Közép- és kelet-európai babérokra tör a BI-KA

Közép- és kelet-európai babérokra tör a BI-KA

A megyei kereteket hátrahagyva sokkal intenzívebb fővárosi és országos megjelenésben gondolkodik a BI-KA Logisztika Kft . menedzsmentje, sőt mernek ennél is nagyobbat álmodni. A cég fővárosi irodájának tavaly év eleji megnyitása kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy az eddigi magas színvonalú ügyfélkiszolgálás megtartása mellett előkészítse a vállalat meghatározó közép- és kelet-európai, komplex logisztikai szolgáltatóvá válását. Hol tart ezen az úton a BI-KA? Milyen akadályokat kell leküzdeni? Milyen fejlesztéseket kell végrehajtani a sikeres célba érés érdekében? Beszélgetőtársunk: Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft . ügyvezetője.

 

– Hogyan érintette a sajnálatos okból bekövetkezett tulajdonosváltás a cég életét, hétköznapjait? Miben változott a menedzsment feladata?

– Dr. Karmazin György halála hidegzuhanyként ért bennünket, vállalaton belül és kívül is. A munkatársak, megbízóink, a mikrokörnyezet, a régió és a szakma, pontosabban mindenki, aki ismerte alapító-tulajdonosunkat, felocsúdva a gyászból azonnal azt a kérdést szegezte nekem és a vállalat munkatársai felé: hogyan tovább, BI-KA? Már ötödik éve foglalom el a vállalat ügyvezetői pozícióját, és vezetem a BI-KA Logisztika Kft .-t a menedzsmenttel együtt. A tragédia a napi munkát így nem befolyásolta, sőt a közösen kitűzött célokban és a stratégiai irányokban sem tértünk el a korábban lefektetettektől. Meglátásom szerint vállalatunk képes volt a nehéz időszakon túllépni és megtartani a szervezeten belüli és kívüli egyensúlyt is. Erről tanúskodnak a 2017-es esztendő eredményei: a komoly árbevétel-növekedés, a több ütemben végrehajtott eszközfejlesztéseink, iparágunkban és a hazai gazdasági életben elért számos rangos elismerésünk (ld. keretben, a 20. oldalon. A szerk.). Világos céljaink voltak és vannak a tulajdonos felé. Igyekszünk Karmazin György szakmaiságát, meglátásait, filozófiáját vállalatunk mindennapjaiban megőrizni és tovább vinni, így a BI-KA Logisztika Kft . elkövetkezendő 25 évét is sikeressé tenni.

– Milyen volt 2017 a cég számára?

– 2016-hoz képest 11 százalék feletti árbevétel-bővülést értünk el, megközelítettük a 7 milliárd forintos árbevételt. Növekedésünk hátterében a meglévő megbízóink még hatékonyabb kiszolgálása mellett a piaci térnyerés, új megbízók állnak, elsősorban a mezőgazdaság és az autóipar területén. Büszke vagyok arra, hogy szervezetünk tudatos építésével a dráguló erőforrások, valamint a fuvarozási és logisztikai piacon jelen lévő túlkínálat ellenére is töretlen növekedési pályán tarthattuk a vállalatot az elmúlt esztendőben is. Eredményeinket alátámasztja, hogy 2017-ben ismét előkelőbb helyen végeztünk a szállítmányozói toplistán – hozzáteszem: egyedüli alapítása óta magyar magántulajdonban lévő vállalatként. Sikertényezőnek tartom azt is, hogy másodjára szerepelhettünk az egyik mértékadó gazdasági magazin TOP 200-as feltörekvői listáján. Tavaly májusban – összhangban a régiós terjeszkedési stratégiánkkal – önálló standdal, egyedüli magyar tulajdonú, közúti fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó vállalatként kiállítók voltunk Münchenben, a Transport Logistic szakvásáron, ahol kifejezetten aktívan dolgoztunk: néhány nap alatt több, mint 400 névjegykártyát gyűjtöttünk össze a kollégáimmal. A kiállítás legfontosabb tapasztalata, hogy a vállalatunk által képviselt értékek, eredményeink megállják a helyüket határainkon túl is. Tárgyalást tárgyalás követett, találkoztunk megbízóinkkal, eredményes egyeztetéseket folytattunk új partnerekkel és alvállalkozókkal egyaránt. Nagyon megérte szakmailag a részvétel – remélhetően majd az idei eredmények is visszaigazolják –, ezért már most beírtuk a jövő évi naptárunkba a következő vásár időpontját.

