25 éves a Thales Magyarországon

Interjú Mikics Györggyel, a Thales Rail Signalling Solutions Kft. ügyvezető igazgatójával.

– A vállalat tavaly év végen ünnepelte hazai fennállásának 25. évfordulóját. Hogyan értékeli ezt az időszakot?
– Szakmailag és emberileg is izgalmasnak és sikeresnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a Thales már 25 éve a magyar vasút megbízható és hosszú távú partnere.

– Melyek voltak az elmúlt évek legjelentősebb eseményei a vállalat szemszögéből?
– Két lényeges dolgot tudnék kiemelni az elmúlt időszakból. Egyfelől azt, hogy a Thales számos, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtett Magyarországon. A vállalat 20 főt foglalkoztat Győrben, itt végzi a hazánkban alkalmazott biztonságkritikus alapszoftver fejlesztését és karbantartását, budapesti központunk pedig 35 főt – többségében mérnököket – alkalmaz. Ha a helyi vállalatunk projekt részvételéhez hozzáadom a magyar partnerek, beszállítók és alvállalkozók által fejlesztett és gyártott rendszerek arányát, akkor elmondhatom, hogy a magyar hozzáadott érték mára már meghaladta az 50 százalékot. Úgy gondolom, ez megkülönböztet minket a versenytársainktól. Szintén lényegesnek tartom megemlíteni a projektekben szerzett több évtizedes szakmai tapasztalatunkat. Ez többet jelent pusztán a műszaki előírások ismereténél. A hazai szabályozási, fejlesztési, lebonyolítási és üzemeltetési környezet ismerete csökkenti a projektek megvalósításának kockázatát. Az elmúlt években közel 20 nagyprojekt keretében vállalatunk telepítette a magyar vasúti hálózat három legnagyobb állomási elektronikus biztosítóberendezését, és több vonalszakaszon is eredményes biztosítóberendezés-rekonstrukciós projekteket zárt. Az előző finanszírozási ciklus végéig pedig az előirányzott forrásigény 103 százalékát elérte a Thales. Ez ügyfeleinkkel és partnereinkkel közös siker.

– Az említett projekteknek is köszönhetően a Thales a hazai piacon elsősorban állomási biztosítóberendezések szállítójaként ismert. Helyes ez a meghatározás?
– Helyes a meghatározás, de talán kevésbé ismert az a tény, hogy anyavállalatunk a közlekedési, légi és űripari, biztonsági és védelmi eszközök piacán világszinten is vezető szállító, és 56 országban van jelen. Ennek ismeretében cégünk et úgy határoznám meg, mint egy biztonsággal foglalkozó technológiai vállalatot. Például a Thales már tíz éve látja el a HungaroControlt – a magyarországi légiforgalmi szolgáltatót – legújabb fejlesztésű légiirányító rendszereivel. Érdekesség, hogy a két vállalat közötti, határokon átívelő együttműködés révén volt képes Koszovó 2014-ben újból megnyitni légterét a felette átrepülő polgári repülőgépek számára. Itt szintén Thales technológia működik. A cégcsoport katonai rendszereket is szállít. Ugyancsak egy magyar vonatkozással is bíró referencia, hogy a Thales fejlesztette ki a NATO Légi Vezetési és Irányítási Rendszerét (ACCS).

A cégcsoport éves szinten több, mint 700 millió eurót fektet a kutatás-fejlesztésbe. Ebből a technológiai fejlesztésből a helyi vállalatunk szintén profitál, jelenleg is készülünk számos innováció bevezetésére a magyar piacra. A jövőben tehát itthon is szeretnénk szélesebb körben, vezető biztonsági és technológiai szállítóként pozicionálni a vállalatot.

– Ki tudna emelni néhány, magyar szakemberek számára is érdekes innovációt?
– A MÁV-nál mára már hálózati szinten is jelentősnek mondható a korszerű, elektronikus állomási biztosítóberendezések száma. Ezekről a berendezésekről már érdemes rendszer szinten gondolkodni, a Thales erre kínál többféle innovatív megoldást. A vasúti biztosítóberendezések karbantartása rendkívül tudásigényes feladat. Fokozottan igaz ez a korszerű, nagy szolgáltatási színvonalú, elektronikus vasúti rendszerek fenntartására. Itt szeretném megemlíteni az eszköz menedzsment és diagnosztikai rendszerek új generációját, amely felhő-analitika segítségével támogatja a vasutak és metrórendszerek prediktív, azaz hiba-előrejelzésen alapuló karbantartását.

A kritikus pályamenti eszközök (váltók, sínáramkörök, tengelyszámlálók és egyéb külsőtéri biztosítóberendezési objektumok) meghibásodása sokszor csak a probléma kezdetét jelenti. Ilyenkor nem elhanyagolható a hibaelhárítás, a javítás költsége és az a tény, hogy a sürgősségi javítás költséges és erőforrásokat von el más, tervezett munkáktól. Ha egy eszköz már meghibásodott, akkor a helyreállítás nagyobb erőforrásokat igényel, mintha a problémát már korai fázisában kezelték volna.

Az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb meghibásodás ritkán történik váratlanul. A prediktív karbantartás lényege, hogy felismerjük azokat a korai figyelmeztető jeleket, amelyek alapján a szükséges lépések időben elvégezhetőek. A prediktív karbantartás lehetséges válasz a vasútvállalatokra nehezedő kompetitív nyomásra és humánerőforrás-hiányra. Az adatok analízisét egy folyamatosan fejlődő, tanuló algoritmus végzi, így a várható meghibásodások időpontja és oka egyre pontosabban előrejelezhető. Az adatok kinyerése és hasznosítása bizonyos esetekben más gyártók által szállított rendszerből is megvalósítható. A kalibrálásában adattudományi szakértők (angolul „big data scientist”) vesznek részt, az ő tudásukat kombináljuk a vasúti termékismerettel.

Hadd említsem még meg a biztonságkritikus rendszerek védelmi technológiáit kiberbiztonsági támadások ellen. A Thales kiberbiztonsági üzletága piacvezető a kritikus infrastruktúrák védelmének területén, és a NIST, IEC, ISO vagy CENELEC szabványnak megfelelő auditokat, illetve megoldáscsomagot kínál ügyfeleinek az egyre növekvő és az elektronikus rendszerek terjedésével, a „digitalizációval” potenciálisan egyre kritikusabb támadások ellen. Ezeket a rendszereket fel kell vértezni azon kockázatok ellen, amelyek az internet globális anonimitása miatt fenyegethetik
őket.

– Mik a jövőbeni céljaik?
– A futóprojektek sikeres lezárása, új nagyprojektek elnyerése partnereinkkel közösen, és új, innovatív termékek, valamint karbantartási technológiák bevezetése a piacra. Szintén szeretnénk folytatni és tovább javítani a szakmai párbeszédet ügyfeleinkkel és partnereinkkel. Mindezt úgy, hogy a Thales a fejlesztésekben, a tervezésben és a karbantartásban egyre növekvő szerepet vállaljon.

Az interjú a Vasúti VezetékVilág 2017. márciusi számában jelent meg.