Futármegoldásokkal teljes a portfólió

Futármegoldásokkal teljes a portfólió

Mindössze 5 év leforgása alatt jutott el odáig a hazai Ekol-cég, hogy Magyarországon egyedülállóan fedi le a logisztika széles spektrumát, a jellemzően saját flottás közúti, vasúti, vízi és légi szállításoktól kezdve, a speciális gyógyszerlogisztikán keresztül, a B2C (magánszemély végfelhasználói) csomagszállításig – értékelte a piaci pozíciójukat Molnár Ádám, aki ez utóbbi üzletág előkészületeiről, felépítésének folyamatáról és az idei év végére, illetve 2019 elejére tervezett élesítéséről beszélt lapunknak.

– A hiányzó láncszem motívumán kívül milyen piaci helyzet adott lökést a szolgáltatásbővítésnek?

– Az Ipar 4.0 mintájára a Logisztika 4.0 világát éljük, ez a jelenünk és egyben a jövőnk is, ezt ma már senki sem vitatja. Az elektronikus kereskedelem térhódítására válaszolunk azzal, hogy szerepet vállalunk a Kínából Európába érkező importküldemények végfelhasználókhoz juttatásában. Mindenekelőtt most – a tavaly novemberi együttműködési

megállapodást követően – vegyesvállalatot alapítunk Kína legnagyobb magántulajdonú, több mint 350 ezer főt foglalkoztató, C2C és B2C szegmensekben is tevékenykedő CEP (Courier Express Parcel, azaz expressz csomagküldő, futárlogisztikai) vállalkozásával, az STO Express-szel. A közös cég célja az e-kereskedelmi platformok Kína–Európa tengelyen történő kiszolgálása, amelyben Budapest fontos elosztóközponttá válik. A projektben az Ekol vámszakmai és fuvarozási tapasztalata, hálózata fogja támogatni a vegyesvállalat és ezzel a végső fogyasztók kiszolgálását.

 – Milyen üzletekben ölt testet az új B2C üzletág az Ekolnál?

– Egyelőre még inkább B2B-nek nevezném, hiszen jellemzően viszonteladókhoz szállítjuk a nálunk felhalmozott raktárkészletről a kiscsomagokat, akár még azok webshopját is üzemeltetve, de előfordulnak – és a fejlődési irányunk is ez – már olyan névre szóló szállítások is, amikor egy megadott (üzleti, raktári) címre a magánszemély vásárlók személyesen fáradnak be átvenni a megrendelt küldeményt. A közelmúltban indított gyógyszerlogisztikai tevékenységükben azért már alkalmazzuk a klasszikus B2C-megoldást: a dializálószereket a partnerünk saját klinikáján kívül a betegek magáncímeire is naponta szállítjuk, akár fel, az emeletre, a felhasználás helyszínére is, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő végfelhasználónak minél kevesebb gondja legyen vele. Arra természetesen ügyelnünk kell, hogy a hűtési lánc ne szakadjon meg.

– Hogyan építik fel az új tevékenységet?

– Jelenleg 90 százalékban alvállalkozó futárcéggel dolgozunk, mindössze a fővárosban és környezetében vetjük be a dedikált furgonokból álló saját flottánkat a saját sofőrjeinkkel. Ami az üzletág raktározási lábát illeti, még 2017 végén szerződtünk egy elektronikai termékek (telefonok, laptopok és kiegészítőik) disztribúciójával foglalkozó partnerrel, amely társaság részére egy speciális – pormentes és helytakarékos – logisztikai megoldást fejlesztettünk: 200 négyzetméteren akár 25–30 ezer féle kisméretű árut is tárolhatunk az egyedi tárhelyes fiókrendszerben (ld. képeinken. A szerk.). A kényelmesen hozzáférhető elrendezés gyorsítja a csomagok összeállítását is, így a végfelhasználói kézbesítésünk az „A” nap 17.00 órai megrendeléssel már másnap megvalósul Magyarország bármely pontján. A fuvarfeladatban olyan futárcéggel működünk együtt interfészkapcsolaton keresztül, amely vállalta a rugalmas munkavégzést, a naponta 20.00 órai csomagátvételt. Havonta 900–1200 címre terítjük a termékeket, és ebből az eltelt hónapok alatt mindössze 2 alkalommal késtünk, ami igazolja a szolgáltatásunk magas színvonalát. Az említett együttműködés nagyon sikeres, ezért tárgyalunk a tevékenység és szolgáltatás bővítéséről, akár nemzetközi vonatkozásban is.

