A fuvarozási bizonytalanságok növelik a raktározási igényeket – interjú Teszárik Zoltánnal, a Scan Global Logistics Kft. logisztikai igazgatójával

A fuvarozási bizonytalanságok növelik a raktározási igényeket – interjú Teszárik Zoltánnal, a Scan Global Logistics Kft. logisztikai igazgatójával

A Scan Global egy dán hátterű szállítmányozóvállalat, amely dinamikusan növekszik részben felvásárlások, részben saját beruházások révén. Az akvizíciók jellemzően helyi vagy regionális cégeket érintenek, amelyek gördülékenyen integrálhatók a nemzetközi cégcsoport hálózatába. Így történt ez 2022-ben Magyarországon is, ahol egy szállítmányozásra és vámraktár-üzemeltetésre szakosodott csapattal léptek piacra.

– Hogyan lett Önből logisztikus?

– A tanulmányaim befejeztével, élve a friss EU-tagság hozta lehetőséggel egy angol raktárban vállaltam munkát. Ott ismerkedtem meg a logisztikával, azon belül is elsősorban a raktározás alapjaival. Itthon kezdetben raktári ügyfelek kapcsolattartásáért feleltem. 2008-ban kerültem az akkoriban induló Agility Logistics-hoz, amely épp egy 15 ezer négyzetméteres raktár üzemeltetésébe kezdett Budapesten. Ennek megvalósítása egy igazi szakmai szintlépés volt a vállalat számára és számomra is. Az operációt 2013-ban költöztettük a reptér közelébe, igazodva a cég légi szállítmányozási fókuszához. Az évek során Komáromban, Sárváron, Nyitrán és Nagykőrösön is nyílt megbízói igényre specializált raktárunk, amelyek a felügyeletem alá tartoztak.

– A logisztika más területe sosem vonzotta?

– 2020–2021 során strategic account managerként szállítmányozási területen is kipróbáltam magam. Abszolút hasznos kitérő volt ez a karrieremben, hamarosan mégis visszatértem a raktári operációhoz.

– Mennyi idő volt felvenni a Scan Global ritmusát?

– A Scan Global Logistics magyar piacra lépése gyors és gördülékeny volt. Alig 4 hónap alatt lezárult az informatikai, pénzügyi és HR-területek összehangolása. Második lépésben pedig a szállítmányozási és minőségbiztosítási rendszereket integráltuk tavaly.

– Mekkora cég ma a Scan Global Magyarországon?

– A saját létszámunk nagyjából 70 fő, amely kiegészül kölcsönzött állománnyal. A raktáraink együttes mérete jelenleg 25 ezer négyzetméter, beleértve az értéknövelő tevékenységeinket és a saját átrakóoperációnkat is, amely nagyban hozzájárul a szállítmányozási forgalmunk lebonyolításához. Nagy hangsúlyt fektetünk az értékesítési és minőségbiztosítási tevékenységünk mellett az insourcing megközelítésre: amit csak lehet, igyekszünk házon belül megoldani, ezáltal is bővítve a szervezeten belüli tudást.

– Új piaci szereplőként hogyan pozicionálják magukat?

– Mi úgy akarunk kitűnni, hogy olyan tevékenységeket is elvégzünk, amiket más nem feltétlenül vállal, és emellé a lehető legjobb ügyfélkiszolgálást tesszük. Nyitottak vagyunk a kihívásokra és speciális kérésekre, amelyek teljesítése érdekében hajlandóak vagyunk beruházni, tanulni. Nem az előregyártott megoldásokban hiszünk, hanem az ügyfélspecifikusakban. A „never say no at first” a céges filozófiánk része, amelynek szellemében alaposan körbejárunk minden ügyféligényt a lehető legjobb megoldás érdekében.

– A Scan Global mekkora megbízókra lő?

– Cégcsoportszinten természetesen több jelentős világcég is a partnerünk. A hálózatból érkező üzleteink és az elmúlt évek munkája által mi is kapcsolatban vagyunk globális nagyvállalatok magyar és közép-kelet-európai leányvállalataival úgy a szállítmányozási, mint a raktározási portfóliónkban. Mindazonáltal igyekszünk organikusan építkezni és olyan volumenű megbízásokat szerezni, amelyek illeszkednek a magyar cégünk fejlődési trendjébe. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a kihívások visznek minket előre, márpedig mi fejlődni szeretnénk.

– Mi foglalkoztatja most a megbízókat a raktárlogisztika szempontjából?

