A logisztikai költségek sem nőnek az égig. 2021-ben 44,4 százalékkal nőtt a szállítmányozócégek együttes árbevétele hazánkban, 2022-ben pedig 35,3 százalékkal, ami két év alatt már 95,4 százalékos növekedésnek felelt meg – vagyis szinte a duplájára nőtt. Ilyen előzmény után 2023-ban 22,6 százalékkal csökkent a piaci meghatározó szereplőinek árbevétele, amiben csak kisebb szerepet játszhatott az ipari termelés, a lakossági kiskereskedelmi forgalom vagy épp a mezőgazdasági termelés alakulása, meghatározó tényezőnek a korábbi időszakban egekbe szökött tengeri (konténeres) és légi fuvardíjak beszakadása bizonyult.
Míg a 2022-es toplistánkra legalább 3 milliárd forintos árbevétellel lehetett felkerülni, ehhez 2023-ban elég volt 2,8 milliárd forint is. Az árbevételük csökkenése miatt nem került fel a mostani toplistára a Logwin Air+Ocean Hungary, az AIR LOGISTICS, a JET International Transport, a ZEBRA NEO 2014, a HARBORSZ Logisztika, a LORRY GM és a LogMASter. A hiányzók másik része a beszámolót novemberig le nem adó cégek közül kerül ki. A 2022-es beszámolója alapján vélhetően befért volna az idei listába a Navia Logistics és a LOTTE Global Logistics is.
A toplistára felkerült cégek együttes árbevétele 2023-ban 1175 milliárd forint volt, szemben ugyanezen cégek egy évvel korábbi 1518,4 milliárdjával, ami 22,6 százalékkal kevesebb.
Az árbevétel fontos, de az eredmény még fontosabb! Ebben szintén nem sikerült megközelíteni az előző évek rekordszintű, 100 forint árbevételre eső eredményét, igazolva a speditőr mondást, hogy a magasabb díjak magasabb jutalékbevétellel járnak. Tavaly 4,44 forintot lehetett átlagosan keresni 100 forint árbevételen, szemben az egy évvel korábbi 5,94 forinttal. Ez százalékban kifejezve 25 százalékos csökkenésnek felel meg, ami arányosnak mondható az árbevétel csökkenésével.
A cégek összesített eredménye azonban ennél nagyobb mértékben csökkent: 90,4 milliárd forintról 52,1 milliárdra, azaz 42,3 százalékkal, mivel a ki nem számlázott összegen jutalék sem keletkezhetett. A helyzet azonban az eredményesség téren is „csak” konszolidálódott: visszaállt a két évvel korábbi szint.
Ami aggasztó, hogy míg 2022-ben csak 3 nagyobb toplistás cég lett veszteséges, ők is csak minimális mértékben, addig 2023-ban már gyakrabban tűnnek fel piros számok az adózás előtti eredmény oszlopában, ráadásul akár milliárdos léptékben is.
A piaci turbulencia azonban nem érintette a szállítmányozócégeknél dolgozók létszámát, sőt, az 9515 főről 10 ezerre, a két évvel korábbi szintre nőtt. Az 1 munkavállalóra eső havi költség 2023-ban 863 919 forint volt, ami 11 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, miközben átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak. Ha a tavalyi fizetésekben a tavalyelőtti infláció tükröződik, ami 14,5 százalék volt, akkor is látható, hogy reálértékben van némi csökkenés.
MÓDSZERTAN
A toplistát a ceginformacio.hu szolgáltató segítségével állítottuk össze. A szállítmányozói toplistára az árbevételi limitet elérő cégeknek kétféleképpen lehet felkerülni: a fő tevékenységi körük szállítmányozó, vagy a kiadónál jelzik, hogy e listán a helyük (akár a közúti fuvarozói toplista helyett). Lehetőség van arra is, hogy a cégcsoportok együtt, konszolidált számokkal jelenjenek meg, amennyiben azokat a szerkesztőségünkbe megküldik. E lehetőséggel ebben az évben a GHIBLI élt.
Andó Gergely