Hosszú múltra tekint vissza a MÁV középfokú képzési rendszere. A BGOK épületének folyosóit járva én magam is számtalan tablón ismertem fel olyan, a blokkmesteri képzést akár évtizedekkel ezelőtt vagy csak a közelmúltban elvégzett kollégákat, akikkel pályafutásom során az ország valamely pontján egy jelfogóhelyiségben, vagy esetleg a pálya mellett találkoztam, közösen dolgoztunk. Azt mondhatom, hogy a tablókon viszontlátott kollégák döntő hányadával kapcsolatban jó emlékeim ugranak be a közös munka kapcsán: jó és a vasút iránt elkötelezett szakembereket ismertem meg bennük.
Lassan két évtizede, hogy én magam is tanítok a MÁV Tisztképző Intézet, majd később a BGOK szervezésében középfokú biztosítóberendezési képzéseken. Egy rövidebb kezdeti időszak után egy teljesen új, korábban nem oktatott tantárgy, az elektronikus biztosítóberendezések oktatására kaptam felkérést. Ekkor – a hagyományos, D55, D70 stb. alapáramkörös műszerészképzéseken felül – csak egy tanfolyamtípust, a blokkmesteri képzést lehetett megtalálni a képzési palettán. Az itt oktatandó elektronikus biztosítóberendezések tantárgy tematikájának és tananyagának összeállításához teljesen szabad kezet kaptam. Ezt én nem érzem túl szerencsésnek, mivel célszerűbb lett volna, ha a képzés megrendelője, finanszírozója megfogalmazza a képzéssel szembeni elvárásait. (Emlékeim szerint ekkor is volt a szakszolgálatnak szakmai vezetője és képzési felelőse is…)
Amiben viszont nem kaptam szabad kezet, az a képzés időtartamának és jellegének meghatározása volt. Valaki kitalálta, hogy elektronikus biztosítóberendezéseket szigorúan tantermi órák keretében kell tanítani! Mindezt úgy, hogy a célközönség nem elméleti kérdéseket taglaló doktori disszertációk megírására, hanem elektronikus biztosítóberendezések üzemeltetésének, hibaelhárításának végrehajtására, illetve e tevékenység blokkmesterként történő irányítására készül…
Összeállítottam egy tananyagot, amit az évek során, követve az új berendezések megjelenését igyekeztem bővíteni, kiegészíteni. A gyakorlati oktatásra szánt, pontosabban nem szánt órák hiányát úgy próbáltam meg pótolni, hogy az elméleti óraszám terhére lecsíptem 8 órát, amikor is erőltetett menetben megpróbáltam egy Siemens és egy Alcatel gyártmányú elektronikus biztosítóberendezést megmutatni. Bemutatni, netán megtanítani ennyi idő alatt gyakorlatilag lehetetlen.
A képzésre történő kiválasztás elveit nem ismerem, azonban azt gondolom, célja az kellene legyen, hogy a valóban rátermett, a blokkmesteri feladat ellátására alkalmas, és a főnökségek által arra szánt kollégák kerüljenek be a képzésbe. Ezzel szemben az a tapasztalatom alakult ki, hogy nagyon sok kolléga egyáltalán nem motivált a tananyag elsajátításában. Rendszeresek a késve érkezések, órán alvások, és sajnos sok kolléga arcán az unalom, a teljes érdektelenség látszik… Tisztában vagyok azzal, hogy bennem, előadóban is lehet, és biztosan van is hiba: nem rendelkezem oktatói képesítéssel és talán képességekkel sem, lehet, hogy unalmasan adom elő az anyagot, nem tudom eléggé lekötni a hallgatók figyelmét. De azt gondolom, egy ilyen képzés elvégzésére senkit sem köteleznek, nem tartanak pisztolyt a fejéhez. Az jelentkezzen blokkmesternek, akinek van kellő belső motivációja hozzá: a tanuláshoz, új ismeretek megszerzéséhez és persze a blokkmesteri feladatok ellátásához is. És nyilván tisztában vagyok vele, hogy a szintén szükséges külső, a munkáltató irányából érkező motiválás a biztosítóberendezési szakszolgálatnál gyakorlatilag nem létezik. Hallott már valaki olyanról, hogy biztberes (blokkmester, szakaszmérnök, műszerész, lakatos stb.) életpályamodell???
Gyakran elhangzó kifogások: „én kábeles vagyok”, „én áramellátós vagyok”, „nálunk nincs elektronikus berendezés”. Ok. Értem. Téged egyáltalán nem érdekel ez az egész. Csak akkor azt mondják meg a főnökeid, minek vagy itt? És megoldást is szívesen javaslok: legyen mondjuk 5 évente egy-egy áramellátós, kábeles mesteri tanfolyam, ahol nem alibi vagy számukra érdektelen tananyagot hallgat az az 5–10 kiválogatott jövőbeli kábeles, áramellátós mesterjelölt, hanem a saját szakterületük technológiai újdonságaiba vezetik be őket, az adott terület specialistái. És nyilvánvalóan ezt a tananyagot már érdemben számon lehet és kell is kérni rajtuk. Szerintem tényleg ennyire egyszerű lenne!