– A szállítmányozásban tapasztalható, évek óta visszatérő krízisek felértékelték a stabil lábakon álló raktárlogisztikát, amely képes a forgalmak hullámzását kiegyenlíteni. Úgy látjuk, hogy az ügyfelek több árut tároltatnak, mint korábban. Tartanak a készlethiánytól, ezért inkább nagyobb biztonsági készletet építenek. Elég csak kiemelni a baltimore-i hídbalesetet vagy a vörös-tengeri helyzetet, amelyek kisebb-nagyobb mértékben újra kihívások elé állították az ellátási láncokat, turbulenciát okozva az európai gazdaság kiszolgálásában is.

– Miért éppen Vecsés a központjuk?

– Aki légiben dolgozik, annak előnyt jelent a reptérrel azonos vámhivatal területén átrakóraktárt üzemeltetni; annak idején ez adott lökést a Vecsésre költözésünknek. Mostanra a kulcscsapatunk többsége a közelben lakik, nehéz is lenne messzebbre telepednünk. A vámraktáraink is itt találhatóak.

– Végső soron Üllő sincs épp messze Vecséstől…

– Üllőn 20 ezer négyzetmétert bérlünk egy nemzetközi segélyszervezet tavalyi tenderének elnyerését követően. Jelentős mennyiségű vészhelyzeti készletet tárolunk a tágan értelmezett régiónkban esetlegesen bekövetkező humanitárius katasztrófa esetére. Ez egy igen speciális ügyféligény, hiszen „békeidőben” egyáltalán nem pörög a készlet, ha viszont valami történik, akkor naponta akár 30 kamiont is meg kell tudnunk rakodni. A Scan Global számára a humanitárius logisztika presztízskérdés. A koppenhágai központunk évtizedek óta működik együtt több nemzetközi, regionális és helyi segélyszervezettel a világ bármely táján bekövetkező vészhelyzetek logisztikai ellátásában. Ezt a vonalat szeretnénk erősíteni Magyarországon is.

– A magyar gazdaság stagnálása hogyan érinti a raktárlogisztikát?

– A raktárlogisztika szempontjából inkább a piac pezsdülését érzem, a tavalyi év vége óta korábban nem látott mennyiségben kapunk megkereséseket annak ellenére, hogy a Scan Globalnak világszinten inkább a szállítmányozási lába az erős. Ebben a készletezési stratégiák fent említett változása mellett az új autó- és akkugyárak, napelemparkok építése is szerepet játszik. A kínai Scan Global irodával nagyon aktív a kapcsolat: a távol-keleti importforgalmunk fontos kapuja lett Budapest, és ennek van egy raktár-logisztikai lecsapódása is.

– A raktárlogisztika tehát konkrét ügyféligények alapján bővül, nem pedig kockázati befektetés révén?

– Valóban ügyféligényre alapozva növeljük a raktárainkat, spekulatív jelleggel nem bérlünk területeket. A raktárlogisztika talán sokkal inkább bizalmi üzletág, mint a szállítmányozás. A vevők a szállítmányozásban évente, negyedévente is képesek tendereztetni a szolgáltatókat, de a raktárlogisztikát tekintve jellemzően hosszú időre szól az elköteleződésük egy professzionális partner irányába. Természetesen ennek a bizalmi kapcsolatnak az alapfeltétele a stabil, magas minőségű, rugalmas szolgáltatás, amibe sok esetben értéknövelő, ad-hoc feladatoknak is bele kell tartozniuk. A hosszú távú stratégiánk része egy hűtött operáció létrehozása a reptéri zónában, mert látunk fantáziát a gyógyszerlogisztikában, valamint van hozzá tudás a szervezetben és beruházási hajlandóság is a tulajdonos részéről.

– Nehéz a munkaerőt biztosítani a működéshez?

– A legutóbbi nyitott raktári operátor pozíciónkra több mint 150 jelentkező volt – azért ez meglepett. Jelenleg minden területünkön egy műszakban dolgozunk, ami a juttatási csomag mellett motivációt jelent a kisgyerekes szülőknek és a középkorú munkavállalóinknak egyaránt. A fluktuációnk nagyon minimális, ami mindig jó visszajelzés a vállalatvezetés részére. A Scan Global cégcsoport számára világszinten nagyon fontos a munkavállalói elégedettség. A magyar irodánál mi is igyekszünk olyan munkahelyi feltételeket és kultúrát teremteni, amelyek pozitívan hatnak a kollégákra, és nem utolsósorban az ügyfélelégedettségben is tetten érhető.

 

CÉGNÉVJEGY

A magyar Scan Global olyan full-service iroda, amely a fő szállítmányozási módok és a raktárlogisztika mellett vámraktárral és saját vámcsoporttal is rendelkezik, így teljes szolgáltatási palettát kínál.

 

Andó Gergely