Német barátaink felújítják a Duna fölött átívelő egyik hídjukat Passau városában. Ezzel alapvetően még nem lenne probléma, ők is épülnek, szépülnek, mint mi itt, Magyarországon. Az már egy kissé zavaró, hogy a munkálatok miatt hajózási korlátozást léptettek életbe: megadott szélességű és hosszúságú hajóknál nagyobbak nem közlekedhetnek az adott szakaszon.
A probléma nem is igazán itt kezdődik. A forgalomban részt vevő hajók jelentős része akadálytalanul áthaladhat, „csak” az ún. koppelverbandok, toló-önjáró kötelékek bárkái nem férnek bele a korlátozásba. Igaz, ez azt jelenti, hogy az egész kötelék kénytelen ácsorogni, sőt a tulajdonos kénytelen tolóhajót keresni és kifizetni a vontatást, hogy a bárkája a korlátozás fölötti kikötőkbe kerüljön, majd újra akkor, amikor vissza kellene hozni a korlátozás alá, hogy hazatérhessen a hajójával például Magyarországra. Ráadásul májustól megy a tili-toli, és a legutóbbi kérdésünkre is csak annyit mondtak a hatóságok, hogy nem tudják, mikor lesz vége az egésznek. Ez utóbbi kapcsán merült fel a címbeli kérdés: oda a német precizitás?
Ott, ahol évekre előre megtervezik a hajózsilip-felújításokat, menetrend szerint érkezik a hajóút-felmérés, és egyes hajósok nem kapnak rajnai matróz beírást, mert hiányzik egy fél út az adott szakaszra a hajóskönyvükből, ahol betartatják a létező összes előírást? Hónapokig piszmognak egy hídfelújítással, nem gondoskodnak kisegítő hajóról azok számára, akiknek nehézséget okoz a korlátozáson való áthaladás, és főleg, még augusztusban sem tudják megmondani, hogy mikor lesz vége? Oda a német precizitás!
JÓ ÜZLET, ROSSZ ÜZLET
Valamikor a MAHART kereskedelmi osztályán üzletkötőként kezdtem az irodai pályafutásomat, és az akkori nagy öregektől tanultam a szakmát. Azt tanították, hogy nem az a jó üzlet, amikor mindent kifacsarunk a kedves partnerből, maximalizálva a hasznot, hanem az, amikor mindkét fél elégedetten áll fel a nap végén az asztalától, és lesz kedve másnap is újabb üzleteket kötni. Ez most azért jutott eszembe, mert egyre többször tapasztalom, hogy a szerződő felek nem tartják be a megállapodást, többletigényeket jelentenek be menetközben, és jogos igények kielégítését tartják vissza, sokszor mondvacsinált indokokkal. A leggyakoribb, hogy a fuvardíjfizetések szenvednek késedelmet, gyakran álproblémák miatt, ami persze retorziókat, áruvisszatartást, zálogjog alkalmazását, szerencsétlenebb esetben az alvállalkozók számláinak késedelmes kiegyenlítését okozzák. Ilyenkor persze mindenki stresszes, rossz szájízzel fejezheti be az üzletet, vagy akár anyagi károkat szenvedhet el, a rakodások késlekedése és a hajóállások miatt. A kérdés csak az: muszáj erővel vagy éppen utólagos csibészkedésekkel végrehajtani az áruk fuvaroztatását és fuvarozását? Nem lehetne a megállapodásokat korrektebben betartva, kisebb vitákkal és talán pereskedés nélkül, a fuvarozási tevékenységet és a fuvardíjfizetést is időben teljesítve lezárni az üzleteket? A mai életünk talán nem ebben az irányban halad, de változtathatunk rajta, hogy a megbízók és a fuvarozók is elégedetten mehessenek haza a nap végén. Kössünk jó üzleteket!
Kruppa Ferenc
A cikk a NavigátorVilág 2017. szeptemberi számában jelent meg.