Autóterminál az Adrián

Autóterminál az Adrián

A Koperi Kikötő konténerterminálját jól ismerik mind a magyar szállítmányozók és fuvarozók, mind a logisztikai szolgáltatók, hiszen ezen keresztül zajlik a magyar konténerimport és -export egy jelentős része. Ami viszont kevésbé ismert tény, hogy a kikötő Európa egyik, a mediterrán térségben pedig a legnagyobb autó- és Ro-Ro terminálját is üzemelteti, ahol új gépjárművek és egyéb, kerekeken és tréleren gördülő áruk fordulnak meg. Gregor Belič terminálvezető nyilatkozott a NavigátorVilágnak.

– Milyen típusú árukat kezel a terminál?

– A Ro-Ro olyan áruk gyűjtőfogalma, amelyeket könnyű fel- és lerakodni, hiszen vagy maguktól gurulnak, vagy egy rámpán közlekednek. Már 1990 óra kezelünk gépjárműveket és más jellegű Ro-Ro rakományt. A terminál az elmúlt években fokozatosan olyan mértékű fejlődésen ment keresztül, hogy az európai gépjármű-kereskedelem egyik legjelentősebb pontja lett az érkező és távozó rakományt illetően. A fő üzletág az új gépjárművekre, főként személyautókra fókuszál, amelyek a világ legfőbb gyártóitól érkeznek. A forgalom csaknem 40 százaléka importból származik, főként Japánból, Dél-Koreából és Törökországból. A fennmaradó 60 százalék az exportáru, amit az Európai Unióban készült és elsősorban a mediterrán és távol-keleti piacra szánt gépjárművek tesznek ki. Kezelünk olyan autókat is, amelyek a magyarországi gyárak egyikéből kerülnek ki. Ezeken felül, kisebb mennyiségben használt autókat is rakodunk Líbiába tartó hajókra. Mindezek mellett más típusú motorizált járműveket is kezelünk: főként kamionokat, teherautókat, buszokat és egy sor más különleges járművet is, úgymint tűzoltó- és mentőautók, úttisztító járművek, építkezésben és mezőgazdaságban használt, illetve katonai járművek, valamint lakóautók és lakóbuszok.

– Hogyan érintette a vírushelyzet ezt az üzletágat?

– Tavaly 617 157 kész autót kezeltünk, ami 13 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben, 2019-ben. Ez főként azért alakult így, mert a legtöbb autógyár kénytelen volt csökkenteni vagy akár teljesen leállítani a termelést, elsőként a vírus gyors terjedését megelőzni hivatott intézkedések és szabályok, majd utána az autógyártáshoz szükséges mikrocsipek hiánya miatt. Az új autók értékesítése általában egy érzékeny piac, amely hevesen reagál bizonyos eseményekre, főként a kialakult különleges gazdasági helyzetekre – mint a 2008–2009-es gazdasági válság és a jelenlegi világjárvány –, hiszen ilyenkor az emberek megfontoltabban költik a pénzüket különböző vagyontárgyak vásárlására. Szerencsére, mindezek ellenére kisebb mennyiségcsökkenést érzékeltünk, mint Európa többi hasonló létesítménye, ezzel az európai piac 5 legforgalmasabb autótermináljának egyikévé váltunk. Az idei év áruvolumene eddig 11 százalékos növekedést mutatott. A jelenlegi és jövőbeli bizonytalanság azonban továbbra is fennáll, így nehéz megjósolni a további számokat.

– Mit nyújthat a magyar szállítóknak a Ro-Ro terminál?

– A Ro-Ro egy megfelelő alternatívát tud nyújtani a konténerszállítás területén, mind a desztinációkat, mind pedig az egyes árufajtákat illetően. Ez főként a jelenlegi helyzetben lehet kedvező, amikor is kevesebb konténerszállító hajó jár, üres konténerek, torlódások, késések jellemzik a tengerentúli konténerforgalmat. Például a darabáru is azok közé az áruk közé tartozik, amelyeket konténerek helyett speciális trélerekre is lehet rakodni, hogy aztán autószállító és Ro-Ro hajókkal fuvarozzák őket. Az általános áruk szomszédos terminálja a Koperi Kikötőben lehetőséget nyújt a trélerekre való fel- és lerakodáshoz. Az, hogy mindezen szolgáltatások egy helyen, egy időben elérhetőek, ugyanolyan fontosak, mint a tény, hogy bizonyos mennyiségű tréler állandóan rendelkezésre áll a hajóstársaságok számára a kikötő területén.

– Milyen desztinációk érhetőek el Ro-Ro hajókkal?

– A Neptune, Grimaldi és MCCL hajóstársaságok által felkínált tengeri utak a mediterrán térségben kínálnak úti célokat. Ezenfelül minden héten indul egy Ro-Ro és autószállító hajó Koperből Malajziába, Szingapúrba, Kínába és Japánba a Mitusi O.S.K üzemeltetésében, ahonnan további délkelet-ázsiai és óceániai úti célok érhetőek el. Egy új útvonal is nyílik hamarosan a Vörös-tengerhez, valamint az arab és kelet-afrikai kikötőkhöz, egyiptomi átrakodással.

– Mik a tervek, a jövőre nézve?

– A kikötő nemrég bővült 10 hektárnyi területtel, amelynek a legnagyobb részét járművek raktározására használjuk. Mivel itt nem egymásra rakható áruról van szó, egy ilyen tér kialakítása nagy alapterületet igényel. Annak érdekében, hogy egyúttal további fedett, az időjárás viszontagságaitól védett helyeket nyerjünk ügyfeleinknek, a terminál kibővítette a többemeletes garázsának méretét 14 ezer férőhelyre, 160 ezerre növelve így az éves kapacitást. Mindezek mellett egy, a Ro-Ro hajóknak alkalmas kikötőhelyet és további vasúti pályát építettünk, hogy hatékonyabbá tegyük a kikötőn belüli munkafolyamatokat. Felkészülve a jövőre új elektromos töltőállomásokat is telepítettünk a már meglévők mellé; már eddig is érkeztek hozzánk elektromos autók egy ismert gyártótól, amelyeknek a töltését meg kellett oldanunk.

 

NÉVJEGY

Gregor Belič 1966-ban született Koperben. Mesterszakon szerezte diplomáját tengerészeti tanulmányokból, majd a Koperi Kikötő előtt két hajóstársaságnál is dolgozott: először a SPLOŠNA PLOVBA hajóstársaságnál, Portorož-ban, majd a koperi Transeuropa hajózási vállalatnál. 2007-ben került a Koperi Kikötőhöz, ahol 2009 óta az Autó és Ro-Ro Terminál vezetői posztját tölti be. Gregor Belič ezenfelül a Kereskedelmi Haditengerészet kapitánya.