Négy elektromos meghajtású, felsővezeték nélkül is üzemképes önjáró trolibusszal váltanak le hagyományos dízel autóbuszokat Szegeden, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával.
A projekt a szegedi dekarbonizációs terv részeként a jelenlegi, körülbelül 50-50 százalékos dízel és gáz meghajtású buszok részarányát hivatott csökkenteni a város közösségi közlekedésében az elektromos járművek javára. Fő cél, hogy az üzemben lévő autóbuszokat fokozatosan elektromos autóbuszok és önjáró trolibuszok váltsák fel.
Az új SOR TNS 12 típusú trolibuszok korszerű, energiatakarékos hajtásrendszerrel rendelkeznek. Képesek csak felsővezetékről és felsővezeték nélkül is közlekedni. Teljesen elektromos meghajtásúak, ezért a felsővezeték nélküli szakaszokon nem belsőégésű motor rásegítéssel működnek, hanem úgynevezett vontatási akkumulátorról. Ebben az üzemmódban 50 kilométeres hatótávolsággal tudnak közlekedni. A járművek 12 méter hosszúak, 3 oldalajtóval rendelkeznek, akadálymentes alacsonypadlós kivitelűek és rámpával ellátottak a kerekesszékesek segítésére. Egy ilyen trolibusz 77 utast tud összesen szállítani, ezen belül 34 ülőhellyel és 43 állóhellyel rendelkezik.
Szegeden az autóbuszok üzemeltetését a Volánbusz végzi, míg a kötöttpályás járművek, mint a villamosok és a trolibuszok, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) hatáskörébe tartoznak. Az érkező négy önjáró trolibusszal négy hagyományos dízelüzemű autóbuszt váltanak fel, amelyeket kivonnak a forgalomból. Ezzel a cserével évente 25 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása várható. A projekt a HUMDA által koordinált Zöld Busz Program részeként állami költségvetésből nyújtott támogatással valósul meg. A támogatás értéke 577 millió forint, amelyhez Szeged Megyei Jogú Város 232 millió forint önrészt nyújt.
Szeged városa eddig is nagy hangsúlyt fektetett a közösségi közlekedésre, azon belül is a zöld, elektromos megoldások bevezetésére. A közösségi közlekedés részaránya a többi közlekedési forma közül 36 százalék, ezeknek az utazásoknak fele elektromos közösségi közlekedési eszközzel – trolibusszal vagy villamossal – történik. Ennek következtében a város kiépített trolibusz felsővezeték hálózattal rendelkezik, erről a meglévő hálózatról biztosítják az új trolibuszok töltését is.
„Kiemelten fontosnak tartjuk a karbonsemlegesség elérésének támogatását a közlekedésben. Az igazán nagy változások eléréséhez pedig nagyban kell gondolkodni. Ezért dolgozunk 2021 óta a Zöld Busz Programban azon, hogy minél több város támogatásával széleskörűen eljuttassuk a fenntartható, tiszta, karbonsemleges közlekedés lehetőségét a lakosságnak és így minden járművel közelebb kerüljünk a lokálisan kibocsátásmentes közösségi közlekedés eléréséhez” – emelte ki Dr. Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója.
„Zöld Város Programjában Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata elkötelezett troliflottájának megfiatalítására. A SOR trolik érkezésén túl a következő három év alatt 1 milliárd forintot fordítunk járműveink felújítására. A teljes 13 darabos Ikarus-Škoda flottánk és a régebbi Škoda trolibuszaink is megújulnak” – hangsúlyozta Botka László, Szeged polgármestere.
Az Ügynökség által koordinált Zöld Busz Program célja, hogy a hazai közösségi közlekedés járműállománya fokozatosan korszerűsödjön és haladjon a karbonsemlegesség irányába. A programban eddig összesen 141 elektromos autóbusz került az utakra, amelyek 9000 tonna szén-dioxid kibocsátást takarítanak meg évente az országban. Ebből 8 jármű érkezett már korábban Szegedre, a BYD K9UD típusú elektromos autóbuszok tavaly óta járják a várost. A most átadott trolibuszok lesznek az első trolibuszok, amiket a program keretében szereztek be és hozzájárulnak ehhez a célhoz.