– Miben látja a kiállítók földrajzi átrendeződésének és részbeni eltűnésének okát?
– Óriási fúzió előtt áll a vasúti logisztikai szektor. Ma ebben Európában nagyjából 300 komolyabban vehető cég tevékenykedik: vasútvállalatok, speditőrök és kocsitulajdonosok. Ebből talán már öt év múlva is csak 100 marad, tíz év múlva pedig talán alig 50. Az integráció és konszolidáció egy szükségszerű folyamat annak érdekében, hogy a kellő nagyságrendet elérjék azok a cégek, amelyek az eurázsiai léptékű piac másik két nagy szereplőjével, az orosz és kínai vasutakkal fel kívánják venni a versenyt. Ma már nem régiós vagy EU-s, hanem eurázsiai méretben kell gondolkozni – a bezárkózás helyett. A következő évtizedekben robbanásszerű logisztikai infrastruktúrafejlődés fog bekövetkezni – amit vagy mi, európai cégek hajtunk végre, vagy jönnek az oroszok, kínaiak, mint Szerbiába. Ők gyorsak és agresszívek, kellő tőkével ahhoz, hogy nagy léptékben gondolkozzanak. Közép-Európában egy 10–20 millió euróért fejlesztett logisztikai központ már szenzációszámba megy, ez a világban csak egy vagy két nagyságrenddel nagyobb értékben érdekes.
– Ebben az új nemzetközi munkamegosztásban mi lehet Magyarország szerepe?
– Húsz éve vallom, hogy összeszerelő ország leszünk, mert az 500 millió fős Európa és a 3,5 milliárd lakosú Ázsia között ki fog egyenlítődni a gyártásban, a kereskedelemben és így a logisztikában is meglévő balansz, hiszen mindenütt gyorsan nő az életszínvonal. Tőlünk például mezőgazdasági fejlődés esetén magas feldolgozottságú, csúcsminőségű élelmiszerek mehetnének vissza exportba. Mindenki azt csinálja majd, amihez a legjobb adottságokkal rendelkezik, mert az helyben termelve, előállítva a legolcsóbb, tehát a legtöbb profit ott érhető el.
