Lányi Mártonnak, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége elnökének felvetéseire Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke és Feledy Botond, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet elemzője válaszolt a kiadónk által rendezett Szállítmányozás 2020 konferencia nyitó kerekasztal-beszélgetésén.
– A szakmánkat elég erősen érintette, hogy Trump beleállt Kínába: a kifejezetten támadott cégek Magyarországon is rendelkeznek gyártóbázissal, és egyik napról a másikra szakadtak meg kereskedelmi kapcsolatok, és új logisztikai megoldásokkal kellett előállni. Mit várhatunk az USA elnökválasztási eredményétől?
Vértes András (V. A.): – Az amerikai nyomás Európában talán egy picit enyhülni fog, ugyanakkor számos olyan vélemény fogalmazódik meg, hogy azért az új rezsim is hajlandó lenne bizonyos lépésekre a világ több pontján, amik azért nem biztos, hogy a világbékét erősítik.
Feledy Botond (F. B.): – Elég valószínűnek tűnik, hogy Biden nem szeretné rögtön lebontani a Kínával szembeni védővámokat, hanem először szövetségeseket keresne ebben a csatában. Ez egyrészt üzenet a csendes-óceáni tábornak: Japánnak, Dél-Koreának, Tajvannak, Szingapúrnak, és lassan-lassan Indiát is szeretnék ide érteni. Kína a perifériáját félti – okkal, ok nélkül –, ami minden nagyra nőtt ország természetes reflexe, de ezt érzékeli az Amerikai Egyesült Államok is, ami nyilván mozgásteret biztosíthat számára. Másfelől az elképesztő versenyük nemcsak a mesterséges intelligencia és a számítástechnika területén, hanem az űrben is folyik. Ez a háború fokozódik, a XX. századi hadszínterekről áttevődve a XXI. századi porondokra. Úgyhogy a telekommunikációs szereplők szerintem nem számíthatnak jóra a Biden-adminisztrációtól sem. Az biztos, hogy az információtechnológiai és telekommunikációs szektorban az európai digitális szolgáltatásokról szóló irányelvnek is lesznek olyan leágazásai, amelyek európai biztonsági bevizsgálásokat és más sztenderdeket tesznek majd lehetővé, tehát a kibertérben való önrendelkezést tovább fogják erősíteni; ez a trend teljesen tetten érhető a nyugati-európai fővárosok biztonságpolitikai elképzeléseiben is. A klímapolitika nyilván egy külön történet, amiben Biden biztos, hogy rohamosan fog előre menni: szerintem a gazdasági újjáépítésében a zöld dollárt zöld beruházásokká fogják fordítani, úgyhogy ebben tulajdonképpen versenytársunk lesz. Innentől viszont érdekes kérdés, hogy ezt a német ipar és a fejlődő európai zöldipar hogyan reagálja le, és milyen ellátási láncok alakulnak ki az egyes alszegmensekben az óceán két oldalán.
– Európában milyen erőterek határozzák meg a gazdaságot?
F. B.: – Leginkább dinamikusan alakulóak, de tény, hogy az elmúlt években a költségvetési szigort támogató északi államokat tömörítő Fukar Négyek (korábbi Hanza-szövetség) feléledt. Ugyanakkor például Hollandia Fukar-tagként kifejezetten nem szeret nettó befizető lenni, mégis az adópolitikájában éppenséggel milliárdokkal rövidíti meg a többi tagállamot; Németországból, de még a spanyol gazdaságból is két számjegyű milliárdot hoznak ki holland cégek. Ilyenformán nagyon-nagyon félrevezető mutató a nettó befizetés és a nettó haszonélvezés kategóriája. Az viszont, amit egy-egy nemzetgazdaság az uniós tagságból termel, az nem azon mérhető, hogy mennyit fizet be, hanem hogy az egész gazdasága és a szolgáltatóipar mennyit tud ebből összehozni, és hát ott van az összes adójogi különbség is; megjegyzem, ez volt a nagy-britanniai szavazás problémája is. Ezeket a kérdéseket nehéz megoldani, a német dominancia egyre világosabb, és egyre inkább érzékelhető, hogy hajlandóak a vezető szerep vállalására. Merkel utódja idején mindenképpen arra számítok, hogy dinamikusabb német Európa- és külpolitika következik, amennyiben a CDU akár a zöldekkel megőrzi majd a vezető pozíciót Berlinben. Innentől a visegrádi négyek szövetsége is egészen máshogy fest, ami egyébként már most is inkább csak kettő vagy másfél tagú.
