„Nem ijedünk meg semmitől!” – interjú Czibik Andrással, a Bau-Trans cégvezetőjével

„Nem ijedünk meg semmitől!” – interjú Czibik Andrással, a Bau-Trans cégvezetőjével

Büszkeséggel tölti el, hogy az elmúlt években olyan hatalmas nagyságú és tömegű berendezéseket kellett komplex módon szállítaniuk, amilyenre Magyarországon még nem volt példa. Czibik András, a Bau-Trans cégvezetője úgy látja, hogy a gazdaságot a jövőben hullámszerűen érhetik váratlan nehézségek, amilyeneket 2020-ban a világjárvány is okozott, és ezekkel a cégeknek tartósan számolniuk kell.

– Az eredményes munkájuk annak is köszönhető, hogy sok feladatot kapnak a tulajdonosi hátterük, a neves Felbermayr Holding révén, vagy kizárólag önmagukra kell hagyatkozniuk a megbízások felkutatásában?

– Az árbevételünk mintegy egyharmada származik a cégcsoporton belülről érkező munkákból, a többi rész pedig az általunk szerzett sok-sok ügyfelünktől ered. Szoros a kapcsolatunk a cégcsoporttal. Nagyon jó a belső kommunikáció, és mi, cégvezetők minden évben eltöltünk együtt egy közös hétvégét, így csapatépítő programok keretében is közelebb kerülünk egymáshoz. Jó a csapatunk. Nemcsak a Feldermayr Austriától kapunk feladatokat, hanem a cégcsoport többi tagjától is, hiszen a Feldermayr vagy 15 országban van jelen. Saját, közvetlen ügyfeleink száma pedig megközelíti az ezret. Vannak fix ügyfeleink, akikkel folyamatosan dolgozunk, de az életünkben rengeteg a projektmunka. Aztán akadnak olyan termelőcégek is, amelyek vásárolnak egy présgépet, és minket kérnek fel szállításra, majd esetleg évekkel később jelentkeznek újra, hogy végezzünk számukra munkát.

– Csak speciális, túlméretes és túlsúlyos fuvarozással foglalkoznak, vagy hagyományos áruszállítást is vállalnak?

– Alapvetően csak speciális szállítással foglalkozunk, az eszközparkunkban nincs is úgynevezett normál ponyvás fuvareszköz. Vannak szélesíthető ponyvás kamionjaink, amelyekkel normál árut is képesek vagyunk szállítani, de arra törekszünk, hogy azokkal is speciális árukat mozgassunk. Mi mindent szállítunk, ami nem fér be egy normális, vagyis 13,6 méter hosszú, 2,45 méter széles és 2,8 vagy 3 méter belmagasságú kamion rakterébe. Amely áru ennél az űrszelvénynél hosszabb, szélesebb, magasabb, az már a túlméretes körbe tartozik. 24 tonna fölött pedig túlsúlyos szállításról beszélhetünk. A szállítandó termék tulajdonságai – hosszúsága, szélessége, magassága, súlya – alapján választjuk ki, hogy melyik fuvareszköz a legmegfelelőbb a 37 járműves, széles spektrumú flottánkból. Az egészen egyszerű, két- vagy háromtengelyes járművektől a komolyabb, soktengelyesig szinte bármilyen típus megtalálható közöttük. A nagyon speciális, modulos, THP-trélereket vagy az SPMT önjáró berendezéseket igény esetén a cégcsoporttól hozzuk be. Az eszközeink újak, folyamatosan cseréljük őket: a vontatókat 600 ezer kilométer lefutása vagy 6 év elteltével. A gépjárművezetőink pedig képzettek.

– Kik tartoznak a visszatérő, rendszeres ügyfeleik közé?

– Nem csupán közvetlenül dolgozunk gyártóknak, termelőcégeknek, akad, amikor szállítmányozóktól közvetve kapjuk a megrendeléseket. Az elmúlt években sokat dolgoztunk a győri Audinak, a kecskeméti Mercedes-nek, nagyobb építkezésekben részt vevő cégeknek, például a Samsungnak. Idén az egyik legjelentősebb munkánk a MOL-hoz kapcsolódik: Tiszaújvárosban épül a poliolüzeme, amelyhez rengeteg árut szállítottunk.

– Említette a képzett kollégáit. Honnan szerzik meg a tudást a speciális munkáikhoz?

– Amikor a cég megalakult, az alapítók értelemszerűen már rendelkeztek tapasztalatokkal e különleges munkáról, ők a szakmából érkeztek. Az évek múlásával pedig, ahogy kapjuk az újabbnál újabb speciális feladatokat, úgy gyűjtjük folyamatosan a tapasztalatokat. Nem ijedünk meg semmitől! Azt vallom, hogy ha megkeresnek bennünket, kitaláljuk, hogyan lehet az adott feladatot optimálisan teljesíteni. Magyarországon az utóbbi években a legkomplexebb, legbonyolultabb szállítási munkákat is el tudtuk végezni.

– Melyek voltak az elmúlt években a legizgalmasabb feladataik?

