Elkezdődött a 62-es főút elkerülőjének építése

Elkezdődött a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése: a beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, a kivitelezés nettó költsége 3,16 milliárd forint lesz.

A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy néhány éve adták át a Seregélyest és Perkátát elkerülő szakaszt, és felújították a Fejér megye két nagyvárosát, Dunaújvárost és Székesfehérvárt összekötő utat, a mostani beruházással a még hiányzó szakasz épül meg.

A kivitelezést a Soltút Kft. és az S-Útvonal Zrt. alkotta Szabadegyháza 2016 konzorcium végzi, a várható befejezés 2018 júniusa.

A NIF Zrt. beruházásában 2,9 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, továbbá egy 96,6 méter hosszú – a vasúti fővonal, egy iparvágány, valamint egy közút felett átívelő – különszintű- és további három szintbeli csomópontot alakítanak ki.

MTI