20 százalékkal nőttek a HÉV-bevételek

20 százalékkal nőttek a HÉV-bevételek

Havonta átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a MÁV-HÉV bevételei 2018 szeptemberétől az év korábbi időszakához képest. A vasúttársaság a többletbevételt fejlesztésekre, különösen a korszerű jegyvásárlási lehetőségek bevezetésére tervezi fordítani.

Az egy évvel korábbiakhoz képest átlagosan 10 százalékkal nőtt a vasúttársaság éves jegy- és bérletértékesítésből származó, közigazgatási határon kívüli szakaszra vonatkozó bevétele. 2018 szeptemberétől a havi átlag 20 százalékos emelkedés részben a személyszállítási üzletszabályzat módosításában előírt jegyvásárlási kötelezettséggel magyarázható, hiszen ekkortól vezette be a MÁV-HÉV azt az általános szabályt, hogy a vonatra csak előre megváltott jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni, ha az adott állomáson van jegyvásárlási lehetőség. Erre az időszakra tehető az M0 átépítése miatti reggeli járatsűrítés is a H6-os (ráckevei) vonalon, mely az autós közlekedéssel szemben kínált vonzó alternatívát az utasoknak.

A havi adatok összevetéséből kiderül, hogy 2018 első felében a MÁV-HÉV a jegyellenőrök számának és a jegyellenőrzés hatékonyságának növelésével átlagosan hatszázalékos bevételnövekedést tudott elérni. A bevételek a nyári hónapokban ugrottak meg, amikor a H6-os (ráckevei) vonalon átmenetileg modern Desiro motorvonatok segítették a szolgáltatást.

A MÁV-HÉV több mint 99 százalékban menetrendszerű, megbízható szolgáltatást és a H6-os vonalon megemelt szolgáltatásszintet biztosít utasainak. A szeptemberi jelentős, 20 százalékos bevétel-, valamint jegy- és bérletszám-emelkedés tartós tendenciaként követhető 2018 végéig, és láthatóan megmaradt a 2019. januári adatok alapján is. A MÁV-HÉV szándékai szerint a szolgáltatási szint emeléséből és az üzletszabályzat módosításából származó bevételnövekmény további fejlesztésekben, különösen a korszerű jegyvásárlási lehetőségek bevezetésében hasznosul.