A klasszikus blokkmesteri képzés mellett egy ideje két további képzési forma is megjelent: az elektronikus biztosítóberendezési és a műszerész átképző tanfolyam. Kezdjük az elsővel.
Az elektronikus biztosítóberendezési tanfolyamot tényleg a valós igények hívták életre. Mindenki érezte, hogy az elektronikus biztosítóberendezések elterjedésével egyszerűen szükség van erre a képzésre. Tulajdonképpen beleilleszkedik a már létező, bevált, csak sajnos ritkán tartott, a következetlen beiskolázások miatt rendszerszinten nem hatékony alapáramkörös tanfolyamok közé. Itt már magasabb az óraszám és „elméletben” van gyakorlat is. A hangsúly az „elmélet”-en van. Jól felszerelt, beüzemelt, külön erre a feladatra alkalmazott oktatószemélyzettel ellátott oktatólabor nélkül, műszerész szinten elektronikus biztosítóberendezési tanfolyamot tartani értelmetlen dolog. Sőt, egyenesen pénzkidobás!
Az egyetlen működő megoldás: a közös tantermi elmélet után kiscsoportos (max. 4 fő hallgató/csoport), fejenként és berendezéstípusonként legalább nettó 40 órás gyakorlati képzés, amiben nincsenek benne a működő berendezések helyszíni megtekintései (üzemlátogatások). A két fő berendezéstípust (Siemens és Alcatel) jelenleg is külön stáb oktatja, esetleg szét is lehetne választani két külön tanfolyamra, bár én ezt nem érzem feltétlenül szükségesnek.
És akkor nézzük a legfontosabbat: a jól felszerelt, beüzemelt, külön erre a feladatra alkalmazott oktatószemélyzettel ellátott oktatólabort. Én magam számtalan esetben kérleltem személyesen szakmánk vezetését, hogy tegyenek lépéseket az oktatólabor kialakítására. Nem tudom, hogy kell-e részleteznem az eredményt… Egy idő után, látva a teljes eredménytelenséget, a saját kezembe vettem a dolgot. Ha trükkök százai (hogy egy igazi klasszikust idézzek) talán nem is kellettek, de azért jobb, ha az illetékesek nem minden részletét tudják, hogyan jött létre az a tesztberendezési konfiguráció, ami később az egyik elektronikus biztosítóberendezés típus tesztelésére és oktatására is alkalmas lenne. Lenne, ha szakmánk vezetése MÉLTÓZTATNÁ elősegíteni, hogy két kolléga, mondjuk egy mérnök és egy műszerész, várhatóan fél–egy év közötti munkával felépítse, megtanulja és beüzemelje a berendezést. (Kis szarkazmussal: „sajnos” az a korábbi pályavasúti főigazgató asszony, aki – saját elmondása szerint – két hét alatt egymaga egy egész biztosítóberendezést megépítene, már nincs a MÁV kötelékében, így komoly segítség nélkül maradunk.) És a jövőben nyilván a fenti két kolléga lenne alkalmas tesztek és persze a gyakorlati oktatások lefolytatására. Megközelítőleg ki tudom számolni, hogy ennek a két kollégának a fél–egy éves munkabére mekkora költséget jelentene a MÁV számára: a mérlegben még kerekítési tételként sem jelenne meg… De még a laborban álló „vas” (hardver) értékének is csak töredéke lenne mindez. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a befektetés busásan megtérülne, csak kezdjünk már el végre egy picivel előrébb nézni a cipőnk orránál…
A harmadik képzési típusról, a műszerész átképző tanfolyamról csak nagyon röviden szólnék. Ez egy nagyon jó ötlet lenne arra, hogy átmenetileg pótolja a szakközépiskolai biztosítóberendezési képzés – szerintem bűncselekményt jelentő – felszámolása miatti űrt. Lenne, ha megfelelően megszűrnék a jelentkezőket, és a MÁV humán vezetése letenne eléjük egy munkakörülmény- és bérszinten is elfogadható biztberes életpályamodellt…
Zárógondolatként: sokan megírták már aggódó véleményüket, építő javaslataikat szakmánk helyzete miatt. Úgy gondolom, az említett képzések problémái beleillenek ebbe a sorba. Lehet, hogy „bilibe lóg a kezem”, de én már annak is örülnék, ha egyszer véletlenül valamelyik írás reakciót is kiváltana szakmánk és a MÁV vezetése részéről, és elkezdődne valami más, mint ami eddig történt…
A cikk a Vasúti VezetékVilág 2017. júniusi számában jelent meg.
* A rovat cikkei teljes egészében a szerzők véleményét tükrözik, azt a szerkesztőség változatlan formában jelenteti meg.