Piacvezető, erősödő versenyben

A német állami vasutakkal konkuráló áruszállító vasúti társaságok 2016-ban 1,2 százalékponttal növelték piaci részesedésüket az előző évihez képest. Ezzel immár 41 százalékban részesülnek a tonnakilométerre vetített közlekedési teljesítményből – derül ki a legújabb piackutatási elemzésből, amelyet három vasúti szövetség tett közzé. A DB Cargo vitathatatlanul továbbra is piacvezető maradt.

A piackutatási elemzés a vasúti közlekedésre specializálódott Datenbrokers SCI tagvállalataitól kapott adatok és a nyilvános statisztikák alapján készült. Az elemzést a NEE végezte, a Német Tehervagonosok Szövetsége (VPI) és Szövetség a Fair Személyszállításért társulattal karöltve. Az áruszállítási piachoz, s azzal együtt a versenyhez való hozzáférés 1994 óta lehetséges törvényileg, de csak 2000-ben indult be ténylegesen. A DB Cargo után, a második helyen 9,73 százalékos piaci részesedéssel a Captrain Deutschland áll, őket a Metrans követi: a Hamburgi Kikötői és Logisztikai Tásaság (HHLA) vasúti leányvállalata 6,16 százalékot tudhat magáénak a teljes vasúti teljesítményből.

A további helyeket az SBB Cargo International (5,85 százalék), a TX Logistik (4,73 százalék), a Rheincargo (3,56 százalék), a Boxxpress (2,93 százalék), a Rurtalbahn Cargo (1,31 százalék), a HVLE Havelländische Eisenbahn (1,31 százalék) és a CFL Cargo Deutschland (0,98 százalék) foglalja el. A Boxxpress és a Rurtalbahn Cargo kivételével olyan vállalatokról van szó, amelyek túlnyomórészt állami kézben vagy más állami vasutak tulajdonában vannak.

A Német Szállítmányozási és Logisztikai Szövetség (DSLV) vasúti áruszállítási szakbizottságának vezetője, Axel Plaß jól ismeri a DB Cargo struktúráját. „Piacvezetők, de sajnos gyakran nem azt érzik az ügyfeleik, hogy ők állnának a középpontban” – mutatott rá a szakember egyik lehetséges okként arra, miért pártolnak át más vasutakhoz a partnerek, és miért tud egyre jobban megerősödni a konkurencia. Noha a DB Cargónak mérhetetlen előnye származik abból, hogy területileg a legnagyobb a lefedettsége, és bőséges a járműparkja, ezek nem tudják ellensúlyozni az ügyfelektől távolálló struktúrákat, így nem fognak tudni javítani az 59 százalékos piaci részesedésükön. Mondhatni, csak kolonc a nyakukon, hogy ők a piacvezetők – véli Plaß.

A vetélytársak ezzel szemben ügyfélbarát logisztikai megoldásokkal  rukkolnak elő. „A szállítmányozók ott kötnek üzletet, ahol megbízható és  rájuk szabott elképzelésekkel találkoznak, amelyeket aztán jó  lelkiismerettel kínálhatnak saját ügyfeleiknek” – magyarázta Plaß.

KÉNYES TERÜLET

Csak a DB Cargo rendelkezik területlefedő kapacitással az egyeskocsi-rendszerben, azonban egyre nagyobbak a hézagok a hálózatban. Szakemberek már most nagy aggodalommal tekintenek erre a tendenciára. A jövőre nézve megoldást kellene találni, mert a DB Cargo nélkül elképzelhetetlen az egyeskocsis szállítás.

Ez a cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg.