Léránt Zoltán 15 évvel ezelőtt került édesapja, Léránt György mellé ügyvezető igazgatónak a Metcosped speditőrcég élére, az eltelt második félidőben, 2014-től már önállóan irányítja a kizárólag magyar magánszemély tulajdonosokkal bíró, 15 munkatárssal működő középvállalkozást. „Igazából soha nem akartunk nagy céget építeni” – vallja most is, töretlen derűlátással a járványidőszak kihívásai közepette, még inkább a súlyos betegségből felgyógyulva is.
– Több mint három évtized elteltével is a piacon tevékenykedik a Metcosped, gyakorlatilag változatlan cégméretben. Lehetőség vagy szándék nincs növekedni?
– Valóban nem növekszünk látványosan – szerencsére. A mai napig az a célom, hogy ez a 15 ember, aki itt dolgozik, meg legyen becsülve, a kollégák szeressenek bejárni, jól érezzék magukat, de legyen szabadidejük, elvégre a család sokkal fontosabb, mint a munka. Fontos, hogy a munkatársaim és a családjaik tisztességes körülmények között tudjanak élni – akár azon az áron is, hogy 1–2 emberrel többen vagyunk, mint szoros értelemben véve kellene az ügymenethez. Sokkal lazábbak így a munkakörök, tudjuk egymást helyettesíteni, amikor szükséges. És nagyon jó érzés is számomra, hogy a kollégáim nincsenek kihasználva, nem vágyódnak el, a folyamatos fiatalítás mellett a fluktuáció egyáltalán nem jellemző ránk, hanem együtt építjük az üzleteket. Szerencsére a tulajdonosaink (a cégalapítók, illetve többnyire a gyermekeik, unokáik) sem várják el a létszám-optimalizálást a hatékonyság jegyében, a tisztességgel végzett munka tisztességes hasznából számukra megfelelő osztalékban részesülnek évről évre. Ugyanígy nagyon fejleszteni sem szeretném a cégméretet, inkább maradjunk továbbra is családias légkörű cég, ezt tudom jól kézben tartani. Ugyanakkor látok hosszú távon nehézségeket emiatt, mert nem az a jellemző a logisztikai iparágban, hogy ilyen kis cégek ilyen sokáig fenn tudnak maradni. De úgy vagyok vele, hogy valamiképp mindig jól alakult, ha rendhagyóan is: nálunk, a Metcospednél épp a gazdasági válságok (2009–2011 vagy legutóbb 2020) hoztak fellendülést.
– Minek köszönhető ez a fordított trend?
– A szerencsén is múlt, mert olyan megbízóink vannak, akik növekedni tudtak ezekben a kritikus időszakokban. És persze az is kellett hozzá, hogy leépítsük azt, ami nem megy, helyette pedig észrevegyünk más piaci réseket, és ilyenkor egy kicsit más forgalmakra tereljük a tevékenységünket. Mindig, amikor egy nagy megbízót elvesztettünk, akkor mindig jött valami új. Gondolok itt például a fémhulladék-piac átalakulására, ami a vasúti szállítmányozási lábunkat kényszerítette térdre 2019-ben, és aminek a pótlására jókor jött és életre hívtuk nálunk a szárazföldi (kínai) konténeres forgalmat. Ez úgy megemelte a 2020-as teljesítményünket 2,7 milliárd forintos forgalomra, hogy a tavalyi, mintegy 2,2 milliárdos árbevétel elmarad ugyan a bázistól, mégsem rossz, mert a járvány előtti eredményekhez képest még így is szerény növekedésben vagyunk.
– Mi jellemzi az ügyfélkört?
– Ahogy a munkatársaink körében a fent említett módon féltve őrizzük a szakmai lelkesedés tüzét, úgy a megbízóiknak is sokkal inkább kézműves, semmint sablonos megoldásokat szolgáltatunk; olyan cégekkel szeretünk dolgozni, amelyeknek igényük van arra, hogy meghallgassák a problémáikat és őket kiszolgálják. A nagy cégek automatizált folyamatai távol állnak tőlünk, a tenderek világa sem a miénk. Abban hiszünk, hogy ebben a szakmában a bizalmat építeni kell, és utána azt fenntartani, személyesen ápolva a kapcsolatokat. Beszédes szám, hogy a több mint 200 ügyfelünk döntő hányada (80–90 százaléka) kisvállalkozó, akik szeretik azt, hogy nincs arra gondjuk, mikor mit kell tenni, mert klasszikus speditőrként mindent elvégzünk helyettük, és nem mellékesen becsületesen felelősséget vállalunk az időbeni és sérülésmentes árutovábbításért – ami sajnálatosan egyre kevésbé dívik a logisztikában, elég csak a hajós- vagy vasúttársaságok jelenlegi működését említenem a globális piacon. Mostanában szinte csak a közúti piac mer határidőre vállalni szállításokat, a többi szállítási módban „örüljön az ügyfél, ha egyszer csak megkapja az áruját”! Ha üzletáganként nézem a megbízói portfóliónkat, jelenleg egy kicsit problémás, hogy az árbevételünk 60 százalékát adja a kínai konténerek európai disztribúciója, de próbáljuk kiterjeszteni, több lábra helyezni ezt a szolgáltatásunkat. A közúti forgalmaink 40 százalékot tesznek ki az összbevételből, ez hosszú távon visszatekintve stabilnak mondható.
