KözútVilág konferencia

Elkészült a Logisztikai Egyezető Fórum által összeállított versenyképességi csomag

Hosszas előkészítő munka és egyeztető folyamatok után elkészült a Logisztikai Egyezető Fórum (LEF) által összeállított versenyképességi csomag, mely a „Nemzeti Logisztikai Összefogás a magyarországi logisztikai iparág (közúti-, vasúti-, vízi-, vám-, légi- és logisztikai szolgáltatási területekről) versenyképessége érdekében” címet viseli.

A szakmai javaslatcsomag úttörő a hazai logisztika történetében, hiszen talán elsőként készült olyan összefoglaló és előremutató anyag, mely komplexitásában az alágazat összes fontos részterületét felöleli, és azokat a versenyhelyzet és a fejlesztési lehetőségek szempontjából elemzi is. A részterületekre vonatkozó javaslatok kidolgozása a hazai logisztikai alágazat legjelentősebb piaci szereplőit képviselő szervezetekhez fűződik.

A NiT Hungary a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 2016 év végi felkérésére vett részt a kooperatív munkában. A résztvevők közötti többszöri egyeztetést és az MLSZKSZ vezetőivel folytatott személyes konzultációnkat követően alakult ki a közúti fuvarozásra vonatkozó végleges javaslatcsomag, melyet a szakmai anyagban a közúti fuvarozás részéről aláíró szervezetként a NiT Hungary is képvisel.

A szakmai összeállításban a tartalom és a terjedelem szempontjából is dominál közúti fuvarozás részterülete, és az abban szereplő szakmai javaslatok döntő többsége a szervezet által kidolgozott és ajánlott versenyképességi intézkedéseket tartalmazza.

Az alágazat részterületein belül a közúti fuvarozás olyan javaslatokkal képviselteti magát, mint a piacvédelem erősítésének eszközrendszere, a fordított áfa közúti közlekedési alágazatra történő kiterjesztése, a gépjárműadó európai minimumhoz történő közelítése a jövedéki adóvisszatérítés mértékének maximalizálása, az autóbuszos személyszállító vállalkozások járműkorszerűsítési támogatása, a fővárosi behajtási rendszer IT fejlesztése, az UD rendszer szabályozásának módosítása, vagy a KGFB rendszerének átláthatóvá, kiszámíthatóvá tétele.

A komplex anyag az alágazat versenyképességének fejlesztésében leginkább érintett szaktárca, a Nemzetgazdasági Minisztérium részére került megküldésre, de azt tájékoztatásul kézhez kapja a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, illetve a magyar logisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése tekintetében nyújtandó személyes szaktanácsadásért felelős miniszterelnöki megbízott is. A Logisztikai Egyeztető Fórum a javaslatcsomaggal kapcsolatban személyes konzultációt indítványoz a kiemelten felelős tárcák vezetői, Varga Mihály nemzetgazdasági, illetve Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter részére.

A teljes versenyképességi anyagot a NiT oldaláról tölthető le.