„A folyamatos fejlődési pályáról semmi nem téríthet le!” – interjú Tóth Péterrel, a BHS Trans Srl. cégvezetőjével

„A folyamatos fejlődési pályáról semmi nem téríthet le!” – interjú Tóth Péterrel, a BHS Trans Srl. cégvezetőjével

A hazai logisztikai iparág egyik legmeghatározóbb piaci szereplője a 2011-ben alakult BHS Trans Kft. A társaság hamar átlépte Magyarország határait, és hat évvel ezelőtt nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. Az első és egyik legnagyobb célpiacuk Románia, ahol nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy Magyarországhoz hasonlóan az ottani logisztikai piac kulcsszereplőivé váljanak. Hogy hol tartanak 2024 nyár közepén, milyen stratégiai döntések állnak a fejlesztések hátterében, illetve milyen jövőképet céloznak meg, arról a romániai leányvállalat cégvezetőjével beszélgettünk.

– Mikor alakult és hogyan fejlődött a BHS Trans Srl.?

– Már az anyacég megalapításakor célul tűztük ki, hogy Magyarország határait átlépve egész Európában elérhető, komplex logisztikai szolgáltatást tudjunk nyújtani a partnereink számára. A hazai piacon betöltött szerepünk megerősítését követően néhány évvel ezelőtt már elkezdtünk gondolkodni a külföldi terjeszkedés irányairól és lehetőségeiről. Arra a megállapításra jutottunk, hogy az első és legkézenfekvőbb célpiac Románia lehet, így a nemzetközi porondra lépésünk kezdő pillanataként a Marosvásárhely melletti Vidrátszeg székhellyel megalapítottuk a BHS Trans Srl.-t, amely első körben a stratégiai partnerünk, a Hell Energy Magyarország Kft. romániai exportszállítási feladatait vette át. Az elmúlt évek során dinamikusan fejlődtünk, hiszen minden évben két számjegyű növekedést értünk el mind az eszközállomány, mind a munkavállalói létszám, mind pedig az árbevétel tekintetében, amelyhez a jelentősen bővült nemzetközi megbízói körünk szolgált stabil alappal.

– Milyen szolgáltatásokkal vannak jelen a romániai piacon?

– A töretlen fejlődésünkhöz nagymértékben hozzájárulnak a Romániában is jelen lévő európai multicégekkel felépített partnerségi kapcsolataink. Ezen vállalatok számára belföldi FTL-fuvarozást végzünk, de további import- és exportfuvarjaik lebonyolításában is részt veszünk. A portfóliónk fontos része – Magyarországhoz hasonlóan – a kiterjedt disztribúciós hálózat felépítése és működtetése, hiszen Romániában is komplex logisztikai szolgáltatóvá fejlődtünk. Az itthon bevált gyakorlat alapján raktárbázisokkal bővítjük a romániai leányvállalatot, így a vidrátszegi 10 ezer négyzetméteres székhelyünk mellett még ebben az évben megkezdheti operatív működését a nagyváradi, a temesvári és a konstancai bázisunk is. A csaknem 10 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően idén – Románia jelentős részét lefedve – már több 10 ezer négyzetméter raktárkapacitást tudunk ügyfeleink rendelkezésére bocsátani. Mind a három raktár- és irodakomplexum egységes koncepció és dizájn alapján épült, ugyanolyan adottságokkal: alapterületük egyenként 5000 négyzetméter, amelyen felül a hozzájuk kapcsolódó irodák, öltözők és egyéb, az operációt kiszolgáló helyiségek a mai kornak megfelelően kimagasló minőségű felszereltséggel rendelkeznek. Mint az összes hazai és a vidrátszegi központunkon egyaránt, az új romániai telephelyeinken is a legmodernebb technológiákat, SAP vállalatirányítási rendszert használunk majd, így biztosítva partnereink számára a megbízható és átlátható működést.

– Mi alapján döntöttek az említett három város mellett?

– A jelenlegi megbízói körünk sok szállal kötődik Temesvárhoz és Nagyváradhoz, az ő piaci igényeiket maximálisan szem előtt tartottuk. De nemcsak a román disztribúció szempontjából ideális helyszínek a fenti nagyvárosok, hanem azon magyarországi partnereink számára is fontos központok, amelyeknek disztribúciós szolgáltatásra van szükségük Romániában. A nagyváradi és a temesvári telephelyeink mindemellett kiemelt ipari zónában helyezkednek el, mindkét helyszínen számos nemzetközi gyártócég működik, és további beruházások várhatóak a közeljövőben. A korábban említett szempontokon túl, további gazdasági és lokációs nézőpontokat figyelembe véve hoztuk meg a stratégiai döntésünket, hiszen az új gyárak, beruházások és folyamatos fejlesztések további piaci bővülési lehetőségekkel kecsegtetnek bennünket. Ami a konstancai projektet illeti, Magyarországon a BHS Trans Kft. évek óta töretlen sikerrel működteti a légi-tengeri szállítmányozási és vámszolgáltatásokra specializálódott, globális logisztikai szervezetét, így kézenfekvő volt, hogy a fejlesztéseink során ezen szolgáltatási kör piacára belépve a legnagyobb romániai kikötő közelében, Konstancán is telephelyet építünk. Az új raktárbázisunkkal lehetőséget kínálunk partnereink részére a Fekete-tengeren keresztül Távol-Keletről érkező áruk tárolására vagy akár átcsomagolására, de ezenfelül kiváló átrakópontként és vámraktárként is szolgálhat. Ezen stratégiai lépéseink nyomán, az új piaci lehetőségekkel hatalmas perspektívát látunk a teljes BHS-csoport jövőbeni fejlődését és a megbízóink számának növelését illetően.

