Jelentés a Volánbusz 2012 és 2015 közötti működéséről

A Volánbusz Közlekedési Zrt. működésének szabályozottsága, vagyongazdálkodása összességében megfelelt az előírásoknak, és a vagyon értékének gyarapításáról is gondoskodtak – állapította meg a 2012 és 2015 közötti időszakról elvégzett ellenőrzését összegző, kedden kiadott jelentésében az Állami Számvevőszék.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) tulajdonosi joggyakorlása alatt álló társaság jegyzett tőkéje 11 milliárd forint volt, amely az ellenőrzött időszakban nem változott. A társaság saját tulajdonú vagyonával gazdálkodott, a kezelésében nem volt állami vagyon, vagyonkezelési, hasznosítási szerződéssel sem rendelkezett, és nem tartozott a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek közé.

A társaság fő tevékenységében a közszolgáltatói feladatok ellátásának részaránya magas volt, az ebből származó bevétel az értékesítés nettó árbevételének mintegy 79-88 százalékát adta az ellenőrzött időszakban. A bevételekkel nem fedezett, a közszolgáltatási kötelezettség miatt felmerült indokolt költségekre évente 9,9 milliárd és 11,4 milliárd forint közötti ellentételezést kapott a cég. A társaság a 2012-2015 közötti éveket pozitív eredménnyel zárta, mérleg szerinti eredménye 0,6 milliárd és 1,7 milliárd forint között alakult.

A Volánbusz mérlegfőösszege a 2012-es 22,7 milliárdról 76,2 százalékkal 40,1 milliárd forintra nőtt, ami elsősorban a 2014-es, 12 milliárd forintos buszbeszerzés következménye volt. Az értékesítés nettó árbevétele 2012-ről 2015-re 53,7 százalékkal nőtt.

A jelentés elismerően kitér arra, hogy az ellenőrzött időszakban összességében az értékcsökkenést meghaladó összegben végeztek felújítást, beruházást a Volánbusznál, és – bár erre jogszabályi előírás nem kötelezte – működött a belső ellenőrzés, amely hozzájárult a szabályos működéshez.

Az Állami Számvevőszék jelentésében a társaság vezérigazgatójának kettő, a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. vezérigazgatójának egy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

MTI