Okosraktár Székesfehérváron

Minthogy a bevételek döntő hányada a szállítmányozásból ered a székesfehérvári székhelyű Alba-Zöchling Kft. esetében, járműbeszerzésekkel folyamatosan frissítik a flottát. A versenyképességüket növelendő azonban a fejlesztendő területek sorában mostanában a raktárkorszerűsítést is előnyben részesítik. Az idei beruházásokról és a jövő évi terveikről kérdeztük a társaság vezetőit.

– Milyen újdonsággal jelentkeznek a piacon?
P. L.: – Két saját tulajdonú telephelyen, összesen 10 ezer négyzetméter alapterületű raktárakban dolgozunk. A külső bázison található egy 3200 négyzetméteres csarnok, ahol a raktárkapacitás növelése érdekében az idei nyár és ősz folyamán szűk folyosós rendszert alakítottunk ki az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzéssel, informatikai fejlesztéssel és munkaerő-képzéssel, hiszen a speciális targonca kötött pályán (sínen) halad. Ezenfelül jelenleg a megbízókra szabott rendszereket leváltandó egységesítő vonalkód-rendszert építünk ki, ami rugalmasabbá, gyorsabbá és pontosabbá teszi az ügyfeleink kiszolgálását, és biztosítja az ellenőrizhetőség stabilitását.
Cs. J.: – A szűk folyosós raktárrendszer meglehetősen költségessé tette a beruházást, de még mindig kevesebbe került, mintha új raktárt építettünk volna annak későbbi saját fenntartási költségeivel. Eredményül átlagosan 30 százalékkal tudtuk bővíteni a tárolóhely-kapacitásunkat. Ez két részből tevődik össze: a korábbi állványos részen körülbelül 20, a tömbösön akár 40 százalékkal is több raklapot tudunk elhelyezni. Még tanuljuk az új rendszer működését, de hosszabb távon egyre több árut tudunk majd kezelni ugyanolyan sebességgel.

Pap László cégvezető

– Milyen erőforrásokkal tevékenykednek a szállítmányozási szegmensben?
P. L.: – Mintegy 130 nyerges-ponyvás normál vagy megaszerelvényekből, valamint kisebb (7,5 és 12 tonna összteherbírású) tehergépjárművekből és furgonokból álló, összesen csaknem 150 autós fl ottával rendelkezünk, amelyek 80 százaléka Euro6-os besorolású, a többi Euro5-ös. A fejlesztés folyamatos, 3–4 évenkénti cserékkel.
Cs. J.: – Emellett a háttérüzem legalább annyira fontos, mint maga a jármű. Legutóbb az említett külső helyszínünkön bővítettük a parkolóhelyek számát. A különböző beszerzések természetesen létszámemelést is vonzanak magukkal, ami különösen nagy kihívás ma szerte a logisztikai szakmában: sem megfelelő képesítéssel bíró targoncakezelőt, sem gépkocsivezetőt nem könnyű találni; mi is komolyan küzdünk ezzel a helyzettel. Szolgáltatócégként minket a gépkocsivezető képvisel a piacon, ezért nagyon meg kell szűrnünk a jelentkezőket, hogy a kvalitásaik (megjelenés, hozzáállás) a jó hírnevünket öregbítsék és ne csorbítsák. Fuvarjaink döntő többsége (95 százalék) nemzetközi (jellemzően nyugat-európai), ami ráadásul nyelvi készségeket is megkövetel az alkalmazottainktól.

– A három évvel ezelőtti, jubileumot ünneplő interjúban házaspár sofőröket említett, akik „négykezesként” egyfajta megoldást jelenthetnek.
P. L.: – Ez ma is jellemző nálunk, hiszen nyolc női gépkocsivezető dolgozik cégünknél a párjával mint négykezes sofőr, noha a házaspár gépkocsivezetők zöme is külföldön próbál szerencsét. A legnagyobb problémát a váltósofőrök eltűnésében látom, ez egyértelműen akadályozza a kamionok pihenőidő alatti aktív kihasználását.

