Összefoglaló a 2017-ben történő, szakmát érintő, legfontosabb változásokról. Mi várható 2018-ban?
Ha az idei évet szeretné röviden értékelni egy logisztikus, akkor legtöbbször a kapacitáshiány szó hangzik el elsőként. Egy összetett problémakör végső következménye ez: a globális fellendülés, a növekvő hazai fogyasztás és az újraindult infrastrukturális nagyberuházások együttesen oda vezettek, hogy a cégvezetők elsőszámú feladatává vált a megfelelő munkavállalói létszám biztosítása. E kérdéskör mellett szinte másodlagos, hogy van-e épp elég szállítóeszköz, vontatójármű vagy raktárkapacitás a piacon.
Az elmúlt évtizedekben leépített szakképzési rendszer hiányát eddig jól elfedte a hatékonysági növekedés, majd a gazdasági megtorpanás, ám mostanra úgy tűnik, a legtöbb szakmában elértünk a léc végére. A cégeknek szakképzetlen munkavállalók kiképzésébe, betanításába kell befektetniük vagy a folyamataikat automatizálniuk.
Az állami szférában többéves, évenként is kétszámjegyű béremelési program indult, amivel máris jelentősen csökkent a versenyszféra bérelőnye. Így az elvándorlás már nemcsak külföldre, hanem az országon belül is egyre inkább opció: megindult az árverseny a még meglévő, képzett munkaerőért – különösen azon szakmákban, ahol többhónapos vagy akár években mérhető képzés a feltétele az önálló munkavégzésnek.
Számos logisztikai központ már ma is tartósan tárolási, illetve manipulációs kapacitásainak határait feszegetve működik, a bővülés feltételei azonban korlátozottak a szükséges létszám biztosíthatatlansága okán. A már „kiharcolt”, pontosabban kizsarolt béremelések csak az út kezdetét jelentik, hiszen nem látszik, hogy mitől romlana középtávon a munkavállalók alkupozíciója a logisztikában. Megkezdődött a felzárkózás (végre) a nyugati átlagjövedelmekhez? Hogy hat ez ki a versenyképességünkre?
2018-ban nemhogy évek, hanem jó évtized után jóval az infl áció mértéke felett emelhetnek árat a közúti és vasúti fuvarozók, ám ez éppen csak a megnövekedett humánköltségek fedezetére lesz elég; a piac továbbra sem viselne el kétszámjegyű áremelkedést a késhegyre menő konkurenciaharc okán. A nyugat-európai bérszínvonalhoz való közeledés – a jelentős mértékű béremelések ellenére – továbbra is várat magára.
Ráadásul érdemes lesz újraértékelni azokat a nézeteket, amelyek a digitalizáció terjedésétől munkahelyek megszűnését várták. A kialakult helyzetben nemcsak a végrehajtásban dolgoznak erőn felül a munkavállalók (kihasználva a maximális túlórakeretet is), de a közép- és felsővezetőkre is egyre nagyobb teher hárul, miközben a legtöbb cégnél az ő anyagi megbecsültségük sem nőtt az elmúlt években az elvárásokkal és feladatokkal párhuzamosan. Ez a réteg is egyre könnyebben vált állást, keres magának jobb ár/érték arányú munkáltatót, ahol kevesebb időt kell utazással töltenie és/vagy több a szabadidő, netán térben és időben rugalmas a foglalkoztatás.
Átalakul a kereskedelem, átalakul miatta a logisztika is, de kérdés: mi a feltétele annak, hogy egy szállítmányozó vagy logisztikai szolgáltató cég e folyamatból nyertesen kerüljön ki? Egy biztos: sok múlik a menedzsment kreativitásán, akár multinacionális cégről, akár kkv-ról van szó.
A cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg.