– Milyen tendenciák látszanak idén?

– A 2018-as esztendőre jóváhagyott üzleti tervvel és kidolgozott stratégiával rendelkezünk. További növekedést tervezünk árbevétel és eredményesség oldalon. Világosan látszik, hogy az eredményességünk záloga idén is a hatékonyság szüntelen növelése, a hozzáadott értékű szolgáltatások bővítése, a humán erőforrás és a piaci innováció lesz. Szolgáltatásaink tekintetében céljaink maradéktalan eléréséhez rugalmasságunk, megbízhatóságunk, szakértelmünk fenntartása mellett elsősorban innovációra, innovatív és proaktív szellemiségre, valamint további területi és iparági specializációra, profiltisztításra lesz szükség.

– Ez utóbbi miként egyeztethető össze a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásportfólió növelésével?

– A BI-KA Logisztika Kft . 2011-ig kifejezetten szállítmányozóként volt jelen a piacon, de már akkor is rendelkeztünk saját eszközökkel; a 20 autós flottát egy önálló fuvarozócég, a jelenleg is működő BI-KA Trans Kft . üzemelteti. Szállítmányozásban hét éve értük el azt a cégméretet, a 3-4 milliárd forintos árbevételt, ami a stabilitás és a rugalmasság szempontjából már indokolttá tette, hogy a BI-KA Logisztika is saját járműveket vásároljon, megváltoztatva a korábbi arányokat a szolgáltatási portfólióban. Ma a két cég járműparkja összesen közel 100 autóból áll, az árbevételünk pedig nagyjából 50 százaléka a fuvarozásból, 45 százaléka a szállítmányozásból és 5 százaléka a raktárlogisztikai tevékenységből származik, amit szeretnénk megtartani a jövőben is. A hozzáadott érték bővítését kimondottan a szállítmányozásra értettem, ebben a szegmensben szeretnénk tovább növelni a komplex és minőségi szolgáltatásainkra vevő, azt dotálni képes megbízói kört.

– Mit jelent a regionális (szolnoki) háttér a cég számára? Hogyan változott a raktárlogisztikai piac a régióban az elmúlt években?

– Eddig soha nem látott, rekordmértékű fejlesztői aktivitás és növekvő bérlői igények határozzák meg a közép- és kelet-európai régió ipariingatlan-állományát. Hazánk körülbelül 120 ezer négyzetméter ipari területtel bővült tavaly, a foglalt területek aránya 95 százalék felett van. Ez teljes mértékben megfelel a közép-magyarországi régióban tapasztalható trendeknek, miszerint jelentős gyártási és raktárlogisztikai projektekről döntöttek tavaly, így jelentős fejlesztések valósulnak meg az egyik legfontosabb működési területünkön. Vállalatunk a közép-magyarországi régió vezető szállítmányozási és logisztikai szolgáltatójaként jelentős területen gazdálkodik Szolnokon. Maximális kihasználtsággal üzemelünk, két műszakban szolgáljuk ki megbízóink komplex igényeit. Célunk ezen a területen is a hatékonyság növelése, az innováció, valamint az automatizálás és az informatikai alapú raktárlogisztikai szolgáltatások nyújtása.

– Miért fontos a BI-KA számára, hogy közúti és vasúti szállítmányozásban is jelen legyen, illetve saját célú vasúti pályahálózatot működtessen?

– A BI-KA Logisztika Kft . mindig komplex logisztikai szolgáltatáscsomagot kínált a partnereinek. Különösen fontos volt ez a szempont 2009-ben, amikor elindította raktárlogisztikai operációját a szolnoki, iparvágányos telephelyén. A raktárbázis rövid időn belül az MLSZKSZ által minősített Regionális Logisztikai Szolgáltató Központ címet viselhette. A minősítés kritériumai között szerepelt, hogy legalább két közlekedési ág által elérhető legyen a központ. A saját célú vasúti pályahálózat reaktiválása által a BI-KA Logisztika Kft . egyrészt teljesítette a vonatkozó előírást, másrészt elérhetővé tette partnerei számára a különböző szállítási módok (közút, vasút) igénybevételének lehetőségét a ma már 19 ezer négyzetméter alapterületű és több, mint 20 főt foglalkoztató logisztikai bázisán. Az iparvágányon jellemzően darabárus tételek mozognak irányvonatos vagy kocsicsoportos formában, amely rakományok ki-, illetve berakása fedett és nyitott oldalrakodókon keresztül történik, közvetlen kapcsolatot biztosítva a raktárral.

