Ötven autóbusszal erősítik a helyi közlekedést

Ötven autóbusszal erősítik a helyi közlekedést

Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. ünnepélyes keretek között adta át Debrecenben a VOLÁN Buszpark Kft. számára azt a 17 darab Mercedes-Benz Conecto Next Generation városi szóló autóbuszt, amelyet a vállalat az összesen 50 darabból álló megrendelés utolsó ütemében szerelt készre.

Indul a sorozatgyártás Debrecenben

A VOLÁN Buszpark 17 milliárd forintot meghaladó értékben 201 modern autóbusz beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást 2018 nyarán. A pályázaton sikerrel szerepelt az Inter Traction Electrics és a Merkantil Bank közös ajánlata. A debreceni buszgyártó cég az EvoBus Hungáriával szorosan együttműködve, a szállítási ütemezést betartva, március közepétől folyamatosan helyezte forgalomba az alacsonypadlós járműveket. Az utolsó modellek kulcsait – dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára jelenlétében – az április 24-i vállalt határidő előtt nyújtotta át Kossa György, az ITK Holding elnök-vezérigazgatója Ungvári Csabának, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesének. Az átadott 50 autóbusz a regionális közlekedési társaságok járműállományát erősíti tavasztól.

Kossa György fontos lépésnek nevezte a debreceni gyár életében az 50 járműből álló flottabeszerzést, megerősítve, hogy terveik szerint a későbbiekben csuklós buszok készre szerelését is végezhetik majd. A most átadott autóbuszok jelentős magyar hozzáadott értékkel készültek, de hosszútávon a készre szerelés esetében akár a 40–50 százalékos arányt is elérhetik. Májustól elkezdődik a sorozatgyártás Debrecenben, heti rendszerességgel érkeznek majd a Mercedes-Benz Reform 500 és 501 típusú buszok gyártásához szükséges alvázak a spanyol partnerüktől, az EVOBUS IBERICA-tól. A fejlesztéseknek köszönhetően az év második felében új kategóriákban is bemutatnak egy-egy prototípust.

 

Sínek híján autóbuszok

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jövőképe alapján a korszerű, versenyképes közösségi közlekedésnek utasbarátnak, innovatívnak, fenntarthatónak, integráltnak és rugalmasnak kell lennie, ezen belül a legfontosabb igény, hogy a felhasználók számára minél jobb minőségű szolgáltatást kínáljunk, hangoztatta Mosóczi László. A közösségi közlekedés feladata elsősorban a mobilitási igények kiszolgálása, aminek a kiemelt területeken, főként az elővárosi és távolsági forgalomban úgy kell eleget tennie, hogy versenyképes legyen az egyéni megoldásokkal szemben. A helyközi közlekedés gerincét környezetvédelmi és energiahatékonysági megfontolások alapján is a vasút adja, számos hazai településen azonban sínek híján az autóbuszok jelentik a környezetkímélő alternatívát az autózással szemben.

 

HKIR próbaüzem ősztől

A hazai autóbuszos szolgáltatók jövőre esedékes piacnyitásra való felkészülésének is központi eleme a járműállomány fiatalítása. A társaságok a buszpark fejlesztésén túl nagy hangsúlyt fektetnek az üzemi folyamataikkal és a gazdálkodásukkal kapcsolatos hatékonyságnövelésre is.

A valós utazási igények teljes körű megismerését segíti a bevezetés előtt álló egységes elektronikus jegyrendszer. A Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése már zajlik, a kapcsolódó közbeszerzés a napokban jut el a szerződéskötésig. A próbaüzem első üteme az egyik regionális közlekedési központban már idén ősszel megkezdődhet.

A magyarországi autóbuszos közszolgáltatások fejlesztése terén tehát izgalmas, mozgalmas időszak elé nézünk. A kormány minden lehetséges eszközzel azon dolgozik, hogy a hazai busztársaságok versenyhelyzetét fokozatosan javítsa. Egyúttal azonban határozott követelményeket is támaszt feléjük az utasok egyre magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében. E törekvés valóra váltásában újabb jelentős eredmény a félszáz korszerű, minden elvárásnak megfelelő Mercedes autóbusz forgalomba állása, zárta beszédét Mosóczi László.

 

A nyertesek: Szeged és Kecskemét

A Volánbusz és a közlekedési központok legfontosabb feladata, hogy az utasokat kiszámíthatóan, kényelmesen, biztonságosan eljuttassák a kiválasztott célállomásokra. A XXI. században azonban ez önmagában kevés, mivel napjainkban már alapvető és jogos elvárás pl. a korszerű fedélzeti utastájékoztatás, a klímaberendezés vagy a wi-fi szolgáltatás. Ungvári Csaba szerint az állami busztársaságok csak akkor maradhatnak versenyben az egyéni közlekedéssel szemben, és készülhetnek fel eredményesen a piacnyitásra, ha közösségi közlekedési szolgáltatóként magas színvonalú, komplex szolgáltatást nyújtanak. Az utasok komfortérzetének növelése mellett rendkívül fontos a kollégák munkakörülményeinek javítása is, éppen ezért a buszok kiválasztásánál arra is figyelnek, hogy azok minél hatékonyabban támogassák a gépjárművezetőket a biztonságos, kényelmes vezetésben.

A Volánbusz üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta, az 50 Mercedes-Benz Conecto típusú autóbusz elsősorban a városi közlekedésben jelenik meg: 24 Szegeden, 17 Kecskeméten, 3-3 Szolnokon és Egerben, 2 Salgótarjánban, 1 pedig Hatvan elővárosában áll majd forgalomba. A Volán társaságok tehát a helyközi és távolsági közlekedésen túl elkötelezettek a helyi közlekedés magas színvonalú kiszolgálása mellett is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy országszerte 66 településen látnak el közszolgáltatási feladatokat, és azon dolgoznak, hogy folyamatosan bővítsék az együttműködések körét.

 

Mercedes-Benz Conecto Next Generation

A városi szóló autóbuszok 12 méter hosszúak, 2,5 méter szélesek és klímával 3,1 méter magasak, önsúlyuk specifikációtól függően 10 780–11 019 kilogramm, megengedett össztömegük 19 ezer kilogramm. A járművek teljes befogadóképessége 102 fő, a fix ülőhelyek száma 26. Kerekesszékkel a középső ajtónál lehet utazni, a felhajtást mechanikus rámpa segíti. A 2-2-2 ajtóképletű, teljesen alacsonypadlós modellek (320 milliméter a belépő magasság) megfelelnek a legmagasabb környezetvédelmi és emissziós normáknak. A gépkocsikat 6 hengeres, 7,7 literes, 220 kW maximális teljesítményű, 1200 Nm nyomatékú, EURO6-os dízelmotorral és 6 fokozatú ZF EcoLife automata váltóval szerelték. Műszaki kialakításuk tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket. A belső burkolat alumínium- és üvegszál erősítésű műanyag elemekből áll. A járművek specifikációi igazodnak a megrendelői igényekhez, felszereltségük tehát változó lehet.