A Waberer’s Csoport munkavállalói márkájának erősítése érdekében két éve belülről indította el kommunikációját, amelyet szépen lassan kifelé terjesztett. Mindennek eredményeképpen ma már rengeteg pozitív visszacsatolás érkezik a munkavállalóitól, akiknek érezhetően nőtt a cég iránti elköteleződése is – ami különösen az idén ünnepelt 75. születésnap kapcsán érzékelhető.
Sokan emlékezhetnek arra, amikor 2020-ban a világjárvány berobbanásakor komoly sajtóvisszhangot kapott, hogy a napocskás kamionok a budaörsi reptéren kénytelenek voltak szó szerint parkolópályára állni. A járvány miatt beszűkülő megrendelések komolyan érintették a céget, és a válságkezelés mellett a vezetők ekkor azt is célul tűzték ki, hogy a jövőben a Waberer’s márkát ne a veszteglő pótkocsik és a velük kapcsolatos negatív előítéletek határozzák meg.
Új alapokra helyezett kommunikáció
A cégcsoport a leányvállalatai révén nagyon sok lábon áll, és sokrétű a tevékenysége, ennek köszönhetően Magyarország első számú logisztikai szolgáltatója – ám ezt az elsőséget sosem használta ki kellőképpen sem a belső, sem a külső kommunikációjában. Ezen változtatni kellett, ezért 2021-től egy nagyon erőteljes egységes belső kommunikáció indult el a cégnél, amelynek célja volt, hogy a Waberer’s Csoport márkája kifelé is megerősödjön.
A pozitív híreket igyekeztek egységesen, mindenki számára releváns tartalomként megosztani. Nem tettek különbséget belföldi és nemzetközi üzletág, fizikai és szellemi munkavállalók között, szerették volna, ha ezek a cégcsoport minden egyes dolgozójához eljutnak. Rendszeresen szerveztek kis költségvetéssel járó eseményeket a dolgozók megbecsülésének erősítése érdekében. Biztosítani akarták munkavállalóikat arról, hogy a náluk dolgozók munkája, véleményük, gondolataik és érzéseik alapvetően hatnak a vállalat teljesítményére és atmoszférájára. Számos apró, pozitív üzenet van sokszor szem előtt, amelyeket érdemes szélesebb körben is megosztani, mert a mindennapi sikerek kiemelése és a konzisztens kommunikáció hatására nő az elégedettség és az elköteleződés.
Közösen ünnepelt jubileum
A 2022-es marketingterv fókuszában is a reputáció növelése állt. Elindult a TikTok-csatornájuk, sikeres toborzókampányokat tartottak, és jelentősen nőtt a követőik száma minden közösségimédia-felületen. A belső kommunikációban folytatódott a cégcsoportos, rendszeres kommunikáció, a vállalati kultúra formálása, a munkáltatói márkák és a dolgozók bevonására törekvő tevékenységek rendszeresítése.
Az idei év fókuszában a vállalat 75. születésnapja áll, amely kiváló alkalom a cégcsoport összetartozásának erősítésére. A munkavállalóknak is érteniük és érezniük kell, hogy 75 éve kulcsszereplői a hazai ellátási láncnak, amelyet a Waberer’s EGYÜTT 75 koncepció is sugall. Az erre épülő belső kommunikációs kampány azt hangsúlyozza, hogy a sikereket közösen, egymást támogatva érték és érik el.
Kívülről is érezhető a változás
A Waberer’s Csoport képe új, letisztult arculattal, megerősített külső kommunikációs stratégiával és aktívabb közösségimédia-jelenléttel kifelé is megújult. A közönség számára is láthatóvá vált, hogy a vállalat nemcsak a logisztikában, hanem a munkáltatói márka építésében is vezető szerepet kíván betölteni, amit a menedzsment is maximálisan támogat.
A sok egymásra épülő változás nyomán a Waberer’s Csoport nemcsak a piaci pozícióját tudta erősíteni, hanem a munkaerőpiaci versenyben is előnyre tett szert. A toborzásban és a megtartásban is pozitív hatást hozott, hogy a munkáltatói márka erősebb lett, és a bátor, jól célzott kommunikációnak köszönhetően a fiatal generáció is egyre inkább azonosulni tud a cég értékeivel és kultúrájával.
A Waberer’s Csoport az utóbbi években bebizonyította, hogy a belső és a külső kommunikációs stratégia összehangolása, az egységes üzenetek és a dolgozói elkötelezettség növelése kritikus elemei a munkáltatói márka sikeres építésének. Ennek egyik jele a rengeteg pozitív dolgozói visszajelzés, amelyben elmondják, hogy büszkék arra, hogy a Waberer’s Csoportnál dolgoznak, és örömmel mesélnek másoknak is a cégről.
Azonban nemcsak a dolgozók visszajelzései pozitívak: a 2022-es HR Komm Awards-on a zsűri ezüstéremmel díjazta a Waberer’s Csoport MI toborzási kampányát, a targoncavezetői versenyen pedig aranyérmesek lettek.
ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK
A munkavállalói elköteleződés erősítésére
- Trucker of The Year
- Warehouseman of The Year
- Targi verseny
- Közös Hambizás
- Jubileum ünneplése
- Köszi, hogy nekünk dolgozol!
BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEK
- 20 kérdés 20 válasz / add tovább
- Pénzügyi eredmények érthető kommunikálása
- Kvízszerda területeket érintő kérdésekkel céges repiajándékokért
- Tematikus hónapok (például az egészség jegyében)
- Sikerkommunikáció: audit, flottamegújítás, tenderhosszabbítás, szolgáltatásbővülés