Nagy változás jön idén a DAF-nál – interjú Szentpáli-Gavallér Péterrel, a DAF Hungary Kft. és a Hungarotruck Kft. ügyvezetői igazgatójával

Nagy változás jön idén a DAF-nál – interjú Szentpáli-Gavallér Péterrel, a DAF Hungary Kft. és a Hungarotruck Kft. ügyvezetői igazgatójával

A szakember 2019 közepe óta látja el feladatait, vezetése alatt a holland márka megőrizte piacvezető helyét Magyarországon, és ez az eredmény a tavalyi év ismeretében különösképpen felértékelődött. A 2020-as év kihívásairól, illetve az idei beruházásokról, fejlesztésekről és újdonságokról beszélgettünk.

– Hogyan tudta megőrizni tavaly a DAF a piacvezető pozícióját? Ráadásul már zsinórban 12. éve őrzi ezt az eredményét. Mi a titok?

– A tökéletes recept több összetevőből áll. Először is kellenek lojális ügyfelek, akiknél már bizonyítottunk, vagyis elégedettek a DAF teherautókkal. Másfelől szükség van egy olyan csapatra a mi részünkről, akik az ügyfelek minden igényét ki tudják elégíteni – legyen szó értékesítésről, szolgáltatásról vagy szervizről –, hogy csak a fuvarozásra tudjanak koncentrálni. Büszkén mondhatom, hogy a Hungarotruck Kft. a 25 éves fennállása óta először aranyérmet szerzett Az év kereskedője díjátadón. Ráadásul ebbe a kategóriába az 1100 DAF-kereskedőből 11-nek sikerült bekerülnie, köztük Magyarországnak is, úgyhogy ez egy nagyon nagy elismerés a csapatom számára, és nagyon büszke vagyok rájuk.

– Szükség volt-e létszámleépítésre vagy a humán erőforrás racionalizálására?

– 2020-ban körülbelül 20 fővel növeltük a létszámunkat, és most 145 fő dolgozik nálunk, tehát ez 14 százalékos létszámbővítésnek felel meg. A piacon manapság azt hallani, hogy nem vesznek fel új értékesítőt, mert most nincs rájuk akkora szükség. Az én stratégiám egy kicsit más: úgy gondolom, hogy krízisben kell igazán erősnek lenni, és tavaly hasonló állapotban volt ez a szegmens, mert nem tudtuk, hogy mi vár ránk és azt sem, hogy a válsághelyzet meddig fog tartani. Éppen ezért még jobban ott kell lenni az ügyfeleink mellett, hogy támogatni tudjuk őket a tevékenységük végzésében. Vettünk fel pluszszerelőket, értékesítőket, illetve adminisztrációs feladatkörben dolgozó kollégákat, hogy növelni tudjuk a szolgáltatásaink hatékonyságát.

– Mennyi időre állt le 2020-ban a DAF hollandiai teherautógyára? Nyitva voltak-e a DAF szervizek a járvány első és második hulláma alatt?

– A hollandiai gyárnak két hétre be kellett zárnia két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a vírusfertőzések elkerülése érdekében új munkakörnyezetet kellett kialakítanunk az ott dolgozók számára többek között azért, hogy be tudják tartani a biztonságos távolságot. Emellett volt egy beszállítói stop is, ami miatt szintén le kellett állnunk. Az újranyitás után nem teljes kapacitással dolgozott a gyár, azt csak 2020 nyarára értük el. Itthon egyetlenegy szervizünknek sem kellett bezárnia, de ezt egyébként sem tehettük volna meg, mert a teherautó-szervizek stratégiai szempontból kritikus pontoknak tekinthetők: ha nem működnének a nehéz időkben, akkor a gyógyszerek és az élelmiszerek sem tudnának eljutni a lakosokhoz.

– Mennyire nőtt meg a kereslet a használt teherautókra? Milyen szolgáltatásokat keresnek ezen a téren az üzemeltetők?