– Miért nyitottak irodát Budapesten?

– A fővárosi iroda tavaly év eleji megnyitásának célja az eddigi magas színvonalú ügyfélkiszolgálás megtartása mellett az, hogy előkészítse a vállalat meghatározó közép- és kelet-európai, komplex logisztikai szolgáltatóvá válását, illetve hogy a közép-magyarországi, tehát regionális jelenléten túl erőteljesebb budapesti, illetve országos megjelenést biztosítson vállalatunknak.

– Ennek a konkurencia nyilván nem örül…

– Alapvető célunk, hogy továbbra is stabil szereplők maradjunk a hazai logisztikai piacon, ehhez pedig ki kellett lépnünk a szolnoki regionális szolgáltató szerepköréből. Sikeresen haladunk előre ezen az úton, az összforgalmunknak ma már csak az ötödét bonyolítjuk kifejezetten a régióban. S ha átléptük a megyehatárt, akkor értelemszerűen már nemcsak a helyi konkurenscégek kel kell megküzdenünk egy-egy tender elnyeréséért, hanem a hozzánk hasonlóan országosan, sőt a nemzetközi színtéren is ismert fuvarozókkal és szállítmányozókkal szintén. Ez azért összehasonlíthatatlanul nehezebb feladat, de álljuk a sarat. Szerencsére az évi mintegy 1200 ügyfelünk is kitart mellettünk, ami elsősorban annak köszönhető, hogy képesek vagyunk az időnként még rendhagyó, speciális igényeiknek is maximálisan megfelelni.

– Van mozgásterük a magyar hátterű cégeknek a multinacionális, globális gyártók uralta termelési rendszerben?

– Mindenképpen. Meglátásom szerint, pont a közelségből fakadóan sokkal hatékonyabban tudjuk a már említett telephely rendkívül komplex adottságait kihasználva a megbízóinkat kiszolgálni. Számos JIT és JIS feladatot hajtunk végre, amelyeket kizárólag ebből a pozícióból lehet megfelelő hatékonysággal, költségszerkezettel és természetesen minőségben kiszolgálni. Fontos, hogy vállalatunk szervezeti struktúrája megfelelő, felépítésünket a gyors döntési útvonalak jellemzik; ha ezt a tőkeerőnkkel párosítjuk, akkor versenyelőnyre tehetünk szert a globális vállalatokkal szemben.

– Az új adatvédelmi szabályok (GDPR) hogyan érinthetik a BI-KA-t?

– Rendkívül összetetten, hiszen számos területen kezeljük megbízóink adatait. A májustól érvényes szabályok fontossága megkérdőjelezhetetlen, de mivel összességében az adatkezelés körülményei szabályozottabbak, számon kérhetőbbek és szankcionálhatóbbak lesznek, az ennek való megfelelés kihívás és egyben kiemelt cél, ezért külön akciócsapat dolgozik a GDPR-ral kapcsolatos megfelelésen.

– Milyen adminisztratív/fizikai akadályokba ütköznek ma a szállítmányozók a munkájuk során?

– Elsősorban a fuvarozás terén állunk szemben komoly adminisztratív terhekkel. A logisztikai szektor a hazai GDP több, mint 7 százalékát állítja elő, és a teljes munkaerő-állomány mintegy 3,5 százalékát adja, amelynek egy jelentősebb része a közúti árufuvarozásban tevékenykedik. A bejelentési kötelezettség, az adott ország minimálbérének figyelembevétele és az ehhez tartozó adminisztrációs terhek komoly nehézséget jelentenek minden hazai fuvarozónak, így nekünk is. Sajnos az adminisztratív terhek mellett ez egy komoly árfelhajtó tényező is. Mindazonáltal elmondhatom, hogy a fair verseny és ezáltal a jogszabályi megfelelés vállalatunk alappillére, amelyen természetesen a nehezedő körülmények miatt sem változtatunk, de tény, hogy az adminisztratív terhek csökkentése közös érdek, amely mögé cégünk is felsorakozik.

