„Ügyfeleink meghosszabbított kezei vagyunk” – interjú Zombori Tamással, a Hunicorn Logistics Zrt. cégvezetőjével

„Ügyfeleink meghosszabbított kezei vagyunk” – interjú Zombori Tamással, a Hunicorn Logistics Zrt. cégvezetőjével

Az idei év az újraszerveződés jegyében telik a Hunicorn Zrt.-nél. A számos személyi és szervezeti változás után marketing- és informatikai fejlesztések is várhatók, miközben a cél változatlan maradt: tovább bővülni, növekedni és a partnerek igényeit a megszokott magas szinten kielégíteni.

– Júliustól Ön a cégvezető, míg a korábbi interjúkban rendre Schlembach Péter, a Hunicorn Logistics Zrt. alapító tulajdonosa és vezérigazgatója nyilatkozott. Mi történt: háttérbe vonult, és átadta a stafétabotot?

– Nem, erről szó sincs, ő a vezérigazgató, én pedig a cégvezető, és mindketten aktívan részt veszünk a vállalat irányításában. Ahogy folyamatosan nőtt a Hunicorn Zrt., Péter a cégvezetéssel egyre több extrafeladatot vállalt magára, ezért szüksége volt egy szakmailag tapasztalt cégvezetőre. Több mint 15 éve ismerem őt, korábban is volt lehetőségünk az együttműködésre, és mivel az elmúlt 7 évben légitársasági képviseleteknél dolgoztam, így a munkakapcsolatunk a légi szállítások területén még szorosabbá vált. Mindig is tiszteltem és felnéztem rá, arra, ahogyan építi, vezeti a cégét. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, így amikor az év elején megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvem vele dolgozni, és segítenék-e együtt tovább építeni a vállalatot, akkor örömmel igent mondtam.

– Mivel kezdődött a közös munka?

– Sokórányi beszélgetéssel és tervezéssel. Ennek eredményeként strukturális tekintetben jelentős átalakításokat, fejlesztéseket hajtottunk végre a cégen. Kiépítettük, kibővítettük a középvezetői csapatot a régóta itt dolgozó, lojális, nagyon jó szakembereinkből, hogy a cégvezetés még inkább a fejlesztésekkel és a partneri kapcsolatok kiépítésével tudjon foglalkozni. Emellett új kollégákkal is bővültünk, és folynak további felvételek is. Elindult a saját vámcsoportunk, ami meggyorsítja és sokkal rugalmasabbá teszi a vámkezelési folyamatokat, ezért azt gondolom, hogy ez egy jelentős előrelépés az ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatásaink terén. A már meglévő munkatársaink továbbképzésére pedig a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk, és támogatjuk a szakirányú tanulmányaikat. Most szeptemberben és októberben mindjárt DG-tanfolyamokkal kezdtünk, ahol a kollégáink nemzetközileg elismert képesítést szereztek. Nekifogtunk az  AEO-tanúsítvány megszerzésének, ami további üzletek megszerzéséhez elengedhetetlen feltétel. Az első naptól kezdve nagy lendülettel és örömmel vetettem bele magam a feladatokba, a teljesség igénye nélkül: a nemzetközi kapcsolatok és stratégiai partnerségek fejlesztésére koncentrálva új alvállalkozói szerződéseket kötöttünk, illetve a régieket újratárgyaltuk, fejlesztjük a szállítmányozási programunkat stb. Természetesen eddig is rendszeresen vettünk részt szállítmányozói konferenciákon, de erre most még több figyelmet és energiát fordítunk, hogy építsük és tovább bővítsük a hosszú távú kapcsolatainkat. Emellett persze a magyar piac, a magyar megbízók továbbra is kiemelten fontosak maradnak számunkra. Elkezdődtek azok a munkálatok is, amelyek a jövőbeli tervekhez, a további fejlődéshez elengedhetetlenek. Készül például az említett új vállalatirányítási és szállítmányozási programunk, ami számos fejlesztést foglal magában. Egy a lényeg: a folyamatosan változó világban nekünk is változni kell, nem lehet a múltban ragadni.

– Mi jellemzi az említett szoftvert?