– A tavalyi március-április meglehetősen nehéz időszak volt, mert eléggé visszaesett a használt teherautók értékesítése. Igaz, később ez elég szépen felfutott, ahogyan az új járművek iránti kereslet is. Mi azt látjuk, hogy az új teherautók iránti érdeklődés és a hosszabb gyártási idők miatt több ügyfelünk a használt teherautók felé fordult azokban a helyzetekben, amikor gyorsan kellett dönteniük. Tapasztalataink szerint az üzemeltetők keresik a jó minőségű, 5 évnél fiatalabb használt teherautókat, és erre van egy csomagunk is: a First Choice biztosítja a kiterjesztett garanciát és a 200 pontos bevizsgálást is.

– Tavaly a Hungaroringen terveztek bemutatni egy limitált szériás nyerges vontatót. Volt-e olyan esemény, amiről le kellett mondaniuk a világjárvány miatt?

– Valóban, a TruckFest lett volna a legnagyobb eseményünk. Az elmaradt rendezvény miatt sajnos ott nem tudtuk bemutatni a vontatókülönlegességet, de a bemutatótermünk ékes példánya volt egy kis ideig. Év végén elkezdtük az XF Ultimate Edition felszereltségű változatát bevezetni a magyar piacon is, ezekből már a magyarországi forgalomban futnak az első legyártott darabok. Jelenleg előkészítés alatt van egy újabb limitált szériás nyerges vontató, ami az ausztráliai Kenworth gyárunk 50. születésnapjára készül. Ebből mindössze 1 darab készül idén, és az első legyártott Kenworth teherautó színét és egyéb – egyelőre nem publikus – jeleit fogja viselni.

– Egyre több piaci szereplő fordul az elektromos hajtás felé. Mi a helyzet a DAF háza táján ezen a téren?

– Tavaly szeptemberben mutattuk be a CF Electric nyerges vontatót és egy 3 tengelyes elektromos változatot. Az év elején pedig megérkezett az LF akkumulátor-technológiás változata, ami 280 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel. Ezek már szériaérett járművek, a CF ráadásul már a második generációs változat, tehát egy kiforrottabb technológiáról van szó. A DAF élen jár az elektromos járművek fejlesztésében, de van már hidrogén-üzemanyagcellás járművünk is, amit a Toyotával közösen fejlesztünk az Amerikai Egyesült Államokban. Ez egy közel 600 kilométer megtételére képes nyerges vontató, zéró károsanyag-kibocsátás mellett. Úgy érzem, hogy ez lesz a jövő a közép- és hosszú távú árufuvarozásban, az elektromos hajtás pedig megmarad a városi áruszállításban.

– Tavaly tavasz óta üzemel a DAF nyíregyházi szervize. Milyen kapacitással működik ez a létesítmény, és várható-e rövid távon a szervizhálózat további bővítése?

– A nyíregyházi szervizzel egy olyan szürke zónát sikerült lefednünk, ami a térségben tevékenykedő ügyfeleink igényeit segít kielégíteni. Jelenleg 12 szerelővel dolgozunk itt, és most kezdtünk bele a fejlesztés második fázisába, aminek kapcsán további 8 szerelőt fogunk tudni felvenni. Ha minden jól megy, akkor júliustól már tovább bővülhet a szerelők száma, és a III. negyedév végére érjük el a teljes kapacitást. A szerviz mellett kialakítottunk még egy használtjármű-értékesítő telepet, ahol körülbelül 100 haszonjármű befogadására alkalmas parkoló is rendelkezésre áll. Hamarosan pedig Biatorbágyon a VonTruck Kft. által üzemeltetett újabb DAF szerviz nyílik, a régi IVECO szervizpont helyén. E társaság az elmúlt évtizedben Győrben és Pécsen már bizonyította a hozzáértését és elhivatottságát. Nincs kétségem afelől, hogy itt is kiemelkedő minőségben tudjuk a DAF-os ügyfeleinket kiszolgálni, legyen az szerviz vagy szolgáltatás. Ezzel a szervizzel a Budapesten és Pest megyében lévő kapacitásunkat megduplázzuk, tehát minden szempontból hatalmas előrelépés lesz ügyfeleink számára.

