerint racionalizálta forgalmazási csatornáit. Emellett soha nem látott termékoffenzívába kezdett, 2 új SUV (a Crossland X és a Grandland X májusi, illetve szeptemberi) bevezetésével, 33 900, illetve 18 700 eladott példánnyal.

2017-ben a PSA kishaszonjármű-eladásai történelmi rekordot  értek el: összesen 476500 ilyen autó talált gazdára, amely 15%-os növekedést jelentett 2016-hoz képest. Ha beszámítjuk a haszonjármű-alapra épülő egyéb modelleket (például PEUGEOT Traveller és CITROËN SpaceTourer), akkor a csoport 2017-ben összesen 658 000 eladással büszkélkedhetett.

1 2017. augusztus 1-jét követően a PSA csoport konszolidálta az OPEL és a VAUXHALL értékesítési volumenét, amely 2017 augusztusa és decembere között 403 900 eladott autót jelentett.

A PEUGEOT és a CITROËN kishaszongépjárművek révén – amelyek 20,2%-os (az előző évinél 1,3 százalékponttal magasabb) részesedést szereztek az európai piaci szegmensben – a csoport megerősítette vezető pozícióját. A piaci bővülés több mint 50%-a e két márkánál csapódott le, nevezetesen az új PEUGEOT Expert és CITROËN Jumpy modelleknek köszönhetően.

A kishaszongépjárművekkel kapcsolatos stratégia már Európa határain kívül is kezdi meghozni első gyümölcseit: Eurázsiában már azelőtt 55%-kal nőttek az eladások, hogy elkezdődött volna az új PEUGEOT Expert és CITROËN Jumpy modellek – 2018. szeptember 1-jétől esedékes – helyi gyártása. Latin-Amerikában, ahol 2018-tól megújul a termékpaletta és kiteljesedik a szolgáltatások köre, 13%-os volt a növekedés.

 

Európában a csoport összesen 2 378 600 járművet értékesített, ami az augusztus 1. óta gazdára talált 376 400 Opelt és Vauxhallt is beleértve közel 450 000-rel több eladást jelent az előző évhez képest (+23,2 %).

A csoport – Nagy-Britannia kivételével – az összes jelentősebb országban növelni tudta piaci részesedését, sőt 2010 óta először a PEUGEOT-CITROËN-DS márkák viszonylatában is sikerült előrelépést elérnie (0,3 ponttal 11,1%-ra nőtt a része).

A SUV- és haszonjármű-eladások növekedésén túl a csoport a PEUGEOT 308 (166 000 db), a CITROËN C3 (217 000 db), az OPEL Insignia Sport Tourer, Grand Sport és Country Tourer változatai (2017 augusztusa és decembere között összesen 40 600 eladott példány) sikeres bevezetésének is örvendhetett.

A PEUGEOT 2008 és az OPEL Mokka is felkerült piaci szegmensük képzeletbeli dobogójára: előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen. A DS Automobiles is folytatja forgalmazói hálózatának fejlesztését, melynek hamarosan már 150 pontján kezdődik meg az első „második generációs” DS modell, a DS 7 CROSSBACK értékesítése.

 Kína és Délkelet-Ázsia: a kereskedelmi talpraállás első jelei

Kínában és Délkelet-Ázsiában, nehéz gazdasági viszonyok közepette a csoport összesen 387 000 gépjárművet értékesített. A fellendülés első jelének tekinthető azonban, hogy a havi eladási mutatók július óta emelkedést mutatnak, piaci részesedése pedig az év második felében 0,3 százalékponttal magasabb volt az első félévinél. A csoport SUV-kínálata kedvező fogadtatásra talált: a PEUGEOT 4008 és 5008, valamint a CITROËN C5 Aircross 2017-es bevezetése is sikeresnek bizonyult. Fontos megjegyezni, hogy az új PEUGEOT 308, illetve a CITROËN C5 és C6 is stabil eladási mutatókkal rendelkezett 2016-hoz képest, még az erősen szűkülő piaci szegmensben is.

Délkelet-Ázsiában, különösen Vietnámban is felgyorsult a PSA csoport fejlődése. Alig kilenc hónappal az új összeszerelési megállapodás aláírását követően elindult a PEUGEOT 3008 és 5008 modellek gyártása a ChuLaiban működő THACO gyáregységben, s a helyben készült SUV-ok pozitív fogadtatásra találtak.

2017 júniusában a PSA csoport aláírt egy megállapodást, amely még szorosabbra fűzi az együttműködést a ChangAnAutomobile céggel, szilárd alapokat teremtve ezzel a DS márka erőteljes fejlődéséhez. A következő pekingi autós seregszemle után e térségben is megkezdődik a Sanghaji Autószalonon bemutatott DS 7 CROSSBACK forgalmazása.

Eurázsia: a 45%-kal több eladás, jócskán felülmúlva az autópiaci tendenciát

Csoportunknak sikerült növekedést elérnie a térség jelentősebb piacain (Oroszországban +38%, Ukrajnában +62%), összesen 15 200 gépjármű értékesítésével.

Az új PEUGEOT 3008 SUV eladási mutatói egyértelmű növekedést mutatnak az előző generációs változathoz képest, s a márka értékesítési volumenének 21%-át teszik ki, amely ezáltal összességében 50,7%-kal emelkedett. A CITROËN márka eladásainak erőteljes – regionális szinten 33,4%-os – növekedéséhez nagyban hozzájárult a Grand C4 Picasso sikere (+126%), különösen B2B viszonylatban.

A kishaszongépjárművek piaci szegmensében a PSA csoport eladásai 55%-kal nőttek. A PEUGEOT Expert és Traveller, illetve a CITROËN Jumpy és SpaceTourer modelleknek – az oroszországi Kaluga városában 2018-tól induló – helyi gyártásával a csoport várhatóan még tovább tudja növelni eladásait Eurázsiában.