– Hogyan alakul a megbízói kör?
P. L.: – Az autóipartól és elektronikától kezdve az élelmiszeriparig számos szegmensben jelen vagyunk. E sokféleséget kiszolgálni szakértelmet kíván. A gazdasági fellendülés kisebb boomját mi is tapasztaljuk. Növekszik a mennyiség és az árbevétel is, köszönhetően a megbízóink saját volumenbővülésének és új ügyfelek belépésével is szélesítve a partneri palettát.
Cs. J.: – A cégünk teljesítménye emiatt – de tulajdonképpen már 2010 óta – egyértelműen emelkedő pályán van mind volumenben, mind a forintosított forgalom tekintetében. Az elmúlt évben 4,7 milliárd forintos árbevételt értünk el. Idén az 5 százalékosra tervezett bővüléssel még mindig alulról közelítjük az 5 milliárdot, de jó esélyünk van megugrani azt 2018-ban. Az ez évi beruházások után a jövő évet elsősorban az eredmények stabilizációjának szenteljük.

CÉGNÉVJEGY

1989-ben született meg az a kormányrendelet, amely előírta, hogy a Volán-vállalatok kizárólag a központi költségvetés által finanszírozott személyszállítást folytathatják, minden egyéb tevékenységüktől meg kell válniuk. Magyar–osztrák vegyesvállalatként ekkor alakult az Alba-Zöchling. A Zöchling cég képviselője kereste meg Cserta Jánosékat, aki már hallott róluk, hiszen a volános időkben elsőként – a Hungarocamion mellett – a nemzetközi fuvarozásban is részt vettek Mercedes szerelvényekkel. A hazai társaság alapításában nagy erőt adott és segítséget jelentett azon munkatársak elszántsága, akik a nemzetközi fuvarozás területén dolgoztak. „Mi heten hittünk a jövőben, a piacgazdaságban és egymásban” – emlékezik Cserta János.

Cserta János, az Alba-Zöchling tulajdonosa, ügyvezetője

A dinamikus fejlődésben nagy előnyt jelentett Székesfehérvár kedvező földrajzi helyzete: a Mezőföld agráripara, a Dunántúl iparosodottabb északi területei és magának a megyeszékhelynek a jelentős ipari potenciálja, ami stabil hátteret és komoly lehetőségeket tartogatott. Ekkoriban áramlott számottevő külföldi tőke a térségbe, neves multicégek vertek gyökeret itt. A beruházásokkal együtt járó szállítmányozási, fuvarozási és vámügyi szolgáltatás elengedhetetlen feltétele volt a hatékony ipartelepítésnek, ami természetesen nagyon sok kockázattal is járt.

A fordulópont 1996-ban érkezett el: százszázalékos magyar magántulajdonba került a társaság, amikor az osztrák partner üzletrészét kivásárolták, megtartva az eredeti és az évek alatt jól bejáratott márkanevet, ami a német nyelvterületen mind a mai napig jó ajánlólevélként cseng. Ugyanebben az évben költöztek a Sóstói Ipari Parkban korábban megvásárolt 2,5 hektár alapterületű telephelyre, ahol megépítették az új irodaházukat (amely az uniós csatlakozásig vámszolgálati helyként is működött) és egy kis raktárt. A raktárkapacitásukat a piaci igények szerint folyamatosan bővítették: a közelükben lévő logisztikai parkban is létesítettek egy csarnokot. Ezzel együtt jelenleg összesen 10 ezer négyzetméteren nyújtanak raktárlogisztikai szolgáltatásokat ügyfeleiknek.

Először csak szállítmányozással foglalkoztak, később kezdték el fejleszteni a saját gépjárműparkjukat. Annak érdekében, hogy világosan lássák a fuvarozás költségeit, egy miniholding-szerű megoldást választottak: a fuvareszközeik – jelenleg 150 autó – külön cégben, az Alba-Fix Kft.-ben vannak, amely a 2016-os évet 3,1 milliárd forintos árbevétel mellett 116,8 millió forintos adózott eredménnyel teljesítette.

 

NÉVJEGY

Szabóné Farkas Erika az 1978–1989 közötti volános árufuvarozási pályája után, az alapítás óta oszlopos tagja az Alba-Zöchlingnek. A társaság szállítmányozási vezetőjeként és kisebbségi tulajdonosaként többek között az ő irányításával vezették be és tartják fenn a cégnél a minőségbiztosítási rendszereket, emellett tendereket bonyolít le, valamint káresemények kapcsán is ő tartja a kapcsolatot a biztosítókkal. Nyugdíjba vonulása mellett munkájával és szakértelmével továbbra is támogatja a céget.

Varga Violetta

Az interjú a NavigátorVilág 2017. októberi számában jelent meg.