– Úgy tűnik, az elmúlt évben elmaradtak a jelentős flottabővítések. Milyen évre számítanak a teherautó-eladások terén idehaza?

– Szerencsénk volt, mert mi ennek nem érzékeltük a negatív hatásait, a Révész Cégcsoport például közel 200 teherautót vett át tőlünk 2020-ban. Fontos siker volt továbbá, hogy hosszú idő után Horváth Rudolfot sikerült megnyerni, aki 50 darab teherautót vásárolt tőlünk. A neki szánt új teherautókat idén januártól kezdtük el folyamatosan átadni. Az idei év tekintetében még több kihívással szembesülünk, mint tavaly, mert 2020 nyár végén elindult egy olyan jelentős rendelési hullám, ami nem torpant meg; ez azt jelenti, hogy jelenleg a megrendelés és a gyártás közötti idő olyannyira megnyúlt, hogyha valaki most akarna például Super Space Cab fülkés vontatót tőlünk rendelni, akkor decemberben tudnánk legyártani a megrendelt modellt. A holland gyárunk folyamatosan bővíti a kapacitását annak érdekében, hogy jobb, rövidebb gyártási időket tudjunk biztosítani az ügyfeleink részére. Úgy gondolom, hogy az idei I. negyedév is jól sikerült, sőt rekordként zárhatjuk csaknem 37 százalékos piaci részesedéssel. Mindent megteszünk azért, hogy ez így is maradjon, és ha sikerül, akkor ez a legmagasabb értékünk lesz az elmúlt évek tekintetében.

– Milyen újdonságokra számíthatunk a DAF-tól ebben az évben?

– Idén valami nagyon izgalmas következik, és erről már esetleg egy-két fotót lehetett is látni külföldi portálokon. Ez lesz a DAF eddigi életében a legnagyobb pozitív változás. Részleteket még nekünk se árultak el, de pár héten belül biztosan több információt is megtudhatunk, úgyhogy érdemes figyelni a DAF-ról szóló híreket!

 

NÉVJEGY

Szentpáli-Gavallér Péter a gépjármű-finanszírozás területén dolgozott több nagy magyarországi pénzintézetnél, mielőtt a 2009-es gazdasági válság idején Ausztráliába költözött. Melbourne-ben üzletviteli tanulmányokat folytatott, majd a BMW Australia Finance vállalatnál helyezkedett el tanácsadóként. A BMW hamar felismerte a szakember ambiciózus és dinamikus természetét, és a cég egyik szenior vezetőjévé nevezték ki rövid időn belül. Ebben a pozícióban több mint 20 BMW márkakereskedés tartozott a keze alá. A második évében 5 kategóriában Az év kereskedője-címet szerezte meg 4 márkakereskedésével, ami azelőtt senkinek sem sikerült. Ezt követően megkereste őt a PACCAR cégcsoport, és mivel érdeklődött a számára új tehergépkocsi-iparág iránt, 2017-ben már a PACCAR Financial Australia értékesítési vezetőjeként folytatta pályafutását. Eközben elvégzett egy okleveles közgazdász (MBA) szakot is. A PACCAR Finance értékesítési csapatával több mint duplájára növelte a cég forgalmát, rekordévet zárva számos szempontból. Ezt az eredményt látva a PACCAR amerikai központja azzal az ajánlattal kereste meg, hogy kineveznék a DAF Hungary Kft. és a Hungarotruck Kft. ügyvezető igazgatójának. Ez vonzó lehetőséget jelentett arra, hogy családjával visszaköltözzön Magyarországra, és az Ausztráliában szerzett tapasztalatait itthon kamatoztassa. Idehaza egy akkor 10 éve piacvezető cég fogadta, amelynek azóta már sikerült megőriznie ezt a pozícióját 12. éve is.

 

Aranyi Péter