Meghosszabbítják a Földalattit

Meghosszabbítják a Földalattit

A fővárosi M1-es metróvonalat nyugati végállomásától elvezetik a Duna-partig, keleten pedig először a Kassai térig, majd a Marchieggi-hídig érhet majd el.

Újabb meghatározó metróberuházás indulhat el Budapesten, az M1-es jelzésű földalattit hosszabbítják meg – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A beruházó Budapesti Közlekedési Központ (BKK) engedélyeztetési és kiviteli tervpályázatot írt ki, melynek során a fejlesztés előkészítésére keretszerződést kötnek.

A négy ütemre bontott projekt során az 1896-ban kialakított M1-es pályáját először nyugaton a Duna-part menti Vigadó térig, keleten pedig a Kassai térig hosszabbítják meg 800 méter hosszan. Ezt követően szintén keleten a Marchieggi-hídig viszik el a földalattit, ahol intermodális csomópontot is építenek majd.

Új megállót alakítanak ki a Vigadó téren, ahol a 2-es villamossal kötik össze a földalattit, illetve a Hungária körútnál a jelenlegi vonalon, valamint a Kassai térnél az M1-es ideiglenes új végállomásánál. Az ezután elinduló fázisban vezetik majd ki további 2,2 kilométeren a Marchieggi-hídig a kisföldalattit, ezen a szakaszon a korábbi megvalósítási tanulmány szerint várhatóan négy további állomást alakítanak ki.

Számos megállóban végeznek el kisebb felújításokat, illetve a fontosabb állomásokat akadálymentesítik.Emelletta Deák Ferenc téren új kijáratot és felvonót építenek,az Oktogonnál szintén új déli irányú hozzáférést alakítanak ki, és a Hősök terénélis új hozzáférést kap az állomás.

A fejlesztés elkészültével a metróvonalat használó emberek száma várhatóan jelentősen növekszik, így új, öt kocsiból álló metrószerelvényekre is szükség lesz.Ennek következtében a Mexikói úti járműtelepen is átalakításokra kerül sor.

 

magyarepitok.hu