– Mi volt a legnagyobb kihívás a járványidőszakban?
– Amikor hirtelen nagyon megugrott a forgalom, akkor szükségünk volt pluszemberre, de pont akkor, rá egy hétre kellett home office-ba vonulnunk; ez nem volt könnyű helyzet. Később, rövid keresgélés után felvettünk még egy kollégát, így mi nem érzékeltük a munkaerőhiányt a gazdasági környezetben. Talán azon múlik, hogy általában nem szakképzett embert alkalmazunk; én nagyon szeretem azt, hogy mi tanítjuk be, és nincs „elrontva” mások által. Ezért sem szeretek versenytárstól elcsábítani szakembereket, mert így a mi szemléletünket tudja elsajátítani a pályakezdő vagy az, aki más szakmából érkezik. Az sem baj, ha a speditőr alapképzettségük teljesen hiányzik. Meggyőződésem: ha van valakiben ambíció, amit fölfedezünk, és kibontakoztathatjuk, akkor az meg tudja tanulni a szükséges „fogásokat” élesben a gyakorlatban. A munkaerőhiány inkább a fuvarozási piacon jelentkezik: sajnos egyáltalán nem trendi szakma ma már sofőrnek lenni, ráadásul egyre több a szállítandó áru, egyre több fuvareszközre és hozzá egyre több humán erőforrásra lenne szükség. Ez nálunk annyiban csapódik le, hogy mind nehezebb megtalálni a szállítási megoldást az újabb és újabb fuvarfeladatokra. Ami a cég életében igazán a legnagyobb kihívás volt, az a betegségem miatti távollétem hónapokig. A munkát szerencsére időben és a helyzet megkívánta hűvös racionalitással át tudtam adni, a kollégáim pedig biztos hátországként egytől egyig teljes erőbedobással tartották a frontot, hasonlóan a családomhoz otthon, míg túlélve és megerősödve vissza nem tértem.
– Mi változik ebben az évben?
– Informatikai fejlesztés folyik nálunk: minden rendelést, számot, státuszt egy helyre gyűjtve új vállalatirányítási rendszert vezetünk be azzal a céllal, hogy a folyamataink átláthatóbbak legyenek, ezáltal gyorsabban tudjunk reagálni a különböző helyzetekre, illetve észrevehetünk olyan hibákat, amiket eddig nem sikerült. Ezenkívül a digitalizált folyamataink ezen új rendszere lehetővé teszi a papírmentes iroda megvalósítását. Még nehezen tudom elképzelni, hogy nem nyomtatunk ki valamit, és nem tesszük félre, hogy elő tudjuk venni, amikor szükséges, de a fenntarthatóság jegyében kétségtelenül efelé tartunk. A forgalmakat illetően mind a konténeres, mind a közúti szegmensben stabilak a tervezett volumenek. Természetesen van arra stratégiánk, hogy ha valami rosszabbul alakulna, de alapvetően optimistán állok ehhez is, mint mindig mindenhez. A nyári műtétemkor újjászülettem, azóta minden napomat ünneplem, és mindenhol büszkén hirdetem, hogy jól reagáltam. Nem veszteségként éltem meg az akkori állapotomat, inkább ösztönzőleg pozitív példával járok elöl, ami mindenre rányomja a bélyegét: visszahat még ide, a céghez is.
NÉVJEGY
Léránt Zoltán a Hunfalvy János Szakközépiskolában szerzett érettségit követően több területen kipróbálja magát rövidebb-hosszabb idejű alkalmi munkákkal, majd 1995-ben elhelyezkedik a Masped-Trias Nemzetközi Szállítmányozási Kft.-nél, ahol a speditőrszakma minden szegmensével megismerkedik. Az ezredforduló már a Metcospednél, édesapja szárnyai alatt találja, de szigorúan ügyintézőként kezd, nem hátszéllel akar érvényesülni. Miután egyértelműen beválik, és osztályvezetővé lesz, valamint 2006-ban a Szent István Egyetemen lediplomázik közgazdászként, 2007-ben ügyvezetővé emelkedik. Évekig tanulja ezt a másik szakmát édesapja mellett, aki 2014-ben vonul vissza a napi munkától és döntésektől, azóta Léránt Zoltán irányítja a szállítmányozócéget.
Varga Violetta
