DKV Box Europe: folyamatosan nő a bevont országok száma – beszélgetés Vass Róberttel, a DKV Euro Service Hungary ügyvezető igazgatójával

DKV Box Europe: folyamatosan nő a bevont országok száma – beszélgetés Vass Róberttel, a DKV Euro Service Hungary ügyvezető igazgatójával

A DKV Mobility magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója büszke arra, hogy a DKV Box Europe már 11 országban biztosítja az útdíjak utólagos fizetését.

– Legutóbb, a világjárvány harmadik hullámának közepén azt említette a NavigátorVilágnak, hogy a DKV-csoport folyamatosan tudta nyújtani a szolgáltatásait. Hogyan alakul a helyzet most, december elején, a negyedik hullám tetőzésének idején?

– 2021 tavaszától azt tapasztaltuk, hogy miután a korlátozások enyhültek, nagyon sokat javult a helyzet. Elsősorban az árufuvarozásban a teljesítmény majdnem visszakapaszkodott a járvány előtti szintre. A személyfuvarozásban azonban a helyzet nem változott. Európában csak november végén, december elején látjuk a fokozottabb lezárásokat, még nem érezzük, hogy drasztikusabban visszaesett volna a forgalom. De ez még korai is lenne, hiszen most, az év vége felé van a főszezon: közeledik a karácsony, ami az árufuvarozásban a csúcsot jelenti. Viszont a globális szállítási láncokban az ellátási problémák fennakadást jelentenek bizonyos ágazatokban, például az autóiparban. Aki pedig azokhoz fuvaroz, azt tapasztalhatja, hogy adott esetben kevesebbet fordulnak a járművek. Mindez azonban nem feltétlenül csak a járvánnyal függ össze, hanem az akadozó alkatrészellátásokkal. Ha a karácsonyi csúcsidőszaknak vége, valójában akkor, januárban, februárban fog kiderülni, mekkora lesz a negyedik hullám hatása.

– Tevékenységükben az üzemanyagkártya-szolgáltatásuk a legjelentősebb, de egyre inkább követi az útdíjból származó bevétel, azon belül is a DKV Box Europe-é, amely egyre nagyobb forgalmat generál. A weboldalukon olvasható, hogy már Svájc is a rendszer részévé vált. Folyamatosan tudják növelni a rendszerbe bekapcsolódó országok számát?

– Igen, egyre több országot tudunk bevonni a rendszerbe. Olaszországot és Svájcot követően legfrissebbként már Lengyelország is rákerült a boxra. Előkészületben vannak további országok, mint Csehország, Szlovénia és Norvégia. Végül is az a célunk, hogy minden releváns európai útdíjat bekapcsolunk a rendszerünkbe.

– Mióta rendelhető az utólagos díjfizetésre alkalmas DKV Box Europe Magyarországra is? Hasznát látják ennek a magyar fuvarozók is, vagy inkább csak a külföldiek?

– Bő egy éve rendelhető Magyarországra is. Igen, hasznát látják a magyarok is, együtt a külföldiekkel, hiszen egyetlen fedélzeti készülék segítségével tudják teljesíteni a magyar és külföldi útdíjak fizetését.

– Miért lehet ön szerint a DKV Box Europe szolgáltatást a lehető legkorszerűbb megoldásnak tekinteni?

– Mert nem kell több eszközt kihelyezni a szélvédőre, hanem egyetlenegy elszámolással működik az egész rendszer. Mindenfajta útdíj, a szoftverfrissítések és bármilyen változtatások ún. távoli konfigurációval (over the air) kerülnek rá, így ez a legkorszerűbb ilyen eszköz. Az is előnye, hogy ha a járművön esetleg rendszámcserére kerül sor, vagy át kell helyezni egy másik járműbe, a készülék átkonfigurálható.

– Hogyan bővíthető még a magyar piac: több benzinkúthálózat, elektromos töltőpont, még több ügyfél bevonásával?

– Így van. Az ügyfélkutatásunk folyamatos. A benzinkút-elfogadó hálózatunk csaknem 1000 töltőállomásnál tart, mi vagyunk az egyik legnagyobb független szolgáltató. Ha pedig az elektromos személyautókról beszélünk, e téren is hatalmasat tudtunk fejlődni, hiszen van 1200 töltőpontunk, ahol a DKV Charge Carddal elektromos áramot is lehet vételezni.

– Ha végre lecsendesedik és elmúlik a járvány, az megkönnyíti majd a munkájukat, növelheti az eredményességüket?

– Mindenképpen, hiszen a járvány gyakran lezárásokkal jár. Ha nem is az árufuvarozók esetében – hiszen nekik mindig menniük kell –, hanem például a személygépkocsiflotta-szegmensben nagy fejlődés várható. Egy korlátozás egyben azt is jelenti, hogy szolgálati járművekkel sokkal kevesebbet közlekednek, megnő a telefonos ügyintézés, a videokonferenciák száma. De a lezárások megszűntével a személyes kapcsolatok száma megnövekedik, és a személygépkocsi-forgalom is elkezd bővülni. Emellett beindulhat az autóbuszos személyszállítás is. Ez nálunk elsősorban a nemzetközi személyszállító buszközlekedést jelenti. Ehhez arra van szükség, hogy a régiónkban ismét fellendüljön a turizmus, és újból jöjjenek a turisták. Nem is csupán Európából, hanem a távoli kontinensekről is. Az onnan érkezők szívesen tesznek körutazásokat közúton a kelet-európai városok között.

– Milyen fejlesztési lehetőségek rejlenek még a DKV Box Europe-ban?

– Olaszország, Svájc és Lengyelország már rákerült a DKV Box Europe-ra, ezzel 11 országunk van. Ahogy említettem, további országok vannak előkészületben. A meglévő járványidőszakot pedig arra is felhasználjuk, hogy fejlesszük a meglévő termékeink körét. A fedélzeti készülékünk mellett digitális platformjaink is folyamatos fejlesztés alatt állnak: a megújuló ügyfélportál, az új weboldal, illetve a DKV App mobilalkalmazás. Legújabb termékünk pedig a DKV Live, a digitális asszisztens, amely hamarosan indul a magyar piacon. Közben növeljük a töltőállomás-hálózatainkat, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Fokozatosan bővítjük az elektromos járművekhez is a töltőponthálózatunkat. A jövő az elektromos személyautóké. Már látjuk, hogy főleg Nyugat-Európában egyre többet értékesítenek belőlük, s nemcsak magánszemélyeknek, hanem cégek számára is. A kisteherautók esetében is az elektromos járműveké a jövő. Előbb-utóbb Magyarország is követi ezt az irányt, és az a célunk, hogy a már nem is túl távoli jövőben ezt az erősödő szegmenset is maximálisan ki tudjuk szolgálni.

 

Falus Tamás