– Ez egy saját fejlesztésű, innovatív és a mai igényeket kielégítő megoldás lesz. Az alapprogramot 2000-ben írtuk, és azóta sokszor bővítettük, fejlesztettük, de most egy teljes rekonstrukció vált szükségessé. A főbb sarokpontok, elemek már készen vannak, a tervek között szerepel online ajánlatkérési, foglalási, árukövetési és számlázási lehetőségek kialakítása, egy mobilapplikáció fejlesztése, valamint a cégvezetés számára továbbfejlesztett, statisztikai riportok készítésére alkalmas, komplex modul létrehozása. Az árajánlatadás megreformálása is a része lesz, bár a jelenlegi platform is gyors: egy egyszerű, normál küldemény esetében mindössze pár perc, de több összetevős vagy speciális küldeményt érintő feladat esetében is igyekszünk tartani a 30–45 perces időkeretet. Emellett még az idén teljesen megújul a honlapunk, amely a cég új arculatát is bevezeti. A jövőben ugyanis még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a marketingre.

– Milyennek látja a cég helyzetét a nemzetközi és a hazai piacon?

– Miután 2020–2021-ben az egész szakma növekedési pályára állt, köszönhetően a világjárvány okozta hektikus időknek, tavaly már érezhető volt egy lassulás az egész piacon. Ennek ellenére mi szeretnénk idén is hozni legalább a tavalyi eredményeket és természetesen – ha lehet – túl is szárnyalni azokat. Észak-Amerika, Afrika, a Közel- és Távol-Kelet nagyon erős nálunk, ahol pedig látok lehetőséget fejleszteni, az Dél-Amerika és Ausztrália. A szlovén irodánk is szépen erősödik, folyamatosan nő a lebonyolított üzletek száma, és egyre több rendszeres megbízónk van mind tengeri, mind légi területen. A hazai forgalom is erősödésnek indult az év második felében. Több árajánlatot kérnek magyar megbízók is, főleg exportirányban, annak dacára, hogy mindannyian tisztában vagyunk azokkal a nehézségekkel (például magas energiaköltségek), amelyekkel a hazai gyártócégek kénytelenek nap mint nap szembenézni. Csak remélni tudjuk, hogy 2025-ben Magyarország és Európa politikai és gazdasági makrokörnyezete kedvező irányba fordul.

– Hogyan teljesítenek az egyes üzletágaik?

– Az egész szakma most a tengeri forgalom területén érzi a legtöbb, legnagyobb kihívást, szinte napról napra változnak a feltételek. A tengeri tranzitidők nagyon-nagyon hosszúra nyúltak a korábbiakhoz képest: 24–25 nap helyett, Afrika megkerülésével 50–60 napos vagy ennél is hosszabb menetidővel kell számolni, az adriai kikötőktől számítandó további 2–3 hétről nem is beszélve. Ettől függetlenül úgy látom, hogy az árérzékeny áruforgalmak továbbra is maradnak a tengeri megoldásnál, és a megbízóink inkább belekalkulálják a hosszabb tranzitidőt. A vasúti szegmensből származó forgalmunk továbbra is stabil, annak ellenére, hogy itt emelkedtek a díjak, viszont sokkal rövidebbek a tranzitidők. Emellett az FCL export esetében egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy nincsenek üres konténerek, és természetesen nagy a verseny a piacon, de mint mindig, most is igyekszünk mindenre megoldást találni. A légi szállítmányozási szektorunk viszont folyamatosan és erősen növekszik, ahogy a közúti üzletágunk és az FCL export is dinamikusan fejlődik: az elmúlt évhez képest csaknem 10–15 százalékkal nőttek ezek a forgalmak.

– Találkoztak komolyabb kihívással az elmúlt időszakban?

– Szinte csak azokkal. Az elmúlt 1,5–2 év olyan szintű kihívásokkal volt tele, hogy egészen jól hozzászoktunk az újonnan felmerülő problémák megoldásához, és az egész piac bele-rázódott abba, hogy akár napról napra meg kell újulni, és meg kell találni a megfelelő megoldásokat és lehetőségeket az éppen aktuális körülményekre. Éppen ezért nem estünk kétségbe, amikor az amerikai piac egyik pillanatról a másikra biztonsági okokból megszigorította az utasszállító gépeken való csomagok szállításának szabályozását, vagy elkezdett sztrájkolni az egész keleti part. Van is egy szállóigévé vált mondás nálunk: „Ez a szakmánk, megoldjuk!”

