Új buszokat szerez be Nyíregyháza

Több mint 47 milliárd forintos főösszeggel elfogadta Nyíregyháza önkormányzatának 2017-es költségvetését csütörtöki ülésén a város közgyűlése.

Az erről szóló határozat- és rendelettervezeteket 15 igen szavazattal két nem ellenében, öt tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.

Az elfogadott rendelet kiemelten foglalkozik a városfejlesztéssel, a feladatok között szerepel például út- és járdaépítés, valamint új autóbuszmegállók építése.

Az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program keretében 5 milliárd forintot fordítanak a város közösségi közlekedésének fejlesztésére 47 új autóbusz beszerzésével.

MTI