Egyre népszerűbb a haszonjárműbérlés – beszélgetés Stefkó Péterrel, a Delta-Truck és VIARENT alapítójával és ügyvezetőjével

Egyre népszerűbb a haszonjárműbérlés – beszélgetés Stefkó Péterrel, a Delta-Truck és VIARENT alapítójával és ügyvezetőjével

A Delta-Truck több mint három évtizede a magyar haszongépjármű-piac meghatározó szereplőjének számít. A vállalat nemcsak új, hanem használt tehergépkocsik értékesítésével is foglalkozik. Profiljában megtalálható a bérlés is, amely egyre népszerűbb forma a fuvarozók körében. A Delta-Truck cégcsoporthoz tartozó VIARENT idén ünnepli a 30 éves fennállását, ebből az alkalomból utánajártunk annak, hogy milyen előnyei vannak a haszonjármű-bérleti konstrukciónak.

– Milyennek látja a Delta-Truck cégcsoport 2023-as teljesítményét?

– Két fő területen tevékenykedünk: a bérautó-üzletágban, valamint az új és használt haszonjárművek értékesítésében. Az újjármű-értékesítés terén elmondható, hogy a 2023-as esztendő nem éppen a legjobb évek közé tartozott, tavaly ugyanis 2022-höz képest visszaesés mutatkozott. A bérautó-üzletágnál folytatódott a fellendülés, és a jó teljesítménynek köszönhetően 15 százalékos növekedést könyvelhettünk el. Ez a szegmensünk most már több mint 3 ezer darabosra duzzadt, és immáron három országban – Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon – vagyunk jelen.

– A bérautós üzletág idén 30 éves. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? Nehéz volt ezzel a konstrukcióval megjelenni a magyar piacon? Hogyan fogadták?

– Emlékszem, az elején megmosolyogtak minket a piacon, hogy mit akarunk a haszonjármű-bérlettel, mikor lehet lízingelni is. Nagyon nehézkesen indultunk 1994-ben, néhány év alatt csak annyi szerződésünk volt, hogy egy kezemen meg tudtam számolni. Az elején még csak használt járművekkel dolgoztunk, mert az új túlságosan drága lett volna. Idővel ez a konstrukció azonban egyre népszerűbbé vált. A 2008–2009-es válság idején körülbelül 300 haszonjárművünk volt, és még azok után az idők után is tudtunk bővülni. Azt gondoljuk, hogy a bérautós üzletág válságálló vállalkozás, mert sem az említett gazdasági válság, sem pedig a világjárvány időszakában nem csökkent a forgalom. Míg a gazdasági válság idején az újjármű-értékesítésünk kétharmaddal esett vissza, addig a bérlés tartotta a szintet. Hozzá kell tennem: szerintem egyedülálló dologgal foglalkozunk, rajtunk kívül mindössze 1–2 cég van még a piacon, amely haszonjármű-bérlettel foglalkozik. Viszont nekünk soha nem a konkurenciával kellett megküzdeni, hanem inkább a lízinggel. Mi ugyanis arra kínálunk alternatívát, hogy valaki ne vegye meg a teherautót, hanem inkább bérelje tőlünk. Megvan a magunk érvrendszerre azzal szemben, hogy miért jobb a bérlés a vásárlásnál.

– És mi lenne az? Milyen előnyöket tartogatnak a fuvarozók számára?

– Mondok egy példát. A vásárlás mindig egy hosszú távú elkötelezettség legalább 5 éves hitel- vagy lízing-futamidővel. A bérlet ennél okkal rugalmasabb: lehet 1 napos vagy akár 5 évig tartó is. Jellemzően 1–3 évre szoktak bérelni nálunk, de ez mindenképpen rövidebb, mint amikor valaki vesz magának egy tehergépkocsit. A mai, egyre gyorsabban változó világban nem biztos, hogy mindenki 5 évre előre meg tudja mondani, hogy milyen fuvarfeladatokat kell teljesítenie, és hogy egyáltalán pontosan mennyi fuvarja lesz. Vannak fuvarozók, akik tudatosan a vegyes modellt választják: a biztos fuvarokra vesznek saját flottát, majd kiegészítésképpen bérteherautókat is alkalmaznak a pluszvállalásokra.

– Most milyen járművekből áll a VIARENT haszonjármű-bérleti flottája?

– Nálunk minden megvan, ami teherautó a 3,5 tonnás kisteherautótól egészen a 40 tonnás össztömegre hitelesített nyerges vontatóig. Vannak a flottában speciálisabb feladatokat ellátó járművek is, így például kukás-autó, darus autó. A zárt felépítménnyel rendelkező járművek között pedig rengeteg hűtős is van. Az ügyfelek minden alkalmazásra megtalálhatják a legmegfelelőbb járművet.

– Jelenleg mi a legkelendőbb bérleti konstrukciójuk?

– A napi bérlésű kisteherautós szolgáltatásunk nagy népszerűségnek örvend. Ebben a szegmensben már legalább 150 autónk dolgozik. Ez nemcsak B2B, hanem B2C jellegű szolgáltatás, azaz magánszemélyek is elvihetnek furgonokat egy-egy napra, ha például egy bútoráruházból kell elszállítaniuk egy vagy több csomagot. Idén ezt azzal fejlesztettük tovább, hogy egy applikációt tettünk elérhetővé, ezáltal egy okostelefonnal az ügyfél lefoglalhatja az autót, majd a telephelyre való megérkezés után el is tudja vinni a haszonjárművet. Ezt a fejlesztést tervezzük Szlovákiában és Csehországban is továbbvinni.

