TIMOCOM ügyféltalálkozó

TIMOCOM ügyféltalálkozó

Európa egyik legnagyobb nemzetközi fuvarbörzéje, a TIMOCOM magyarországi külképviselete ebben az évben ismét megrendezte ügyféltalálkozóját. Négy év kihagyás után a találkozó célja idén is a szakmai továbbképzésen túl a gyakorlati tanácsok és az új funkciók részletes bemutatása volt, emellett a logisztikai ágazatban dolgozó ügyfelek számára egyfajta platformlehetőség kialakítása is, ahol a tapasztalat- és információcserének is nagy szerepe van.

A rendezvényt Hock-Ritter Ildikó, ügyvezető igazgató és Barta Tamás, a TIMOCOM magyarországi külképviseletének marketingvezetője nyitotta meg, akik visszatekintettek a cég 25 éves múltjára, és bemutatták a 700 fős vállalat idővonalát a kezdetektől napjainkig.

Pintér Péter, az Üzleti Biztonsági Osztály csoportvezetője részletesen kitért a TIMOCOM új cég- és ügyfél-ellenőrzési folyamatára. A szigorúan szabályozott hozzáférés a TIMOCOM Marketplace-hez biztosítja az ügyfeleknek a megszokott, magas szintű biztonságot, akik a fuvarozói platformon szeretnének dolgozni. Így már több mint 50 ezer TIMOCOM felhasználó tudhatja magát biztonság szempontjából jó kezekben.

A folytatásban a TIMOCOM munkatársai igyekeztek olyan tippeket és interaktív feladatokat adni a résztvevőknek, amelyekkel a mindennapos fuvarszervezői munka hatékonyabbá és gyorsabbá tehető, valamint részletes bemutatót tartottak az új funkciókról is. Heilmann Attila, a TIMOCOM Key Account managere bemutatta az interfész rejtette lehetőségeket, azt, hogy hogyan tudnak a cégek az interfész segítségével a TIMOCOM rendszeréhez kapcsolódni, az adatokat a saját rendszerükben feldolgozni. Az interfészek ma fontosabbak a szállítmányozási és logisztikai iparágban, mint valaha. Ezek felgyorsítják a munkafolyamatokat, és hatékonyabbá teszik azokat. A TIMOCOM szolgáltatásai között megtalálható például a fuvarbörze-interfész. Ennek segítségével a vállalkozás saját logisztikai szoftveréből kiindulva kereshet és ajánlhat ki fuvart és rakteret a TIMOCOM Marketplace-en.

Ázsóth-Balom Zsanett, a TIMOCOM Nemzetközi Inkasszó Osztály vezetője hatékony követeléskezelés témában adott elő, arra keresve a választ, hogy milyen következményei vannak egy fuvarozási szerződés megszüntetésének, illetve, hogy milyen fontos részletekre figyeljünk oda. Természetesen arról is szó esett, hogy hogyan tud segíteni ilyen esetekben a TIMOCOM Nemzetközi Inkasszó Osztálya az ügyfeleknek.

A találkozót kerekasztal-beszélgetés zárta Lajkó Ferenc (DigiLog Consulting) vezetésével, ahol a meghívott szakmai szakértők: Gégény Tamás (Gégény Transz ügyvezető-tulajdonos, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Árufuvarozói Tanács elnöke), Happ Olivér (Happ Kft. tulajdonos-ügyvezető), dr. Pap László (Alba-Zöchling Kft. cégvezető) és Reisinger Győző (Locargo Kft. ügyvezető-tulajdonos) megvitathatták a jelenlegi gazdasági helyzet legfőbb kihívásait és annak hatásait a piacra.

– Az eddigi visszajelzések alapján úgy látjuk, minden alkalommal hasznos megszerveznünk egy ilyen találkozót ügyfeleinknek, ahol nemcsak a TIMOCOM újdonságaival találkozhatnak testközelből, hanem egymás tapasztalatait is megosztják egymással – mondta Hock-Ritter Ildikó.

A napot egy jókedvű, kötetlen vacsora zárta a TIMOCOM ügyfeleivel.

Ha szeretne értesülni a fuvarozási-szállítmányozási szakma újdonságairól, akkor figyelje a TIMOCOM Marketplace üzeneteit, a TIMOCOM magyar Facebook oldalát, vagy olvassa a TIMOCOM Blogját!

Az esemény a TIMOCOM oldalán visszanézhető:

https://www.youtube.com/watch?v=Z7hboOtgLMw