Teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje

A következő három évben teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje – jelentette be a város polgármestere.

Papp László elmondta: az Új Főnix terv keretében közlekedésfejlesztési beruházásokra 15,7 milliárd forintot fordítanak, ebből 1,4 milliárdot csomópont-átalakításokra költenek. Ehhez kapcsolódik még az M35-ös autópálya új szakasza és a reptéri út is, amely további 95 milliárd forintba kerül.

Az új főpályaudvar építése miatt másfél évre lezárják a 4-es útnak a városon áthaladó egyik szakaszát. Emiatt a közlekedés jelentős átszervezésére van szükség, de úgy döntöttek, nem ideiglenes megoldásokat vezetnek be, hanem hosszú távon átalakítják és ezzel gyorsabbá teszik a teljes városi közlekedést.

Az áprilisban kezdődő munkálatok során átépítenek 52 közlekedési csomópontot. Az átalakításokkal, a jelzőlámpaprogramok beállításával és a periódusidők rövidítésével elérhető, hogy a városi főbb útvonalakon átlagosan ötven százalékkal nő a csomópontok kapacitása, így jelentősen gyorsul a forgalom. A program fontos eleme, hogy az érintett csomópontok többségében a jelzőlámpák működését átalakítják, ami több zöldidőt és dinamikusabb forgalmat eredményez.

Hozzátette: a program jelentős előrelépést jelent a kerékpáros közlekedésben is, mivel a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó csomópontok esetében biztosítják a biztonságos átvezetést, és nyolc kilométernyi új bicikliút, illetve kerékpáros övezet jön létre.

A városban közlekedőknek a legnagyobb változást a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő főutcák egyirányúvá tétele jelenti majd: a Széchenyi és a Kossuth utcán nyugatról keletre, a Szent Anna és a Miklós utcán keletről nyugatra haladhatnak majd több sávon az autósok – mondta Papp László. A közösségi közlekedés jelenlegi vonalrendszerét adottságnak tekintették, mivel több milliárd forintos forrás a troli felsővezetékek átépítésére nem áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az egyirányúsított utcákban a trolibuszok külön sávban, és a forgalommal szemben is közlekednek majd Debrecenben.

napi.hu