– Hogyan oszlik meg a magánszemélyek és a céges megrendelők aránya a VIARENT ügyfelei között?

– A magán megrendelők tényleg csak a napi bérléssel érkeztek. Az egész üzletnek elenyésző részét, a napi rentnek is csak körülbelül a 30 százalékát teszik ki. Jellemzően tehát céges ügyfeleink vannak. Köztük is rengeteg a visszatérő, mert elégedettek a szolgáltatásainkkal.

– Mennyire jellemző, hogy az ügyfél magának választja ki a teherautót?

– A napi bérlésnél szerintem egyáltalán nem számít a márka. Csak az adott fuvarfeladathoz illeszkedő járművet vesznek bérbe, ezért inkább azt nézik, hogy mekkora a raktérfogat, vagy azt, hogy hűtősre van-e szükség, vagy ponyvásra. Aztán ahogy sorra vesszük a minél hosszabb idejű szerződéseket, annál nagyobb fókusz helyeződik a gyártmányra. Talán a nyerges vontatónál hangsúlyosabb ez a kérdés, de még ott sem annyira. Mi márkafüggetlenek vagyunk, tehát mindig igyekszünk olyan márkájú járművet adni, amire a felhasználó vágyik.

– Mi van akkor, ha valakinek önhibáján kívül esetleg lerobban a járműve? Mi a teendő ebben az esetben?

– Nagyon jó kérdés. A járműveket a bérlési idő hosszától függetlenül alapvetően mi tartjuk karban, az ügyfélnek erre nincs gondja. Neki maximum csak be kell vinni a járművet a szervizbe, ha esedékes valamilyen átvizsgálás. Tőlünk az ügyfél már eleve olyan havi számlát kap, amiben benne van a szerviz, a karbantartás és a gumiszolgáltatás. A felhasználó tehát tulajdonképpen átalánydíjat fizet. Ha mégis lerobban a jármű, és nem tudjuk 24 órán belül megjavíttatni, akkor természetesen csereautót biztosítunk. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ügyfeleink a szállítási feladataikat el tudják végezni. Számunkra alapvetés, hogy az értékesítésnek nem az a fő célja, hogy ki lehessen állítani a számlát minél gyorsabban, hanem az, hogy egy olyan szolgáltatást értékesítsünk, ami valóban az ügyfél érdekeit szolgálja testre szabva és kiszámíthatóan. Mi ezen a fronton nem eladunk, hanem bérbe adunk, így ha valami nem stimmel, akkor azonnal vissza fogja hozni a járművet, éppen ezért nagyon jól fel kell tudni mérni az igényeket, hogy ne legyen keserű szájíz belőle.

– A bérautós üzletágban egyelőre a cseh piac számít a legfiatalabbnak az Önök számára. Milyenek az ezzel kapcsolatos tapasztalatok?

– Csehországban még alig egy éve vagyunk jelen 1 kereskedővel és nagyjából 40 élő szerződéssel. Mérföldkőnek tartom, hogy meg tudunk jelenni ezen a piacon is. Nagyon bízom a cseh piacban, mert méretét tekintve 1,5–2-szerese a magyarénak. Tulajdonképpen akkora, mint a magyar és a szlovák együttvéve. A jövőre nézve tehát komoly perspektíva lehet benne, erre fókuszálunk. Ausztriával barátkozunk, náluk is vannak partnereink. Azt szoktuk mondani, hogy ha itthon meg tudtuk csinálni, akkor máshol is sikerülni fog!

– Látszik már a fény az alagút végén: jó év lehet az idei?

– Az új haszongépjárművek terén nem lesz jelentős növekedés. Szerintem ez az üzletágunk nagyon hasonlóan fog alakulni a tavalyi évhez. A bérautó-szegmensben 10 százalékos bővülés benne van. Azt érezzük mi is, hogy a belföldi fogyasztás csökkenő pályán van. Márpedig tőlünk akkor bérelnek teherautót, ha annak árut kell vinnie. A nemzetközi forgalomban futó autók talán kevésbé függenek a hazai fogyasztási trendektől, de az egész európai gazdaság teljesítménye stagnál. Nagy fellendülésre szerintem nem lehet idén számítani, de talán a második fél év kedvezőbb lesz. Persze nincs dráma. Nálunk az idei év a 30 éves fennállásról fog szólni. Azt gondolom, hogy joggal lehetünk büszkék erre a teljesítményre. Természetesen nincs megállás, megyünk tovább. Minden évben igyekszünk valami újjal előrukkolni. A környezetvédelemre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk, mivel már legalább 150 darab elektromos furgonunk van a flottában. A közeli jövőben is azt célozzuk, hogy a lehetőségekhez mérten elhozhassuk ügyfeleinknek a legújabb és legkörnyezetbarátabb technológiákat a szállítási feladataik teljesítéséhez.

 

Aranyi Péter