V. A.: – Úgy látom gazdaságilag, hogy a V4 valójában nem létezik. Szerintem sose létezett, mindössze voltak olyan pillanatok, amikor összezártak, helyesen vagy helytelenül. Most megint egészen különböző irányokba tartanak, gondoljunk csak a költségvetési vétó lebegtetett lehetőségére. (A beszélgetés még az uniós szavazás előtt zajlott. A szerk.)
– Hogyan kezeli Magyarország gazdaságilag a járvány miatti válságot?
V. A.: – Az idei év nyilvánvalóan nagyon pocsék lesz mindenkinek, jelentős a visszaesés szerte Európában és a világon. A magyar helyzetet nézve körülbelül az várható, hogy a GDP 6–7 százalékkal fog csökkenni 2019-hez képest, ami nagyjából az Európai Unió átlaga körül van, talán valamivel rosszabb, mint a környező országoké, de nem nagy különbséggel. Ugyanakkor nem is a GDP a legérdekesebb, hanem a költségvetés. Semmi mást nem lehetett tenni, mint egész egyszerűen mindenhol elengedni a költségvetést, magyarul egy óriási pénztömeget ráengedni a gazdaságokra, mert ha ezt nem tettük volna, akkor még sokkal nagyobb visszaesés és még sokkal több probléma eredt volna belőle. Ez oda fog vezetni, hogy a magyar költségvetésben a GDP 8–10 százalékának megfelelő mínusz lesz. Ezt idén még meg lehet csinálni, a hitelminősítők nem fognak minket bántani amiatt, ami globális trend a jelenlegi rendkívüli helyzetben. De azért azt látni kell, hogy ez megtöri a korábbi kedvezőbb, 3 százalék alatt tartott költségvetések folyamatát, és még az is elképzelhető, hogy jövőre is hatalmas költségvetési deficit áll elő. Hozzáteszem: kétségtelen, hogy az MNB az utolsó pillanatban jelentős összegeket fölszedett a nemzetközi piacokról, így Magyarországon jelen pillanatban nincs probléma a gazdaság finanszírozásával, ugyanakkor az a mondás nem igaz, hogy az országnak annyi pénze lenne, hogy innentől kezdve ez akár nem is érdekes nekünk. 38 milliárd euró volt Magyarország devizatartaléka, ami az elmúlt időszakban lecsökkent 20 milliárdra, és most újra fölment jelentős összegekkel, tehát óriási pénzeket kell majd beletenni a költségvetésbe. Nem beszélve arról, hogy a túl éles, túlzott kekeckedés az Európai Unióval egészen biztos, hogy egy idő múlva oda vezet, hogy a hitelminősítők bizony lépni fognak. Egyelőre nem lépnek, de azért tettek finom jelzéseket.
– Az olaj megmarad stratégiai elemként? Az árak alakulásáról vannak már előrejelzések?
V. A.: – Ameddig a gazdaságok ilyen gyenge állapotban vannak, addig valószínűsíthető, hogy az olajár lényegesen nem emelkedik. Csökken a kitermelés, tehát azt gondolom, hogy még 2022-ben is viszonylag alacsony árral számolhatunk.
F. B.: – Alapvetően egyetértek, hogy az olaj lesz e válság hosszú távú vesztese, szemben például a gázzal; a gáz akkor is rendelkezésre áll dinamikus energiaszolgáltatásként, amikor majd a hidrogén és egyéb új megoldások teret nyernek. És ne feledjük: a közúti áruszállítás elektromos fuvareszközökkel való elárasztása azért minden politikai döntéshozó álma. Emellett a légi közlekedés zöldítése lesz az óriási kérdés. Ha az európai széndioxid-kibocsátási adatokat nézzük, akkor nem kis részben a légiközlekedés felelős az Európai Unió emissziójáért, ami egyébként globálisan és régiós szinten is a legjobb szám. Viszont még teljesen nyitott kérdés, hogy az emberek átszoknak-e a repdesésről valami másra. Alapvetően a zöldítés előtt álló szektorok a legnagyobb olajszármazék- és üzemanyag-felhasználók, ezek jövője alighanem hosszú távon, 2030–2040-es horizonton már lefelé mutat. Most az a kérdés, hogy ezt mennyire előlegezik meg a beruházók. Mindeközben az olajár egyébként alakulhat ettől függetlenül máshogy, hogy ha szűkülnek a beruházások, és változik a kitermelések helye. Mi lesz a Közel-Kelettel, ők milyen gyorsan állnak át? Jelenleg az Európai Unió tagállami szinten évente 450 milliárd euróért vásárol energiahordozó importot, ha ez a pénz nem érkezik meg Szaúd-Arábiába, Oroszországba és Algériába, akkor azok a rezsimek, amelyek eddig sem voltak sziklaszilárd stabilitásúak, vajon milyen módon reagálnak erre? Úgy látom, hogy brutális geopolitikai átrendeződést fog hozni az energiapiac átalakulása, amiről nem nagyon szoktunk gondolkodni, mert mindenki csak zöldít. Lesznek itt nyertes államok, amelyek képesek napelemet telepíteni a Szaharába, és lesznek olyanok, amelyek viszont nem tudnak átállni valamilyen okból.
V. A.: – A légi közlekedés nagyon komoly kérdés. Azt gondolom, hogy most néhány évig jelentősen visszaesik a világon, de egy idő után, mondjuk öt év múlva az emberek elfelejtik a járványokat, és nincsen – legalábbis egyelőre – más olyan eszköz, amivel gyorsan el lehetne jutni az egyik országból egy távoli helyre. Természetesen nagyon sok minden online marad, ami eddig nem volt az, de azért a legkényesebb dolgokat egészen biztos, hogy szűk szobákban fogják megbeszélni, és nem online módon.
– Gyakorlatilag másfél év múlva választani fogunk Magyarországon. Várható-e valamilyen költségvetési választási év?
V. A.: – Szokott lenni ilyen, hogy ez pontosan milyen lesz ezúttal, szerintem nem lehet megmondani. Egészen biztos, hogy az alacsony jövedelmű rétegeknek különböző kedvezményeket juttatnak. Most talán még több forrás is van ehhez, mint korábban. Maga a verseny azért most keményebb lesz, mint az elmúlt négyéves ciklusokban.
F. B.: – Nem vagyok belpolitikai szakértő, de szerintem az biztos, hogy a verseny a járványhelyzet és az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás miatt egészen más színben fog feltűnni, mint eddig. Amennyire érzékelem a saját csatornáimon keresztül, a vidéki Magyarország valósága most exponenciálisan válik el a főváros realitásától. Ennek nyilvánvalóan óriási politikai kockázatai vannak, nemcsak a kormánypárt támogatottságára, hanem a radikalizációra nézve is, tehát ez elsősorban a kiszámíthatatlanságot növeli. Úgy látom, hogy a közmunkaprogramba kevesebb pénz áramlik, a járvány miatt a tönkremenő vidéki kkv-k munkahelyei megszűnnek, és az állami foglalkoztatásban olyan létszámstopok vannak, vagy leépítések, amelyeket a költségvetési szigor kötelez. Úgyhogy biztos, hogy a kormánypártok is azon dolgoznak majd, hogy ezt valahogy enyhítsék, erre be kell vetniük forrásokat. Kérdés, hogy ez az embereknek költőpénzként érkezik meg, vagy pedig más gazdasági támogatás, például munkahely-teremtés formájában. Mindezt tetézi, hogy ha a nemzetközi viták Brüsszelben esetleg egy új, szigorúbb német vezetéssel egyesülnek, akkor az a beszállító közösség (köztük Maygarország), amely a német autógyárakkal vagy más termelőüzemekkel van üzleti kapcsolatban, komoly kockázatoknak lehet kitéve, amelyek 2021-ben nem fognak csökkenni, csak nőni.
– Van olyan szektor vagy tevékenység, amely rövid időn belül, bármilyen oknál fogva kritikus helyzetbe kerülhet Magyarországon?
V. A.: – Mind a Mercedes-, mind a BMW-projekt folytatása hazánkban óvatosan fogalmazva is nagyon kétséges. Nem omlanak össze, de nagyon valószínű, hogy nem is bővülnek; az előbbi már behúzta a kéziféket. Botondhoz csatlakozva azt gondolom, hogy Magyarországon igazából a kisebb városok és a falvak erőteljesen visszaesnek ebben a helyzetben, és bizony itt nagyon sok problémánk lesz.
F. B.: – Az autóipar egy kockázatos terület, amit mérnökhiány sújt, beszállítóknak kitett. Egy másik vetülete ennek a kérdésnek, hogy az Európai Unió fent említett fokozódó digitális önrendelkezése mennyi delokalizációt okoz majd: visszahozunk-e indiai vagy más fejlesztőközpontokból munkát, esetleg épp Magyarországra? Mitől jönnének ide, mitől inkább ide, mint Kolozsvárra vagy Lengyelországba? Szerintem itt vannak kérdések, de az látható azért, hogy azokon a célpiacokon is, ahova ezek a nagy értékű áruk és szolgáltatások kerülnek, rengeteg felvásárlóerő-probléma van – és maradnak meg 2021-ben is.
