Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom új nyugati kapuja – interjú Tálosi Jánossal, az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató vezérigazgatójával

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom új nyugati kapuja – interjú Tálosi Jánossal, az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató vezérigazgatójával

Az ukrán–magyar határ közelében, a magyarországi Fényeslitkén 2021 januárjában kezdődött el az East-West Gate (EWG) intermodális terminál építése 85 hektáros területen. A 30 milliárd forintos magánberuházásból épülő, a normál és a széles vasúti nyomtáv találkozásánál található létesítmény 2022 I. negyedévében áll üzembe. A terminál évente akár 1 millió darab 20 lábas konténert tud majd kezelni, elméleti kapacitását és területét tekintve is a legnagyobb ilyen létesítmény lesz a kontinensen. Tálosi Jánossal, az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató vezérigazgatójával (a képen balra) beszélgettünk.

– Miért kezdtek bele az East-West Gate építésébe Fényeslitkén?

– Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom dinamikusan bővül, tavaly is rekordot döntött. A normál és a széles nyomtáv határán működő átrakók kapacitásaik határán dolgoznak, már nem tudnak több szerelvényt fogadni, a fuvarszervezők alternatív útvonalat keresnek. Ez a magyar–ukrán határon is látható: a konténerforgalom tavaly megtízszereződött, és a meghatározó magyar vasúti teherfuvarozó, a Rail Cargo Hungaria e volumen további jelentős növekedésével számol a következő években. Mi is már most nagy érdeklődést tapasztalunk az EWG kapacitásai iránt, pedig még be sem fejeződött az építkezés. Kínai, kazah és orosz partnerekkel is tárgyalunk, ezek alapján nyugodtan merem azt mondani, hogy van okunk bizakodni.

– Van már konténerterminál a záhonyi körzetben. Nem lett volna egyszerűbb azt bővíteni?

– Hazánkban hosszú ideje szükség lenne egy modern intermodális terminál létesítésére, mert a terminálok, köztük Záhony is, elavultak. Záhony térségében az elmúlt három évtizedben elkészült számos tanulmány ellenére nem épült megfelelő színvonalú és kapacitású infrastruktúra. Záhonyban nem áll rendelkezésre megfelelő nagyságú terület, és nem készült el még a környezeti hatástanulmány sem. Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország az EWG építésével visszakerül a nemzetközi vasúti logisztika térképére, és lehetősége lesz az Ázsia és Európa közötti kontinentális teherforgalom meghatározó szereplőjévé válni. Ezzel pedig jelentős bevételhez juttatja a Magyarországon működő vasúti teherfuvarozókat és – a pályahasználati díjon keresztül – az állami tulajdonú MÁV-ot is. A terminál emellett a magyar vállalatok és az Ázsiába irányuló exportforgalom számára is komoly lehetőséget biztosít.

– Mekkora lesz az EWG kapacitása, és az átrakáson kívül lesznek-e egyéb szolgáltatások?

– Az EWG az átadását követően Európa legnagyobb és legmodernebb nyomtávváltáson alapuló szárazföldi intermodális kombiterminálja lesz, amely 5 széles és 5 normál nyomtávú, 850 méter hosszan daruzható vágánnyal rendelkezik. Egy időben 4, egyenként 740 méter hosszú vonatot is ki tud szolgálni. Az átrakás közvetlenül történhet az eltérő nyomtávú szerelvények között. Az EWG előnye, hogy ATEX- és ADR-minősítéssel rendelkező, 45 tonna teherbírású darui speciális anyagokat (például gázkonténer-tartályokat és vegyszereket) is átrakodhatnak. A terminál alkalmas hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására is. Nemcsak átrakást kínálunk, hiszen a terminál teljes körű logisztikai szolgáltatást nyújt, üzembe helyezésekor 15 ezer négyzetméter bérelhető raktárterülettel. A rendelkezésre álló beépítetlen területeken pedig igény esetén további 500 ezer négyzetméter raktárt, összeszerelő- vagy gyártóüzemet lehet létrehozni.

– A világ többi hasonló termináljához képest milyen lesz az EWG technológiai felszereltsége?

– A terminált a legkorszerűbb technológiával szereljük fel. Az első olyan szárazföldi intermodális kombiterminál lesz a kontinensen, amely saját 5G-hálózatot használ a belső kommunikációra és a technológiai eszközeinek működtetésére. A világon elsőként 5G-technológia segítségével, távolról irányítják majd a terminál teljesen automata, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit, amelyeket az intermodális rakodási technológia vezető gyártója, az osztrák Künz szállít. Szintén világszínvonalat képvisel a terminálon kiépülő automata konténer- és jármű-nyomkövető rendszer, amely a belga Camco Technologies megoldása. Az uniós vasúti és klímastratégiával összhangban a létesítmény energiaellátása zöldtechnológiával valósul meg. Nagyteljesítményű napelempark és hőszivattyús rendszer biztosítja az energiaellátást, a terminál területén pedig kizárólag elektromos termináltraktorokat és e-autókat használnak.

