Azért jó nézni a televíziót, mert mindig új nézőpontból mutatja meg a világot. A napokban is láttam egy műsort, amely után más szemmel kezdtem látni a dolgokat. Az egyik csatornán a vízlépcsők szükségességéről beszélgettek pro és kontra. A két meghívott a WWF egyik igazgatója és Szalma Botond volt (akit a műsorvezető a MAHART volt vezérigazgatójaként és a MAHOSZ volt elnökeként mutatott be, ami azért volt érdekes, mert a mai napig is a hajózásban dolgozik).
Érdekes volt nézni, ahogy a környezetvédő szervezetek elgondolása szerint vissza kellene fordítani az idő kerekét. Ilyenkor persze mindig eszembe jut, hogy nem csak a folyókon, folyóvölgyekben kellene visszaállítani a természetes állapotokat. Jó lenne a dzsungelekbe is visszatelepíteni a fákat, a mezőgazdaság által elvett termőterületek egy részén, a személy- és tehergépjárművek által használt sokszor-sok sávos autópályák által elfoglalt földeken is vissza lehetne állítani a korábbi növényzetet, erdős, füves területté kéne tenni azokat (persze akkor a WWF-esek is lassabban érnének el egy-egy egyeztetésre, amely a halak élőhelyének megmentéséről szól). A föld belsejébe vissza kellene hordanunk a kibányászott ásványi anyagokat, és az évszázadok alatt a talpunk alá temetett szeméttel is kezdeni kéne valamit.
Joggal merül fel a kérdés: ha csökkentjük a termőterületet, az ember által városok építésére, ipari termelésre, szárazföldi közlekedésre birtokba vett földeket, hol fog élni az a több mint 7 milliárd ember, aki ma ezen a bolygón lakik? És mit fognak enni? A zöldek olyan körülményekre vágynak – ahogy egyébként a legtöbben közülünk –, amelyek akkor álltak fenn, amikor a jelenlegi népességnek csak a töredéke fogyasztotta a bolygónk erőforrásait.
Visszatérve a szakmához nekem különösen az tetszett, hogy Szalma Botond kijelentésére, miszerint a medersüllyedés miatt 20 év múlva a zöldek fogják kérni a vízlépcsők építését, a WWF-es válasz az volt, hogy 20 év múlva a zöldek a már megépített vízlépcsők elbontását fogják kérni.
A napokban került kezembe az egyik német szakfolyóirat, amely hosszasan és részletesen taglalta a német vízi utakon 2020–23-ig tervezett fejlesztéseket, amelyek részben már megkezdődtek, részben ez évben indulnak. Csak a Neckar folyón 90 millió euró fejlesztést terveztek, amelynek jelentős része hajózsilipek korszerűsítését, átépítését tartalmazza (az átépítésnél nem a jelenleginél kisebb építésére törekszenek). A Rajna–Duna-vízrendszer középső szakaszán, a Majnán és a Majna–Duna csatornán is terveztek 460 millió euró fejlesztést, amivel szintén a hajózóút kapacitásának növekedését szeretnék elérni. Ekkora összegű infrastruktúrafejlesztés megtérülése azért eltart néhány évtizedig.
A fentiek alapján érdekes lenne, ha a projektzárás, 2023 után pár évvel a dunai vízlépcsők és ezzel a hajózsilipek elbontását kezdenék tervezni tőlünk nyugatra. Furcsa lenne, ha elköltenének néhány milliárdot (persze uuróban) arra, hogy csökkentsék a víziút másik részének áteresztőképességét és bizonytalanná tegyék a forgalmat az egész DMR víziút-rendszeren. Ebben az esetben akár azt is gondolhatnánk, hogy valakinek biztosan elgurult a gyógyszere! Vagy lehet, hogy ez nem tőlünk nyugatra történt?
Kruppa Ferenc
A cikk a NavigátorVilág 2017. áprilisi számában jelent meg.