Befellegezhet a túlsúlyos járműveknek

A létesítmény elsődleges célja, hogy az M1-es autópályán ki lehessen szűrni a túlterhelt és ezáltal mind az útpálya szerkezetére, mind a többi közlekedőre veszélyt jelentő teherautókat.

Az M1-es autópálya teherforgalma az elmúlt években jelentősen megnőtt. Közlekedésbiztonsági szempontok, a nemzeti útvagyon védelme, illetve a fuvarozók versenyegyenlőségének elősegítése céljából szükségessé vált a tehergépjárművek tengelyterhelésének vizsgálata ezen a szakaszon.

A Lajta Pihenő átépítése után alkalmassá vált a nehézforgalom ellenőrzésére. A NIF Zrt. ehhez nagy sebességű mozgás közbeni tengelyterhelés-mérő és forgalomszámláló rendszert, valamint tengelysúly- és össztömegmérő állomást alakított ki az M1 autópálya jobb és bal oldalán a kapcsolódó üzemi hírközlő rendszerrel. A folyamat két lépcsőből áll. A teljes teherforgalmat kiterelik a főpályáról; a jobb oldalon a gyűjtő-elosztó pálya elején, a bal oldalon pedig a „Bal oldali tengelysúlymérőhely átmenő út” elején történik meg a tehergépjárművek előszelekciója aszfaltba épített érzékelők segítségével. Az itt kiválasztott túlsúlygyanús járművek kerülnek kiterelésre, melye további ellenőrzésen esnek át a tengelysúlymérő helyen. A többi járművet az átmenő úton keresztül visszavezetik az autópályára.

A kitereléshez és a kiválasztáshoz 30 változtatható jelzésű táblát telepítettek. A beruházás része ezeken felül egy tengelysúly- és össztömegmérő állomás mérlegházzal, mérőberendezésekkel kompletten, az ehhez kapcsolódó utakkal, parkolókkal. A tengelysúlymérő állomást a Magyar Közút üzemelteti majd.

kisalfold.hu