Megnövekedett költségei miatt emeli szolgáltatási díjait a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Waberer’s International Nyrt. is. Az okokról a legnagyobb hazai vasúti és közúti áruszállító társaság első emberei, Kovács Imre és Lajkó Ferenc nyilatkoztak a Világgazdaságnak.
Európa-szerte árat emelnek a fuvarozók, és a tendencia már Magyarországot is elérte. Lajkó Ferenc vezérigazgató közlése szerint a Waberer’s-nél a folyamat átlagosan 8 százalékos emeléssel kezdődött meg, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatósági elnöke, Kovács Imre nem közölt számot, de átlagos európai fuvarpiaci emelésként 6 százalékot jelölt meg.
Az áremelési kényszer piaci oka mindkét társaságnál – mint az ágazat egészében – a kiadások növekedése. A közúton emelkednek a gépkocsivezetők, a szellemi állomány, a járművek költségei, és magasabbak a biztosítási díjak, de Lajkó Ferenc szerint a túlélés kulcsa egyébként is az áremelés. A vasútnál még a verseny is kiéheztette a piaci szereplőket, amelyek emiatt nem készülhettek fel a növekedő keresletre. Mint Kovács Imre rámutatott, a vasutat a pályaépítések miatt a közúti fuvarozásnál lényegesen nagyobb költségek sújtják, kiadásaik 20-30 százalékkal növekedtek. „Költségeinket hozzá kell igazítanunk a megváltozott üzleti környezethez” – jelentette ki. A vasúti fuvarozóknak új eszközökbe kell beruházniuk, hogy fenntarthassák üzemméretüket, erre készül a Rail Cargo Group is a következő években.
A szabályozás is növeli a fuvarozók kiadásait. Lajkó Ferenc ennek kapcsán a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv legutóbb elfogadott módosítási javaslatát emelte ki, amely megítélése szerint aránytalanul emelné a kötelező bérszinteket. Igaz, a változás csak akkor vonatkozik a fuvarozásra, ha arról majd külön ágazatspecifikus jogszabályokban rendelkeznek. A most induló egyeztetésben ezért a Waberer’s aktívan keresi majd a lehetőségeket és fórumokat, amelyeken kifejezheti álláspontját. Kovács Imre a már említett infrastruktúra-építés kapcsán hozzátette, hogy amiatt az RCH-nak éves szinten milliárdos többletkiadásai adódnak.