– 2015–2016-ban két ütemben is szállítottunk a Nitrogénművek Zrt.-nek, Pétfürdőre olyan berendezéseket, amelyek speciális magasságúak voltak. A legnagyobb a szerelvénnyel együtt 8,5 méter magas és 7,5 méter átmérőjű volt. Legjobb tudomásom szerint előttünk ilyen magas berendezést még senki sem szállított közúton. A gönyűi kikötőből Pétfürdőre négy éjszakán keresztül tartott az út. Az itt szerzett tapasztalatokat ma is kamatoztatjuk; bármilyen bonyolult feladatot biztonsággal elvállalunk, és teljesítjük is őket. Ilyenkor előtte be kell járni az útvonalakat, gondosan kell terveznünk. 2020-ban a már említett poliolüzembe is vittünk extrém méretű és súlyú berendezéseket. Ezekre általában az a jellemző, hogy nem lehet azokat csak közúton szállítani. Főleg külföldről érkezik az ilyesfajta áru, ilyenkor kombinált szállítási módot használunk. Az az előnyünk, hogy a cégcsoporton belül van hajóscég, amely belvízi hajózással foglalkozik, Ausztriában van speciális RoRo bárkánk, amely speciális, túlméretes áruk szállítására alkalmas, például trélerrel lehet kigurulni belőle. Az árut bárkával lehozzuk a Dunán a kikötőig, ott kirakjuk, és elszállítjuk a rendeltetési helyére. Adott esetben az ellenkező irányba is fuvarozunk, ha a terméket Magyarországon állítják elő, és külföldre kell vinni. A poliolüzem beruházásánál már 2019-ben elkezdődött az előkészítő munka Tiszaújvárosban: egy olyan partfalat építettünk, ahol 750 tonnás, lánctalpas daruval tudtuk a Tiszából kiemelni az árukat a trélereinkre. Építettünk egy csatlakozóutat is, ennek segítségével biztosítottuk az átjárást a közúthoz. Így jutottunk el a folyótól a gyárig, illetve az építkezésig. Emellett volt 3 darab, 400 tonna fölötti reaktor, a csaknem 7,5 méter magas árukat is a Tiszán hajóztuk fel. De vettünk ki Gönyűnél is egy Dunán beérkező több mint 70 méteres darabot: ott tudtunk párosemeléssel hatékonyan dolgozni, mert a magasság nem volt jelentős, majd az autópályán haladtunk végig. De ehhez nagyon különleges szállítóeszközre volt szükség, két vontató is kellett hozzá. Az első és a hátsó részét feltámasztottuk egy-egy többtengelyes THP-trélerre, és az utóbbit tolta egy második vontató. Így több mint 90 méter hosszú volt a komplett szerelvény.

– Mennyire volt hatással a világjárvány a 2020-as tevékenységükre?

– Mi is megéreztük a járványt. De tudni kell, hogy a nagyobb projekteknek alapvetően van egy tehetetlensége. A már futó munkálatokat általában ritkán állítják le egyik pillanatról a másikra. Szerencsére így van ez nálunk most is. Az előző, 2008-as válságot követően is ez volt a helyzet, a visszaesés kicsit később jelentkezett. Most azt látom, hogy a kisebb járművekkel végzett napi feladatok száma jelentősen csökkent, de a nagyprojektek révén az idei évet is sikerrel tudjuk zárni.

– Mit hoz a jövő? A túlméretes, túlsúlyos fuvarozásra mindig lesz igény, gyártelepítések, nagy ipari fejlesztések folyamatosan várhatók. Ön is így látja?

– Az utóbbi években egyfajta hullámzás tapasztalható a gazdasági életben: válságok jönnek, aztán kicsit javul a helyzet. Most is arra számítok, hogy a járványnak előbb-utóbb vége lesz, és a gazdaság visszarázódik a normál kerékvágásba. Úgy gondolom, hogy a jövőben arra kell készülnünk, hogy megmarad ez a hullámzás. Idővel rendszeresen jön majd egyfajta gazdasági visszaesés, és ezt mindenkinek számításba kell venni. Szerencsére mi olyan tartalékokkal rendelkezünk, amelyek biztos hátteret jelentenek számunkra az ilyen esetekben is.

 

Névjegy

Czibik András (41) a Budapesti Műszaki Egyetemen szállítmányozási menedzsmentet tanult, és közlekedésmérnöki diplomát szerzett. Pályakezdőként normál ponyvás fuvarozással és szállítmányozással foglalkozott. 2009 óta dolgozik a Bau-Trans Kft.-nél, 2015 óta a cég vezetője.

 

Cégnévjegy

A Bau-Trans GmbH-t 1972-ben Vorarlbergben alapították, kft.-jüket Magyarországon 1989-ben indították útjára. A Bau-Trans-csoportot 2004-ben a családi tulajdonban lévő Felbermayr osztrák cég felvásárolta, így azóta a magyar vállalat is a Felbermayr Holdinghoz tartozik. A felvásárlást követően a magyar szállítmányozás emelőtechnikai háttérrel is kiegészült, így a jelenleg 66 munkatárssal dolgozó társaság emelési és gépmozgatási szolgáltatásokat is nyújt. A tevékenységük döntő része túlméretes, speciális közúti fuvarozás. Elsősorban Ausztriába és Németországba szállítanak, valamint Magyarországra, főként ezekből az országokból. A fuvarszámuk évente mintegy 3 ezer. Forgalmuk 2019-ben 3,3 milliárd forint volt, 2020-ban 2,6–2,7 milliárd forint körül várható.

 

Falus Tamás