Az év I–IX. hónapjában az általános áru kezelése a légi forgalomban ugyan – számos fejlesztésnek köszönhetően – nőtt a Hamburgi Kikötőben az előző év hasonló időszakához képest 19,3 százalékkal, 1,1 millió tonnára, ám a többi üzletágban apadt a forgalom.
Az év I–III. negyedévében a kikötőben 91,8 millió tonna tengeri árut kezeltek, ami 4,3 százalékos csökkentést jelent az előző évhez képest. A visszaesés az ömlesztett áru tekintetében még jelentősebb: 7,4 százalékkal zsugorodott e szegmens teljesítménye.
Európai összehasonlításban ugyanakkor kifejezetten jól teljesített a konténerrészleg, mivel 6,3 millió TEU-t kezeltek, ami mindössze 2,7 százalékos csökkenést jelent. Figyelembe véve az orosz–ukrán háborút, ez a visszaesés jóval nagyobb is lehetett volna. Rotterdamban például 4,4 százalékkal, Antwerpen-Zeebrugge-ben pedig 5 százalékkal csökkent a konténerforgalom.
Lengyel előrelépés
A kelet-ázsiai irányból 2,1 százalékkal csökkent a volumen, de a Baltikum is jelentős visszaesést szenvedett el a szankcióknak köszönhetően, bár kétségtelenül volt olyan balti ország, amely mindezek ellenére képes volt növelni a teljesítményét a Hamburgi Kikötő forgalmában. Oroszországból az eddiginél jóval (67,7 százalékkal) kevesebb áru érkezett a létesítménybe, de még így is legalább 80 ezer TEU orosz konténert kezelhetett a kikötő. Ezzel együtt 38,5 százalékkal, 237 ezer TEU-ra nőtt a Lengyelországból érkező konténerek száma. Ennek eredményeképpen Lengyelország a 8. helyről a 4. helyre lépett elő a Hamburgi Kikötő Top10-es partnereit tartalmazó listán.