Huszadik éve a hazai logisztikai piac szereplője az alsónémedi cégközponttal működő és Tápióságon önálló irodaházat fenntartó Indián-Sped. Szabó Gáborral, a közúti szállítmányozó és fuvarozó vállalkozás vezetőjével visszapillantottunk az elmúlt két évtized legfontosabb mozzanataira.
– Milyen körülmények között vágott bele a szakmába?
– Tápióságon végeztem az általános iskolát. Budapesten, az újpalotai Bethlen Gábor Szakközépiskolában érettségiztem közlekedési szakon, azon belül nemzetközi és belföldi szállítmányozó technikus szakirányon. Azt hiszem, keményen megdolgoztam a bizonyítványért, nemcsak a tanulás szempontjából, hanem azért is, mert 5 éven keresztül naponta 3 órát utaztam a suliba és onnan haza. Jó osztálytársaim és olyan kiváló tanáraim voltak, mint például Erdélyi László vagy Szabó Géza. Érettségi után bevonultam katonának, Tápiószecsőn a Fegyverzetellátó Központ logisztikai asszisztense lettem 19 évesen. Leszerelést követően egy-két kisebb kitérővel kerültem a Hungarocamionhoz, az első komolyabb munkahelyemre. A mai napig emlékszem, hogy egy UV-zöld széldzsekiben mentem az állásinterjúra. Az ott eltöltött évek alatt nagyon sokat tanultam, segítőkész munkatársak vettek körül. Rengeteget köszönhetek a második főnökömnek, a gyűjtőosztály akkori igazgatójának, Palicska Juditnak. Érdekesség, hogy német nyelvtudással olasz importfuvarokat szerveztem itt – amely akkor még a Balkán utcában volt, ma lakótelep van a helyén –, a kinti kolléga azonban, akivel én tartottam a kapcsolatot, beszélt németül és angolul is. Így az angolomat is tudtam kicsit fejleszteni, meg olaszul is elkezdtem tanulni, de azt abbahagytam.
– Mikor kezdett el kacsingatni a vállalkozói életforma felé?
– Már a hungarocamionos időszakomban kiváltottam az egyéni vállalkozói igazolványt, mert a társaság vámkezelői csoportjának a munkájába is betekinthettem, és akkor döntöttem el, hogy mellékállásban, vállalkozóként kipróbálom magam a vámügyintézés területén. Néhány cég jelentette az „ügyfélkörömet”, a 10-es számú Vámhivatalba adtam be a papírokat. A Hungarocamiontól 2,5 év után elmentem Magyarország első futárszolgálatához, ahol belföldi fuvarszervezéssel foglalkoztam. Először diszpécserként dolgoztam, majd a teljes belföldes nappali műszakot én vezettem. Egy idő után éreztem, hogy már nem megy a munka olyan tempóban és akkora lelkesedéssel, mint ahogy azt elvártam volna saját magamtól. Közben persze a vállalkozásomat is működtettem, kiegészítve a tevékenységi kört nemzetközi és belföldi fuvarszervezéssel. Akkor, a 2000-es évek elején lettem aktatáskás szállítmányozó mint Szabó Gábor egyéni vállalkozó. Volt egy telefonom, egy faxom és egy kapcsolatrendszerem a hungarocamionos és a belföldes időszakomnak köszönhetően. Néhány akkori kollégával a mai napig együtt dolgozunk. 2002–2003 táján béreltem 2 furgont: az egyikkel én dolgoztam, a másikra felvettem egy srácot. Szerettem sofőrködni, természetesen mellettem mindig nyitva volt a laptop, s közben mobilinternettel „timóztam”, kerestem a további munkákat. Ideig-óráig működött ez így, de rájöttem, hogy egyéni vállalkozás keretein belül hosszabb távon már nem gazdaságos. Ezért 2005-ben létrehoztam egy kettős könyvelésű céget, az Indián-Sped Kft.-t. Az ügyfelek mindig megkérdezik, hogy honnan a név, mert a Szabó Gáborból nem feltétlenül következik. Az Indián egy többgenerációs becenév: édesapámat és engem is így hívtak gyerekkorunkban, a Sped meg onnan jött, hogy akkor szállítmányozással foglalkoztunk. Szakmai körökben még most is sokan Indinek szólítanak, ez a becenév becézése.
– Ma fuvarozó- és/vagy szállítmányozócég az Indián-Sped?
– Bizonyos értelemben be vagyunk skatulyázva. Nagyon sok ember tudatában az él, hogy az Indián-Sped gyűjtő-terítőfuvarozást végez. Nem futárszolgálat, bár futárnak is hívnak minket, nem klasszikus, A-ból B-be fuvarozó cég, mert több helyre megyünk, több árut viszünk, terítünk és gyűjtünk. Sokan raklapos árukat szállító cégnek gondolnak bennünket, amiben szintén van igazság, hiszen a portfóliónk 40–800 kg-os raklapokig terjed; ebben is nagyon versenyképesek vagyunk, ahogy a veszélyesáru-szállításban is. Szóval nemzetközi és belföldi közúti fuvarozás, szállítmányozás a fő tevékenységünk, az előbbi adja az éves árbevételünk mintegy 85 százalékát, az utóbbi pedig a 15 százalékát. Azon vagyunk, hogy ezt növeljük, de nem a fuvarozás kárára. Azt gondolom, ebben az évben még inkább fel kell készülnünk a portfólióbővítésre, hogy egyetlen megbízói igény se érjen váratlanul, és ha a saját eszközeinkkel nem tudjuk elvégezni az adott munkát, akkor – mint szállítmányozó – tudjunk bevonni alvállalkozót.
– A 2008–2009-es gazdasági világválságot miként vészelték át?
– Amikor a 2008-as válság elkezdődött, kis szállítmányozó vállalkozóként az első gondolatom az volt, hogy a megbízóim mind elpártolnak majd tőlünk, és inkább közvetlen fuvarozói kapcsolatot keresnek az áruik elszállításához. Ez azzal fenyegetett, hogy még az azokban az években jellemző 40–50 millió forintos árbevételt sem leszünk képesek elérni. Nem szerettem volna, ha ez a negatív forgatókönyv megvalósul, ezért vásároltam 3 autót, és elkezdtünk fuvarozással is foglalkozni. A túlélés, a megbízók megtartása érdekében tehát szolgáltatásbővítéssel reagáltunk a gazdasági válságra. Határozottan úgy gondolom, hogy az akkori helyzetemben és a lehetőségeim alapján a fuvarozás volt a mentőöv, a talpon maradásunk, egyúttal a cég mai napig tartó fejlődésének a záloga. Hozzátenném még, hogy 2008-ban nősültem, év végén kezdtem építkezni, és mindemellett kellett egyenesben tartani a vállalkozásomat. Kihívás volt a javából, de sikerült megugrani.
– Olyannyira, hogy attól az évtől folyamatosan nőtt az eszközpark.
– Minden évben vagy új, vagy használt autókkal bővítettük a flottát. Jelenleg 50 autónk van, többségében 5 és 8 palettás furgonok – köztük egy elektromos is –, 12 tonnás emelő hátfalas autók, illetve egy 24 tonnás tandemszerelvény. Ennek az eszközparknak a megtartásán dolgozunk, a bővítése most nem annyira prioritás, mert szeretnénk struktúrát váltani a tevékenységünkben. Januárban elkezdtünk kialakítani egy depórendszert, ami veszprémi bázissal a Nyugat-Dunántúlon már február közepe óta működik outsourcing keretében. A kihelyezett alvállalkozónk Indián-Sped-es szoftverrel és know-how-val áruterítő szolgáltatást végez Soprontól Csurgóig. Arra mi már nem is járunk saját autóval. Ezt a struktúrát visszük tovább a Dunántúl déli részén, Baranya, Somogy és Tolna vármegyékben, terveink szerint egy bonyhádi depó kialakításával. Ennek most folyik az előkészítése, és ha beindul, akkor megyünk át Csongrádba, majd Miskolcra. A konstrukció legnagyobb előnye, hogy kisebb állománnyal és kevesebb autóval jóval több fuvart tudunk elvállalni.
– Milyen választ adtak a 2020-ban kitört világjárványra, ami alapvetően egészségügyi válság volt, de nyilván gazdasági vonzatokkal?
– A pandémia kaotikus viszonyokat teremtett a világban, és valóban gazdasági krízissel is járt. Szerintem azon kívül, hogy félelmet keltett az emberekben, nagyon sok mindenre megtanított minket. A szakmánkat nézve a logisztikai vállalkozások jelentős részét bőven ellátta munkával, akkor kapott óriási lendületet például a házhoz szállítás. Mi is beléptünk e szegmensbe, kvázi futárszolgálatként dolgoztunk, pedig nem vagyunk azok. Szerencsére az értékesítés, digitalizáció, know-how oldaláról minden adott volt, és igyekeztünk kihasználni minden lehetőséget. Az évről évre folyamatosan növekvő árbevételünk a világjárvány időszakában és 2022-ben is nőtt, a tavalyi volt az első év, amikor az előzőhöz képest valamelyest – 5 százalékkal – visszaesett. Ezzel együtt a logisztikai szektor összességében nyertese volt a pandémiának.
– Az állami gépjárművezető-képzési program megoldást jelenthet-e a sofőrutánpótlás biztosítására?
– Mindig volt, van és lesz gépkocsivezető-hiány, csak a fluktuáció mértéke változhat. Jelen pillanatban ez nem jelent akkora problémát, mint egyes korábbi időszakokban, elég stabil állománnyal dolgozunk. Mindazonáltal szeretnénk részt venni az új képzési programban munkáltatói oldalról, hiszen a sofőrhiány csökkentése a fuvarozóknak legalább annyira fontos, mint az államnak. Emellett folyamatosan képezzük a kollégáinkat az ADR-szállításokra, amelyek továbbra is a portfóliónk egyik legfontosabb szeletét jelentik.
– Legendásan munkavállaló-barát munkahelyként működik a cég. Honnan ez a felelős hozzáállás a kollégák irányába?
– A jó vezető emberként kezeli a kollégáit, közel 20 éve ennek szellemében irányítom a cégemet. Senkitől nem kérek olyat, amit én ne tudnék megcsinálni. Ha kell, bemegyek a raktárba, fölveszek egy munkásruhát, és beállok komissiózni. Szükség esetén, ha annyi a beteg sofőröm, elmegyek fuvarba is, rakodok, terítek. Szeretek viccelődni, csapatépítő találkozókon részt venni. Tudják a kollégáim, hogy hasonlóképpen gondolkodom, mint ők, de úgy is kell dolgozni, ahogy én gondolom. Meggyőződésem, hogy nem főnöknek, hanem vezetőnek kell lenni, aki tanítja, elfogadja, jutalmazza, de ha kell, inti is a kollégáit. Aki a hozzáállásával, személyiségével el tudja érni a megbízói megtartását, akár hosszú éveken keresztül. A megbízói körünk több százas nagyságrendű, az állandó partnereink száma meghaladja a százat; van köztük olyan, akivel a megalakulásunk óta együtt dolgozunk.
– Miben más ma a logisztika, mint a 2000-es évek közepén?
– A mesterséges intelligencia, a vágtató digitalizáció korában lassan már az algoritmusok mindent megoldanak az ember helyett. Ma egy mobiltelefonnal le lehet vezényelni egy hajós konténerszállítást Kínából Magyarországra. Kell hozzá tudás, de nagyon jó informatikusnak is kell lenni mellette. Nyilván továbbra is szükség van fuvarszervezőre, sofőrre, raktárosra, targoncásra, ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy amelyik cég nem invesztál a digitalizációba, menthetetlenül lemarad, amelyiknek nincs digitális platformja, hátrányba kerül. Nagyon haladni kell a korral!
– Túlléptek már a logisztika szorgos kis hangyái megnevezésen, ahogy évekkel ezelőtt jellemezte saját magukat?
– Továbbra is azt vallom, hogy a kisebb cégek közé tartozunk. Bár sokan ismernek a szakmából, és többektől – nagy cégek vezetőitől is – kapok olyan visszajelzést, hogy igenis beszéljek nagyobb önbizalommal arról, amit közel 20 év alatt létrehoztunk. Az ismertséghez a szakmai konferenciákon való részvétel is hozzájárul, szívesen vállalok szerepet kerekasztal-beszélgetésekben, ahol a kisebb vállalkozásokat tudom képviselni. A szorgos hangya kifejezést ma is vállalom, de már kicsit nagyobbak ezek a hangyák.
– Nem túl szerény? Hiszen sok konkurense is elismeri, hogy letett valamit az asztalra.
– Örülök, ahogy hozzám viszonyulnak nálam képzettebb szakemberek, mégsem mernék úgy elrugaszkodni, hogy az Indián-Sped most már egy márkanév. Mindig azt mondom, hogy a nagyobb tendereket nyerjék meg az erősebb, piacvezető cégek, csak kapjunk tőlük bizonyos részfeladatokat, amelyek fekszenek nekünk, vagy amelyekre szerintük méltók vagyunk.
– Úgy gondolja, hogy ezzel a hozzáállással van újabb 20 évük a piacon?
– Négy évvel ezelőtt az árbevételünk feleannyi sem volt, mint most, és akkor is ugyanúgy gondolkodtam a logisztikai piacról, az Indián-Sped lehetőségeiről, mint ma. Nem hittem, hogy egyszer elérjük az évi 500 millió forintot, tavaly mégis meghaladtuk az 1 milliárdot. Év elején azt mondtam a kollégáimnak, hogy két éven belül megduplázzuk a forgalmunkat, mire azt válaszolták, hogy ez nem is akkora kihívás.
– Tehát cél a 2 milliárd?
– Így van!
– Ez azért már a sok szakmabeli által hiányolt önbizalom jele.
– Lehet, hogy tényleg megnőttek a hangyák?
– Azt hiszem, ezért is szerepelhet a NavigátorVilág címlapján.
– Végre címlapon! Akár ez is lehetne a cikk címe. Rám vallana, mindenki tudná, hogy ilyet csak az Indi találhat ki.
– Szerepel még az álmai között a saját telephely?
– Leegyszerűsítem a választ: annyi pénz kell hozzá, amennyivel most nem rendelkezem. Ha 2 milliárdos cég leszünk, akkor esetleg újra szóba kerülhet a téma.
– Szakmailag mire a legbüszkébb az elmúlt csaknem két évtizedből?
– A logisztikai szektor nagy alakjainak elismerő kézfogására, akik igazán sokat letettek az asztalra. Örülök, hogy így gondolkodnak rólam és a cégemről, hogy igenis közéjük való vagyok, és amit csinálunk, az akár példa is lehet a fiatalabb logisztikus generációk számára. De számomra fontos visszacsatolást jelentenek az ügyfél-elégedettségi mutatók is, amelyek ugyancsak azt erősítik, hogy az Indián-Sped ma már egy név a szakmában.
– Ez viszont az elkövetkezendő 20 évben is kötelez.
– Be fogjuk bizonyítani, hogy nem az ölünkbe hullott a siker, hanem az eredmények mögött kőkemény munka van. Számtalanszor hallottam az elmúlt 2 évtizedben konferencián, megbeszélésen, üzleti ebéden, amikor kevésbé jól ment a vállalkozás szekere, hogy ne csüggedjek. Ezek a bátorító szavak nagyon sokat segítettek. És nyilván a családom is támogatott, a nehezebb időszakokban a feleségemre, a gyerekeimre mindig számíthattam. Amikor rossz passzban voltam, elviseltek. Amikor nem úgy tudtam hozzájuk szólni, akkor is mellettem voltak. Köszönet érte a családomnak! Az Indián-Sped sikereihez ők is kellettek!
Dékány Zsolt
