Konténervonatok Kínába

Az „Egy övezet, egy út” miniszterelnöki csúcstalálkozó alkalmából november 27-én, a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK-ről útnak indult az első két, közép-európai árukkal megrakott konténervonat Kínába. A transzkontinentális vasúti összeköttetés és a tengeri útvonal létrejötte hosszú évek kemény munkájának a gyümölcse.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A XiangOuExpress vonat 45 konténerben többek között hazai élelmiszert, háztartási kisgépeket, autóipari alkatrészeket visz transzkontinentális útvonalon Hunan tartomány Csangsa városába, Kínába. Ezzel egyidőben a COSCO konténervonat hasonló összetételű és mennyiségű áruval a görög Pireusz kikötőjébe indult, ahonnan a konténereket hajóval viszik tovább Kínába.

Az esemény jelentőségét méltatva Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár beszédében rámutatott: a konténervonatok útnak indításával egy újabb felívelő szakasz veszi kezdetét a Közép-Európa és Távol-Kelet közötti logisztikai kapcsolatokban. A magyar–kínai kereskedelmi kapcsolatokról szólva elmondta, hogy a hazai kivitel tavaly megközelítette a 2,25 milliárd dollárt, a 2016-os teljesítmény minden idők legjobb adatának számít. Az élelmiszerexport 2015-höz képest több, mint másfélszeresére nőtt. Az idei első nyolc hónap adatai szerint 2017 újabb, több területen ismét kétszámjegyű bővülést hozhat. A 2010-es keleti nyitás sikerét mutatja, hogy a 2016-os statisztikák alapján a Kínai Népköztársaság Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli országok között pedig az első. Xu Xiagping, Hunan tartomány Kereskedelmi Hivatalának főigazgatója hozzátette: a XiangOuExpress indítása nagyon fontos lépés a Selyemút által érintett országok hatékony összekötésében, a gazdasági kapcsolatok fejlődésében. A szakemberek jelenleg azon dolgoznak, miként lehet javítani a vasúti fuvarozás minőségét ezen az útvonalon. Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja nemrég Kínában például arról tárgyalt 7, az útvonal által érintett vasúttársasággal, hogy milyen módon lehet rövidíteni a szállítási időt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ebben a munkában a Rail Cargo Group kiváló partnere a MÁV. A Rail Cargo Hungaria kiemelt figyelmet fordít a vonatok továbbítására: a küldemények gyors és hatékony vámkezelése érdekében a társaság együttműködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A transzkontinentális és a tengeri útvonalon Magyarországra eljuttatott áruk elsősorban a Rail Cargo Terminal – BILK-re érkeznek. Az európai intermodális fuvarozásban a budapesti logisztikai bázis vezető helyet vívott ki, központi szerepet játszik mind a keleti, mind az észak-déli szállítási vonalakon. A végrehajtásban részt vesznek a Ghibli és a CECZ vállalatok, a vonatok továbbításában 5 vasútvállalat, valamint a macedón és a szerb vasutak, továbbá a görög TrainOse is szerepet vállal.

JÖVŐRE DUPLA FORGALOM?

2017-ben az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez köthető és különböző útvonalakon bonyolított vasúti forgalmak dinamikus növekedést mutattak. A Kínában feladott áruk részben Pireusz kikötőjén keresztül, részben szárazföldi vasúti folyosókon keresztül érkeznek. A görög kikötőből naponta indul vonat közép-európai úti célok felé. A Kínából a többezer kilométeres transzkontinentális útvonalon érkező vonatok menetideje 20 nap, ami a tengeri fuvarozás időigényének a fele. 2017 első kilenc hónapjában a Rail Cargo Group vállalatai 200 vonatot közlekedtettek Pireuszból a balkáni útvonalon, illetve a transzkontinentális korridorokon, azaz Kazahsztánon, Oroszországon, Ukrajnán keresztül. A magyar–kínai kereskedelmi forgalom értéke idén először meghaladhatja a 10 milliárd dollárt. Magyarország konténerforgalma évente 280–300 ezer TEU, ami a folyamatosan növekvő tendenciát alapul véve 2018-ban megduplázódhat.

Ez a cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg.