DKV Box Europe: átjárható és megbízható

DKV Box Europe: átjárható és megbízható

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg.

A fuvarozóikártyapiac slágere idén és még az elkövetkező évben a forradalmi újítás, az egyetlen fedélzeti egységgel (on-board unit, OBU) elérhető útdíjfizetési szolgáltatás. A régóta és mindenki által várt technológia immár kézzelfogható közelségbe került. A szuperboxot a DKV a Tool4Europe vegyesvállalaton (ld. keretben. A szerk.) belüli saját fejlesztésben kínálja – emelte ki termékük versenyelőnyét Vass Róbert magyarországi ügyvezető igazgató.

– Az Európai Unió már 2009-ben határozatot hozott az Európai Elektronikus Útdíjfizetési Szolgáltatás (European Electronic Toll Standard, EETS) bevezetéséről. Miért tartott évekig a megvalósítás?

– A gyakorlatban a különböző nemzeti előírások miatt nagyon nehéz szabványosítani a fedélzeti egységeket. Az is gondot jelent, hogy eltérőek az útdíjfizetési módok, hiszen párhuzamosan az elektronikus díjszedéssel (ami eleve lehet mikrohullámú és műholdas rendszerű, az utóbbi több típusban is) még több országban is működnek matricás és fizetőkapus hálózatok. Vagyis valamennyi helyi útdíjszolgáltatónak is meg kell felelnie az EETS-norma műszaki követelményeinek, nem elég a boxokat felkészíteni.

– Mikor élesedik a rendszer a piacon kínált egységesítő készülékekkel?

– A DKV Box Europe termék már május végétől rendelhető, ezt követi a nyári tesztidőszak, majd a különböző útdíjak felfűzése a készülékre. Elsőként Belgiumé kerülhet rá az ősz folyamán, majd sorban, várhatóan jövő év elejétől a nagyobb nyugat-európai országoké: a német, a francia, a spanyol, a portugál, a lengyel, az osztrák, az olasz útdíjak. Ezeket eszközcsere nélkül, távolról vezérelve töltik majd rá, ami minőségi változást hoz az elszámolási adminisztrációban akár az ügyféloldalon, akár a mi kártyaszolgáltatói részünkről. Egyetlen szerződés elegendő lesz ugyanis ahhoz, hogy a fedélzeti eszköz alatt járművet (rendszámot) is cserélhessünk.

 – Hogyan támogatja az ügyfélszolgálat az új rendszert?

– A DKV webes háttere, a Toll Online Manager (TOM) felhasználóbarát módon, több nyelven (magyarul is) segíti az ügyfeleket a rendelésben, a konfigurálásban és a szükséges dokumentumok feltöltésében. A honlap folyamatos fejlesztése egyébként is alap vetés a mai digitalizált világban, amit a DKV német központjában végeznek el. Ezenfelül a hagyományos ügyfélszolgálatunk erősségeire támaszkodhatnak az ügyfeleink.

– Hogyan tesztelik az eszközt?

– Élőtesztben, azaz kiválasztott ügyfelekkel az összes funkciót élesben ellenőrizzük. Ha felmerül a finomhangolás igénye, a fejlesztők még be tudnak avatkozni, mielőtt az említett belga útdíj rátöltésével elindul a rendszer. Mindenesetre a Toll4Europe konzorcium biztosítja, hogy elegendő gyártókapacitás is rendelkezésünkre álljon, így a piacot bármekkora igény esetén ki tudjuk szolgálni rugalmasan.

– Mi lesz a most üzemelő regionális készülékek sorsa?

– Nem szűnnek meg automatikusan, úgy vélem, lesz olyan hónapokig tartó átmeneti időszak, amikor párhuzamosan jelen lesznek a rendszerben az új, átjárhatóságot biztosító OBU-val együtt. Már csak azért is, mert vannak olyan ügyfelek, akik csak egyféle viszonylaton járnak, nekik továbbra is elegendő a korábbi készüléket használni. Hasonlít ez a magyar sztrádadíjrendszerhez: lehet vásárolni helyhez kötött éves megyematricákat és adott időtartamra szóló általános matricákat is – kinek-kinek felhasználás szerint. Ezzel együtt az útdíjpiac fokozatos átrendeződésére számítunk.

– Mi várnak üzletileg a DKV Box Europe bevezetésétől?

– Elsősorban azt, hogy minél többen áttérnek a használatára, ami növekedést biztosít számunkra. Másfelől a szolgáltatásunk minőségének emelését, ami szintén versenyképességnövelő tényező.

– Hogyan befolyásolja ez a forradalmi műszaki megoldás az útdíjpiac alakulását?

– Az elsődleges kibocsátók, mint amilyen a DKV is, lépéselőnyben vannak. Nálunk például a most piacra dobott box már a szükséges módon kiforrott változat, nem szorul cserére, tehát megbízhatóbb és költséghatékonyabb megoldás. Ugyanakkor a viszonteladók által jelenleg forgalmazott egységesítő fedélzeti eszközök még nem feltétlenül alkalmasak valamennyi útdíj kezelésére. Emiatt hosszabb távon 3–4 szereplősre fog apadni a piac véleményem szerint.

TOLL4EUROPE

Egy évvel ezelőtt a T-Systems International GmbH, a Daimler AG és a DKV Euro Service megalapította a 3,5 tonnánál nagyobb gépjárművekre vonatkozó EETS fejlesztését szolgáló közös vállalatát, a Toll4Europe társaságot. A csoportosulás céljának tűzte ki a nemzeti úthasználati díjak és a szolgáltatók közötti komplexitás csökkentését. A T-Systems 55 százalékkal részesedik a Toll4Europe-ból, a Daimler 30 százalékot, a DKV pedig 15 százalékot tulajdonol. A vállalatvezetés így a T-Systemsre hárul. A cég több, mint 14 éves útdíjszedési tapasztalatát is beleadta a vegyesvállalatba, és ők felelnek a technikai területért, valamint a szolgáltatók körében az értékesítésért. A digitalizáció jegyében a Daimler felügyeli szakmailag az OBU jövőbeni integrációját a járművekbe. A DKV sem marad el mögöttük: az útdíjhasználatban szerzett több, mint 25 éves tapasztalattal, csaknem 60 ezer kártyaelfogadóhellyel (üzemanyagkutak, szervizek, mosók) és jelenleg 140 ezer ügyfél számára, 30-féle európai útdíjrendszerre kidolgozott elszámolási csúcstechnológiával büszkélkedhet.