Súlyos anyagi és adminisztrációs teher a magyar fuvarozóknak is, hogy több uniós országban az ottani minimálbért kell fizetniük a dolgozóiknak, ezért egyes fuvarozók visszavonulhatnak az európai uniós piacokról – hangsúlyozta a Világgazdaság csütörtöki számában adott interjúban Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára.
A főtitkár szerint elfogadhatatlan, hogy a közúti áru- és személyszállításra kiterjedjen a kiküldetési irányelv hatálya. Mint mondta, az Európai Bizottság – az MKFE és további tíz uniós tagország fuvarozóinak folyamatos tiltakozása ellenére – sem próbál gátat szabni az unió alapelveivel ellentétes adminisztratív és bérfizetései szabályok bevezetésének.
A főtitkár szerint ezeknek a szabályoknak a betartása olyan nagy mennyiségű adminisztrációs feladatot ró a kisvállalkozásokra, amelyek ellehetetlenítik a működésüket. Mint mondta, máris több vállalkozás jelezte, hogy a bizonytalan jogi helyzet és a kilátásba helyezett irreálisan magas bírság miatt visszavonul egyes uniós piacokról.
„Becslésünk szerint a fuvardíjakat legalább 15, de bizonyos esetben akár 30 százalékkal kellene emelni, hogy a pluszköltségek mellett is rentábilisan működjön egy gazdaság” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezzel szemben a piac jelenleg is nyomott árakat diktál, a megrendelők egyelőre elutasítják az áremelést. További veszély, hogy az Európai Unión kívülről érkező, valóban dömpingáron dolgozó fuvarosok miatt ezek az árak tovább csökkenhetnek – hívta fel a figyelmet Somogyi Gábor.
autopro.hu