Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten: az e105-ös és az e210-es vonalon július 17-e és augusztus 3-a között egy szóló, az e8E vonalon pedig egy csuklós járművel találkozhatnak az utasok július 21-e és 29-e között. A szinte zajtalanul, károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő buszokat mindenki ingyenesen kipróbálhatja.
Ezek a járatok plusz szolgáltatásként, a 105-ös, a 210-es és a 8E járatok menetrendi indulásain felül közlekednek, és ingyenesen lehet kipróbálni őket. A Budapesten közlekedők által már ismert BudapestGO alkalmazásban percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre járnak az elektromos tesztbuszok, és a járat menetrendjéről is itt lehet tájékozódni.
A járműveket többek közt azért ezeken a vonalakon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák azokat. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő városi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a buszok tulajdonságairól.
A jelenlegi teszt során az MAN 12e (szóló), illetve 18E (csuklós) járművekkel lehet találkozni a budapesti utcákon. A buszok egy feltöltéssel akár 350 km-t is meg tudnak tenni, a fékezéskor visszanyert energiát pedig visszatáplálják a rendszerbe.
A tisztán elektromos hajtású, alacsony padlós autóbuszok fővárosi tesztje a BKK és az ArrivaBus együttműködésének köszönhetően valósul meg.