– Jelentek meg új igények a piacon?

– Az egyre több hasonló megkeresés miatt valószínűleg nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a raktárlogisztikára, mivel több partnerünk is jelezte már, hogy a szállítmányok beérkezése után raktározási lehetőségre lenne szükségük. Ehhez kapcsolódik szorosan az árukészlet kezelésének az igénye is, például annak komissiózása, csomagolása és export esetén a megrendelések alapján történő küldemények felépítése a készletről, vámkezeléssel és szállítással. A projektszállítások esetében pedig mindig új igényekkel, kihívásokkal szembesülünk, hiszen más megoldásokat kíván egy nagy értékű luxusgépjármű, egy aszfaltozógép vagy éppen egy repülőgép-hajtómű célba juttatása. De pont azért szeretjük a szakmánkat, mert változatos.

– Mi a Hunicorn sikerének titka?

– Úgy vélem, hogy hosszú távon ilyen eredményeket elérni csak úgy lehet, ha egy kiváló csapat van a cégnév és logó mögött. Ebben persze az érdem Péteré, aki az elmúlt 33 évben tégláról téglára építette ezt a céget. A kollégáim mindnyájan remek szakemberek, akikre lehet számítani. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és persze meg is becsüljük őket. Agilisak, keményen dolgoznak, csapatként működnek együtt, és tényleg ott vannak a gátakon, odateszik magukat, mintha a sajátjuk lenne a cég. És ez a Hunicorn mottója is: mindig igyekszünk úgy dolgozni, hogy minden megbízónk úgy érezze, mintha a meghosszabbított kezük és a saját logisztikai osztályuk lennénk, mert akkor fognak a következő szállításra is minket felkérni. Mindig, minden körülmény mellett csak a megoldásra koncentrálunk, semmi más nem számít. És hogy az irány jó, azt alátámasztják mind a külföldi, mind a hazai partnereink, akik folyamatosan, évek óta számítanak ránk, és velünk akarnak dolgozni, ami nagy örömmel tölt el minket. Több olyan megbízónk is volt már, amelyek valamilyen központi döntés miatt egy ideig nem tudtak velünk dolgozni, kénytelenek voltak váltani, az új szállítmányozójuk azonban nem tudta megoldani a problémáikat; legalábbis nem úgy, ahogy azt tőlünk megszokhatták. Ezután újfent megkeresték a Hunicornt, mi teljesítettük az elvárásokat, és azóta nem is kérdés, kivel akarnak dolgozni. Hatalmas előnyt jelent az ország elhelyezkedése is: Európa szíve vagyunk, ez lehetőséget ad arra, hogy a környező országokat is le tudjuk fedni. Sok olyan tengerentúli partnerünk van, akik annyira elégedettek velünk, hogy olyan szállítmányozási feladatra is minket kérnek fel, amelyben Magyarország nem is érintett. A közép-európai régióban ki tudjuk szolgálni az összes igényt, amire szükség van, akár tengeri, légi, vasúti, közúti vagy projektfeladatról van szó.

 

NÉVJEGY

Zombori Tamást már egészen fiatalon vonzották a repülők, a reptér és a hajók, így a Magyar Hajózási Szakközépiskolába jelentkezett, ahol érettségi után nemzetközi szállítmányozás szakon folytatta a tanulmányait. Ezen a szakmai vonalon maradva vámot és külkereskedelmet tanult, majd bevonult sorkatonának. Az első munkahelyén, a BAX Globalnál légi exportosként kezdett 2005-ben, a későbbiekben pedig egy nagy magyar szállítmányozócég tengeri-légi osztályát vezette. Az elmúlt 5 évben pedig piacvezető légitársasági képviseletnél töltött be országos és regionális értékesítési igazgatói pozíciót Magyarországon.