– Az ukrán–orosz kapcsolatok fényében nem túlzottan kockázatos egy ekkora terminál építése? Hogyan lehet ezt a rizikót csökkenteni?

– A szállítási útvonal biztonságos, jelenleg is problémamentes a forgalom, és így volt ez az elmúlt években is. A tranzitforgalomból Oroszoroszágnak és Ukrajnának is bevétele származik, ezért érdekük, hogy a forgalmat fenntartsák.

– Mekkora forgalomra számítanak az indulás után?

– A kontinentális szállítási útvonal várható további bővülésével kalkulálva az első három évben 300–400 ezer TEU forgalomra számítunk az EWG-n. Várakozásaink szerint elsősorban Kínából, Japánból, Dél-Koreából és a közép-ázsiai országokból Európába, különösen Németországba, Olaszországba, Ausztriába, Horvátországba és Szlovéniába irányuló áruforgalom kiszolgálását tervezzük, valamint Európából az említett ázsiai országokba. Már tárgyalunk a világ legnagyobb operátoraival. Független szolgáltatóként működünk, ezért bármelyik operátor tudja majd használni a terminált.

– Hogy halad az EWG építése?

– A tervek szerint haladunk. Az alépítményi munkák befejeződtek, elkezdődött a betonburkolatok építése, már működik két hatalmas betonüzem. Folynak a terminál vasútépítési munkálatai, és kiépítettük a csatlakozó vasúthálózatot, amelyet a MÁV-nak adunk át használatra. 2022 I. negyedévében elkezdődhet a próbaüzem.

 

Számokban

  •  200 ezer köbméter beton felhasználása
  •  500 ezer köbméter föld mozgatása
  •  225 ezer négyzetméter szilárd burkolat
  •  140 hektáros fejlesztési terület
  •  10 kilométer vasúti pályaszakasz
  •  5 széles és 5 normál nyomtávú rakodóvágány
  •  24 vonat kiszolgálása naponta (a magyarországi vasúti pályahálózat kapacitáskorlátai miatt)
  •  3 vonat rakodható egy időben
  •  2 óra átrakási idő / vonat (fékpróbával együtt)
  •  300 félpótkocsi felrakása naponta
  •  15 ezer TEU konténertárolási kapacitás
  •  150 új munkahely

 

Az East-West Gate terminál jelentősége

Záhony térségére az elmúlt három évtizedben elkészült számos tanulmányból szinte semmi nem valósult meg, nem épült megfelelő színvonalú és kapacitású, egyenszilárdságú infrastruktúra. Az új terminál ezen fog változtatni, s általa Magyarországnak lehetősége lesz az Ázsia és Európa közötti kontinentális forgalom meghatározó szereplőjévé válni.

Ezen a viszonylaton a jövőben lényegesen nagyobb szerepet kap majd a gyors és biztonságos szállítást garantáló vasút, az egyre dráguló és komoly biztonsági-ellátási kockázatokat hordozó tengeri szállítás helyett, mellett. Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom az elmúlt években dinamikusan bővül, csak tavaly mintegy 50 százalékkal emelkedett az útvonalon szállított konténerek száma. A két kontinens közötti áruforgalom további növekedésének egyik legnagyobb gátja, hogy a Kelet-Közép-Európában elhelyezkedő és a forgalom túlnyomó részét bonyolító lengyel és fehérorosz terminálok már maximális kapacitáson működnek.

A piac a forgalom további bővülésére számít, amit az EU szigorodó környezetvédelmi szabályozása is generál, ezért nem kérdéses egy alternatív útvonal létjogosultsága. Számos európai ország (például Ausztria, Svájc, Olaszország, Szlovénia, Horvátország) gyorsabban, rövidebb úton elérhető Magyarországon, mint Lengyelországon keresztül. Mindemellett az EWG olyan szolgáltatásokat is nyújt majd, amelyeket a most működő átrakók nem: speciális anyagokat is átrakodhatnak, továbbá a terminál alkalmas lesz hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására.

A fényeslitkei East-West Gate, amely átadását követően névleges kapacitását tekintve Európa legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja lesz, a normál és a széles nyomtávú vasútvonalak találkozásánál kínál egy alternatív útvonalat az Ázsiából Európába tartó konténerforgalomnak és az Ázsiába irányuló nyugat-európai exportnak is.

 

Andó Gergely