Az energiaárak, a bérköltségek és az infláció évközi növekedése miatti árnyomást csak a többletkiadások terheinek megosztásával, a szolgáltatási díjak emelésével tudják mérsékelni a logisztikai iparágban. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) ezért azt javasolja a piaci szereplőknek, hogy a szolgáltatási biztonság fenntartása érdekében hónapról hónapra számolják el a többlet energiaköltségeket az ügyfelekkel – hasonlóan az üzemanyagok évek óta működő elszámolásához.
Komoly következményei vannak a megváltozott világgazdasági helyzetnek a logisztikában is: a már 10 százalékot is meghaladó infláció növeli a költségeket, és elengedhetetlenné teszi az év közbeni – akár többszöri – béremelést, miközben a szolgáltatók éves vagy többéves szerződéseket kötöttek partnereikkel, így a pluszköltségeket maguknak kellene kigazdálkodniuk.
A többszörösére dráguló energia szintén egyre súlyosabb helyzetbe hozza az iparágat. Már 2021 utolsó negyedévében megugrott az áram és a gáz ára, átlagosan duplájára-négyszeresére, az orosz–ukrán háború és a szankciók ezeket az árakat tovább emelték. A gáz esetében az idei augusztusi árszint már több mint négyszerese a tavalyi éves átlagnak, és majdnem a kétszerese az idei évre kalkuláltnak. Jellemző a mostani helyzetre, hogy azok jártak jól, akik 2021-ben bevállalták, és a korábbi díj dupláján többéves energiaszerződést kötöttek.
A megugró árak lekövetésének elmaradása kilátástalan helyzetbe hozza a raktárlogisztikai szolgáltatókat, az energia ugyanis jelentős tétel az összköltségben. Az MLSZKSZ felmérése szerint egy hagyományos raktár szolgáltatási díjának az energiaigénye átlagosan 10 százalék, egy temperálást igénylő raktár esetében akár 20 százalék is lehet. Egy hűtőraktár esetében pedig még ennél is magasabb, 25–30 százalék ez az arányszám. Ezek az adatok minden cég esetében egyediek, így az MLSZKSZ szerint az árakat ennek megfelelően szükséges a szolgáltatási szerződésbe foglalni.
A szervezet már több mint tíz éve segíti a tagságát az áram és gáz közös beszerzésével, ezért naprakész információval rendelkezik az energiapiacról, amely az elmúlt hónapokban teljesen megváltozott. Míg korábban alapvetően kínálati piac volt, az energiakereskedők próbálták növelni a portfóliójukat, most a szövetség tapasztalata szerint elsősorban a kockázatok minimalizálására törekednek, és nem akvirálnak. A fix árakat tartalmazó ajánlatok a korábbi többnapos érvényességről néhány órára csökkentek, és túlnyomórészt indexált áras ajánlatokat adnak, esetenként menet közbeni fixálási lehetőséggel. Az energiafogyasztó ügyfelek, így a logisztikai szolgáltatók is, kiszolgáltatottabbak lettek, az energiavásárlás hosszadalmassá és bonyolulttá vált.
Az előrejelzések és a 2023-ra vonatkozó energiabeszerzési tárgyalások alapján további jelentős drágulásra és kiszámíthatatlan piaci helyzetre kell készülni. Az MLSZKSZ úgy kalkulál, hogy a gáz várhatóan 10–12-szerese, az áramár pedig 8–10-szerese lesz a 2021-es áraknak, sőt, ennél rosszabb forgatókönyv is elképzelhető. Ezenfelül a leköthető kapacitás mennyisége is kiszámíthatatlanná vált a gáz esetében.
Az MLSZKSZ a szolgáltatási biztonság fenntartása érdekében azt tanácsolja tagjainak, hogy megbízói szerződéseiket egészítsék ki egy energiaklauzulával, amelyben pontosan rögzítik a havonta változó pluszköltségek elszámolási metodikáját. Azt javasolják, hogy gáznál a holland TTF vagy az osztrák CEGH VTP energiatőzsde másnapi jegyzésárainak előző havi átlagárához viszonyítsák az elszámolóárat. Az áramnál pedig a budapesti HUDEX energiatőzsde lehet a viszonyítási alap. Ezek a jegyzésárak nyilvánosak, és referenciaként elfogadottak.
„A szerződésekbe bekerülő, az energiapiaci folyamatokat átláthatóan követő indexálás hiányában a raktározási szolgáltatás olyan mértékű veszteséget szenvedne el, amely ellehetetlenítené a működést, és már rövid távon kockázatot okozna a szolgáltatás fenntartásában” – hangsúlyozza Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.
Amelyik logisztikai szolgáltatónak az idei partneri szerződései lehetővé teszik, már idéntől érdemes alkalmaznia az indexálást, de a 2023-as szerződésekbe mindenképpen be kell emelni a klauzulát. Az ilyen szerződéskiegészítés nem ismeretlen a logisztikában: az üzemanyag árának elszámolása évek óta hasonló módon történik, és azt elfogadta a piac.