– Mennyire biztosítható a szakember-utánpótlás az egyes fizikai és szellemi munkavállalók körében?

– Véleményem szerint a munkaerő mindenhol komoly kérdés, sőt, az egyik kulcskérdés. A szakemberhiány természetesen a mi szektorunkban is megfigyelhető, de nem új trend. Számos fronton igyekszünk a lehető legjobban enyhíteni a hiányból adódó terheken. Évek óta a Szolnoki Főiskola gyakorlati helyeként üzemelünk, duális képzés kapcsán több hazai intézménnyel van megállapodásunk, gyakornoki programot indítottunk – jelenleg is több fiatal végzi nálunk a szakmai vagy időszaki gyakorlatát –, valamint nyitottunk a középiskolák felé is, továbbá külső segítséget igénybe véve indítottunk már tavaly is belső szakmai és nyelvi képzéseket, csoportos és egyéni továbbképzéseket. Talán egyedülállóan saját belső képzést is kapnak a nálunk dolgozó kollégák, illetve ütemezett terv alapján képezzük a fizikai állományunkat is, egyrészt a kötelező szakmai továbbképzések miatt, másrészt lehetőséget nyújtunk további képesítések megszerzéséhez is. Kiemelt célunk, hogy a régió egyik legvonzóbb munkáltatója tudjunk maradni az elkövetkezendő években is, és ezért mindent megteszünk idén is, nem utolsósorban azért, mert eredményeink záloga a minden területünkön átívelő humán erő.

– Hogyan érintheti a digitalizáció a BI-KA-t a következő években?

– A digitalizáció számos általunk kínált szolgáltatásnál jelen van, és meglátásom szerint a térhódítása sokkal markánsabb, mint eddig bármikor. Gondoljunk csak a megrendelések és az áruk nyomon követésére, az elektronikus fuvarlevelekre, a járművek telematikájára, a fuvarbörzékre vagy az elektronikus elszámolásra, adattárolásra és e rendszerek összekapcsolására! A globális felgyorsult kereskedelemnek köszönhetően a szállítási és logisztikai folyamatok egyre komplexebbé válnak, s az egyre bonyolultabb feladatok egyre nagyobb kihívások elé állítanak bennünket, szállítmányozókat. A megbízói elvárásoknak való megfelelés a digitalizáció pozitív hatásainak kihasználása nélkül lehetetlen, ezért a digitalizációt kulcskérdésként kezeljük. Egy jól felkészült vállalat a digitalizáció révén olyan kimutatható versenyelőnyre tehet szert, amely évekre előre meghatározhatja az üzleti pályánkat.

TAVALYI MÉRFÖLDKÖVEK

Tavasz

Megnyílik a cég budapesti irodája.
20 darab 26 tonnás félpótkocsival bővül a járműpark.
Cikk jelenik meg a BI-KA-ról és alapító-tulajdonosáról, dr. Karmazin Györgyről a Forbes-ban.
120 tanulót lát vendégül a vállalat a Szakmák Éjszakája szolnoki kísérőrendezvényén.

Nyár

Önálló standdal, egyedüli magyar tulajdonú, közúti fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó vállalatként a BI-KA Logisztika részt vesz a Transport Logistics szakvásáron, Münchenben.
Tragikus hirtelenséggel elhuny a cég alapító-tulajdonosa, dr. Karmazin György.

Ősz

Az eszközfejlesztés II. üteme keretében új, modern telematikával felszerelt járművekkel bővül az eszközpark.
Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve
„Adj utat a segítségnek!” matricákat helyeznek el a vállalat egyes járművein.
A cég 25 helyet javítva megerősíti pozícióját Magyarország 200 legsikeresebb feltörekvő vállalata között.
Kiállítóként vesznek részt az MLBKT 25., jubileumi csúcstalálkozóján.
A NavigátorVilág speditőr toplistáján a vállalat a legjobb 25-ben végez, javítva tavalyi pozícióján.

Tél

Új tandemeszközökkel bővül a gépjárműflotta.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2016-os pénzügyi eredmények alapján az 50 legbefolyásosabb társas vállalkozás között ismeri el a BI-KA Logisztika Kft.-t.