– Nézzük házon belül: nyújtanak értéknövelő szolgáltatásokat (Value Added Services, VAS) ebben a szegmensben?

– Igen, a termék beérkezését követően például fel kell helyeznünk a különböző forgalmazói címkéket, esetenként hologramos matricákat, amelyek önmagukban is biztonságos (elzárt) tárolást igénylő, ráadásul rendkívül drága eszközök, ezért csak minimális hibalehetőséget engedhetünk meg. Ezenkívül a garanciajeggyel együtt zsugorfóliába csomagoljuk a küldeményeket – mindezt még egyazon napon, a vállalt kiszállítási határidő tartása érdekében.

– Miben térnek el ezek a folyamatok más üzletágakéitól?

– A valós idejű, online készletkövetés – amit valamennyi vevőnknek biztosítunk, más szegmensben is – itt, a nagyértékű árukat mozgató elektronikai iparágban fokozott jelentőséggel bír. A hagyományosnál szigorúbb teljesítménymutatókat írtak elő számunkra, de szinte hibátlan módon (98 százalék fölötti KPI-okkal) megfelelünk az elvárásoknak, a megbízói visszajelzések ezért egyértelműen pozitívak. Ugyanakkor a hektikus, mindössze heti/havi tervvel bíró készletbeszállítások miatt nagyfokúan rugalmas munkaszervezésre van szükség a feladatok napi teljesítéséhez. A nehéz munkaerőpiaci helyzetben is kezeljük az aktivitást belső szinergiával annak érdekében, hogy az előírt szállítási határidők ne sérüljenek.

 – Önöknek is nehéz megfelelő munkaerőt találni a többletfeladatokra?

– Kihívásokkal nézünk szembe, mint mindenki más a szakmában, mondhatni ez egy folyamatos feladat minden téren. Előszeretettel alkalmazunk lelkes pályakezdőket, akik reális elképzelésekkel készek a munkára. Az egyetemi együttműködéseink duális képzés formájában elősegítik a megfelelő utánpótlás megjelenését vállalatunknál.

 – Hogyan tervezik fejleszteni a folyamataikat?

– A török székhelyű saját K+F csoporttal az Ekol-specifikus mobileszközös alkalmazásokat biztosan bővíteni szükséges valamennyi üzletágban, miként idehaza a dedikált fuvarok számát is a csomagszállításban. A közeljövőben egy új üzletnek köszönhetően tovább bővítjük ezt a szolgáltatást, amelynek már része az importfuvarozás szervezése is. Az indulás „A” napján 22.00 órakor már Budapesten rakodhatunk, a fővárosi címekre pedig még „B” nap 17.00 óráig vállalunk kiszállítást. Készülünk már erre az operációra, ami várhatóan néhány hét múlva fog működni.

CÉGNÉVJEGY SZÁMOKBAN

A török tulajdonú, 28 éves, 18 európai országban 85 irodával és 6000 saját eszközzel rendelkező Ekol-cégcsoport saját vállalatainak alapkövetelménye országonként legalább egy cross-dock (betárolás nélküli, átrakó) raktár és a vámkezelés lehetősége a török forgalmak biztosítására. Az 5 éves, 370 fős, 3 telephelyen (Budapest mellett a túlméretes-túlsúlyos MOL-projekt logisztikájára Algyőn és Nagykanizsán) tevékenykedő magyar leányvállalat, az Ekol Logistics Kft. több mint 300 saját eszközzel (vontatók, félpótkocsik, sasszék, mélybölcsős autók, daruk) bír.

NÉVJEGY

Molnár Ádám a Corvinus Egyetemen szerzett két diplomát: az egyiket logisztika és ellátásmenedzsment, a másikat pedig pedagógia és pszichológia szakon. Már a tanulmányai idején elkezdett dolgozni a Decathlon logisztikai központjában, ahol a hatvani bázis kiépítése és operációjának elindítása során tett szert szakmai tapasztalatokra. 2013-ban a szolgáltatói oldalra igazolt, és csatlakozott az Ekol csapatához a 6 alapító egyikeként logisztikai vezetőnek. A most 33 éves szakember jelenleg a szerződéses logisztikai és a K+F részlegeket vezeti (beleértve a gyógyszerlogisztikát is), munkája az üzletfejlesztés, amivel a felsővezetést támogatja.