Nyugat-európai piacvédelem Kelet-Európa kárára?

Ausztria – hasonlóan más nyugat-európai országokhoz – 2017. január 1-jétől alkalmazza az EU kiküldetési irányelv szerint a kötelező minimálbér szabályait, amelyeket a határon átnyúló szolgáltatásokra, így a személy- és áruszállítási tevékenységre is érvényesít, mivel azokat kiküldetésnek tekinti. Olaszországban is hasonló minimálbér-rendelkezések léptek életbe, amelyeket azonban egyelőre csak a kabotázstevékenységek esetén kell betartani.

Ausztriában a 2015-ös kabotázsra vonatkozó kiküldetési előírásokat kiterjesztették a loco fuvarozásra. Az adminisztratív szabályokat tehát 2017. január 1-jétől a kabotázs, „spontán kabotázs” és a loco (ausztriai fel-, illetve lerakóhelyű) fuvarfeladatokra kell alkalmazni, a tranzitot végző gépjárművek gépkocsivezetőire ezek továbbra sem vonatkoznak.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) továbbra is elutasítja az osztrák (és más nyugati) minimálbérszabályok bevezetését, illetve a kiküldetési irányelv szabályainak alkalmazását a közúti áru- és személyszállításban tevékenykedő gépkocsivezetőkre. A szervezet (és a magyar kormány) álláspontja szerint ezek a szabályok ellentétesek az Európai Unió jogrendjével, és akadályozzák a munkaerő-, illetve a szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségét.

ÚJABB UNIÓS TAGÁLLAMOK

Nem hivatalos információk szerint a kiküldetési irányelv nemzetállami jogrendbe történő átültetésével párhuzamosan újabb EU-tagállamok vezetnek be adminisztratív terheket a nemzetközi fuvarozási tevékenységet folytató külföldi vállalkozásokkal szemben. A legfrissebb információ szerint Belgium is szigorítaná a belföldi tevékenységhez  kapcsolódó szabályokat. A szabályozás hatálya várhatóan nem terjed ki a  nemzetközi fuvarfeladatokra, csak a belföldi tevékenységekre, amelyek esetében még nem tisztázott, hogy az csak a kabotázsra vagy a loco fuvarokra is  érvényesítendő lesz.

Az MKFE önálló kezdeményezésként, illetve a nemzetközi társegyesületeivel és az IRU-val együttműködve is folyamatos nyomást gyakorol a kérdés ben illetékes uniós szervekre, és nyomatékosan felszólította az IRU-t, továbbá az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az Európai Bíróság elé kerüljenek ezek az ügyek. Az MKFE a nemzetközi társegyesületeivel egyetértésben sürgeti, hogy a német és francia minimálbér-szabályok miatt megindított kötelezettségszegési eljárásokat minél előbb folytassa le az Európai Bizottság, illetve az Európai Bíróság.

Az MKFE hazai és európai közlekedéspolitikusok körében, szakmai és diplomáciai csatornákon keresztül szorgalmazza az osztrák és olasz félnél is moratórium bevezetését a közúti fuvarozókra vonatkozó pótlólagos kötelezettségekre addig, ameddig nem tudják a kérdést kétoldalú szinten, a magyar jellegzetességek szerint tisztázni. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis úgy tűnik, hogy ezeknek a kérdéseknek a rendezésére a multilaterális fórumok nem igazán hasznosíthatók az egyesület számára.

NAGY-BRITANNIA IS

A Road Haulage Association (RHA), az MKFE brit társegyesületének tájékoztatása szerint Nagy-Britannia is bevezette kabotázsra a minimálbért. Az angol szabályozás szerint kabotázsnak minősül a Nagy-Britannia területén két vagy több pont közötti áruszállítás, a kikötőkből, terminálokból, illetve kikötőkbe, terminálokba való áruszállítás, pótkocsi le- és felakasztása, konténer leadása és felvétele – azaz minden olyan belföldi szállítás, ahol nem történt határlépés.

Az angol kormány az életkor függvényében határozza meg a kötelezően fizetendő minimális juttatást, amelyet minden év április 1-jén tesznek közzé. Az angol minimálbért nem kell alkalmazni a brit törvények szerint az önfoglalkoztatókra, ügyvezetőkre és önkéntes munkavállalókra, a munkaadó családtagjaira, amennyiben egy háztartásban élnek.

A cikk a NavigátorVilág 2017. január-februári számában jelent meg.