– Mire készülnek a közeljövőben?

– A romániai terjeszkedési stratégiánk következő állomásaként a jövőben Bukarest környékén is tervezünk megnyitni egy országos viszonylatban is meghatározó léptékű iroda- és raktár-
bázis-komplexumot, aminek első lépéseként már megvásároltuk a több hektáros telket. Mind Bukarestben, mind pedig annak vonzáskörzetében Románia meghatározó nemzetközi gyártóvállalatai működnek, amelyekkel egy kölcsönösen előnyös logisztikai szolgáltatói együttműködést kívánunk kialakítani. A BHS Trans Srl. töretlen fejlődésének részeként, Ploiești közelségét is kihasználva jelentősen bővítené az ügyfélkörünket, növelné a disztribúciós szolgáltatásaink hatékonyságát, és immár teljes országos lefedettséget biztosítana a cégünk működéséhez. Komoly terveink vannak a jövő évre vonatkozóan is, hiszen 2025-ben a flottánk darabszámát 30 százalékkal, az alkalmazotti létszámot csaknem 100 százalékkal növeljük, és ennek köszönhetően 30–40 százalékkal szeretnénk túlszárnyalni az idei árbevételünket. Azt hiszem, egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy folyamatos fejlődési pályán van a BHS Trans Srl., amiről nem is engedjük letéríteni.

 

DÖNTÉS, TETT, TERJESZKEDÉS

„2022 végén stratégiai tervezés során döntöttük el, hogy a nemzetközi közúti áruszállításaink főbb célországaiban tovább szeretnénk erősíteni a piaci jelenlétünket, ezzel is kijelölve a BHS Trans Kft. nemzetközi terjeszkedésének következő állomásait” – tájékoztatta lapunkat Csepei Norbert HR-igazgató.

A társaság egyik sajátossága, hogy nemzetközi viszonylatban az európai uniós országok tekintetében „Balkán-specialisták”, így a szokásos nyugat-európai szállítások mellett jelentős mennyiséget képviselnek az ide irányuló fuvarmegbízásaik. Ezen szempontokat figyelembe véve döntöttek a soron következő leányvállalat megalapítása mellett, és Athénban megnyitották a görögországi irodájukat. A terjeszkedés elsődleges célja, hogy a lokális görög piac első kézből ismerhesse meg a BHS Trans-t mint komplex logisztikai szolgáltatót, ezzel biztosítva a lehető legjobb és leghatékonyabb fuvarmegbízások elnyerését az országban megjelenő fuvareszközök kapacitásának lefedésére.

„A stratégiai döntésünket tettek követték, így a részletes kiválasztási folyamatunkat követően kimagaslóan kvalifikált, helyi piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező munkatársakkal kezdtük meg a közös munkát. Segítségükkel csaknem fél év leforgása alatt stratégiai együttműködéseket sikerült kötnünk több meghatározó nemzetközi nagyvállalattal. Ezen kooperációknak köszönhetően mára már az irodánk – folyamatosan bővülő létszám mellett – az anyacég Görögországba irányuló saját eszközeinek kiszolgálásán túl, alvállalkozói kapacitás bevonásával szállítmányozó szerepkört is betölt” – tette hozzá a HR-igazgató.

A görög iroda jövőbeni céljai között szerepel a helyi tengeri szállítmányozási szolgáltatás elindítása, amihez az egyik legnagyobb európai kikötőben elhelyezkedő irodájuk, az anyavállalatnál meglévő professzionális szakmai háttér és a nemzetközi partnerhálózatuk kiváló alapot biztosít.

A sikeres görög piacra lépést követően az idei terveik között szerepel további leányvállalatok létrehozása a cég számára stratégiai fontossággal bíró országokban. Ezúttal azonban nemcsak a Balkán irányába szeretnének tovább terjeszkedni, hanem számos nyugati ország, köztük az Egyesült Királyság is a célkeresztbe került.

 

NÉVJEGY

Tóth Péter a Miskolci Egyetemen szerzett műszaki menedzser, gépészmérnök diplomát. 2013-tól dolgozik a BHS Trans Kft.-nél, ahol számos vezető pozíciót betöltve végül stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóként zárta a magyarországi tevékenységét. Az indulása óta végigkísérte a romániai leányvállalat minden rezdülését, így nem meglepő módon cégvezetőként oroszlánrészt vállalt a BHS Trans Srl. dinamikus fejlődésének előmozdításában. Kiemelkedő szerepe van az eddigi eredmények elérésében, így ma már minden idegszálával a társaság minél hatékonyabb operatív napi működtetésére, valamint az új romániai raktárbázisok közeljövőben várható megnyitására és az ezzel kapcsolatos feladatokra koncentrál.

 

Dékány Zsolt