Új csarnok a szabadkikötőben

Az EKOL Logistics Kft . fiatal középvezetőivel abból az alkalomból beszélgettünk, hogy végéhez közeledik a nagyszabású létesítményfejlesztésük a csepeli telephelyükön. A gyógyszerraktárnak minősülő csarnok megnyitását lapzártánk utánra, március végére tervezik.

 

Regőczi Krisztina raktárvezető

– Mi indokolta az új, 7200 négyzetméteres raktár létesítését Csepelen?
– Egyrészről terveztük már a növekedést, mert kezdetben ugyan elégnek bizonyult a 3600 négyzetméter, de mára kinőttük. Másrészről folyamatosan kerestek az ügyfelek tárolási igénynyel, ezért úgy döntöttünk: itt az ideje, hogy tovább erősítsük a magas színvonalú raktárszolgáltatásunkat. Tavaly nyáron kezdődtek el a munkálatok, azóta folyamatosan azon dolgozunk, hogy a legjobb szakmai tudásunk szerint adjuk birtokba a raktárt. Március elején az elkészült raktár egyik felét (3582 négyzetmétert) átadtuk. Az operáció megkezdte a partner kiszolgálását, személyre szabott igényeinek teljesítését.

– Milyen követelményeknek felel meg a gyógyszerraktári fele rész?
– A gyógyszertárolásnak – mint tudjuk – szigorú szabályai, feltételei vannak. A raktárnak ezt a felét 5–25 fokig terjedő hőmérsékletszabályozással láttuk el, a rakodórész leválasztható és szintén temperált, továbbá soros állványrendszer és 9 dokkolókapu áll a partnereink rendelkezésére.

– Melyek a másik rész jellemzői?
– Itt teljes mértékben ügyfélre szabottan alakítottuk ki a raktárhelyiséget. Az áru specialitása miatt az állványpárok közötti távolság sokkal nagyobb, mint az átlag. A polcrendszer sorai között 4 m távolságot hagytunk, és 5 rámpával láttuk el a helyiséget. A speciális, egyedi állványokhoz hidraulikus villahosszabbítót alkalmazunk a targoncákon, és mindenhol mozgásérzékelős világítást építettünk be. A nagy teherbírású galériánkon hozzáadott értéket növelő szolgáltatásokat biztosítunk, és speciális tárolási igényű termékek raktározását tudjuk vállalni.

– Milyen mértékben lefedett a létesítmény szerződésekkel?
– Vannak még szabad kapacitásaink, elsősorban a gyógyszerraktár-vonalat szeretnénk erősíteni. A raktár egyik felében a jelenlegi ügyfél szezonális; áprilistól augusztus végéig tároljuk a készleteit, szeptembertől tehát nagyobb a tárolási kapacitásunk. Jelenleg megközelítőleg 1000 négyzetméter üres tárhely áll partnereink rendelkezésére.

– A bővítéssel mekkora összesen a magyarországi raktárfelületük?
– Több mint 11 ezer négyzetméter a Csepeli Szabadkikötőben, amelynek háromnegyed része magas tárolásos logisztikai raktár . A kisebbik fele cross dock raktárként üzemel, ennek segítségével bonyolítjuk le a nemzetközi fuvarozás és gyűjtőszállítmányozás nagy részét.

Molnár Ádám, a healthcare üzletág vezetője

– Egy éve nyitották meg a gyógyszerlogisztikai üzletágukat. Konkrét piaci igény jelentkezett, vagy elébe mentek a várható keresletnek?
– Az Ekol Logistics a logisztika teljes komplexitására törekszik Magyarországon is, így mondhatni mindkettő. Egyfelől tudjuk azt, hogy a gyógyszerlogisztika mint szektor nagyon szűk, kevés szereplővel és lehetőséggel. Az Ekol egy innovatív, „úttörő” logisztikai cég, a szokásostól eltérő megoldásokat és alternatívákat kínálunk partnereinknek. Ezt a hozzáállást kívánjuk érvényesíteni azzal, hogy mind technológiailag, mind eszközszempontból korszerűsíteni kívánjuk a gyógyszerlogisztikában használt megoldásokat. Így mondhatjuk, hogy elébe mentünk a várható keresletnek, bízva abban, hogy az Ekol által kínált „új” először érdekes, majd hozzáadott értéket növelő lesz a keresletet támasztó cégeknek. A felkészülés közben már jelentkezett konkrét piaci igény, köszönhetően annak is, hogy az Ekol Törökországban a legnagyobb gyógyszerlogisztikai cég, meglévő kapcsolatokkal, tudásbázissal és minőségügyi rendszerrel. Ez a jelentős tapasztalat segítette a hazai indulást és új szolgáltatások kialakítását, amellyel a láthatóan növekvő piaci kereslet igényeinek kívánunk
megfelelni.

– Miben állnak az egészségügyi piac gyorsan változó speciális igényei?
– Az egészségügyi szektor részének lenni hatalmas felelősséggel jár, hiszen hatással vagyunk a gyógyítás folyamatára. Számunkra ez az üzletág nem csak a termékekről, dobozokról, raklapokról, raktárakról vagy éppen járművekről szól, végső célunk a betegek biztonsága. Jól tudjuk, hogy hatással vagyunk az emberek vagy az állatok életére. Ez a lelkiismeretes hozzáállás eredményezte az Ekol cégcsoport jelentős sikereit az egészségügyi szolgáltatások terén. Egyszerűen megfogalmazva küldetésünk az, hogy ügyfeleink számára teljes, az ellátási lánc minden szakaszára olyan megoldásokat biztosítsunk, amellyel hozzájárulunk üzleti céljaik eléréséhez. A partnerek logisztikai igényei is folyamatosan változnak. Az üzleti környezet a legkevésbé sem mondható állandó és statikus környezetnek. Partnereink folyamatosan új, bonyolult és kritikus problémákkal találkoznak. Célunk, hogy ilyen élethelyzetekben tanácsadóként is jelen legyünk. Éppen ezért a gyógyszerlogisztikai piacot hat különböző szegmensre osztottuk, ahol minden csoport egyedi és különböző elvárásokat támaszt működési sajátosságaik alapján: gyártás-előkészítés (nyersanyagok, csomagolási kellékek); gyógyszerészeti termékek és vakcinák; fogyasztói egészségügyi termékek (étrend-kiegészítők, vitaminok, fogászati termékek); állat-egészségügyi termékek és vakcinák; orvos-technológiai termékek (orvosi eszközök, berendezések, alkatrészek); szemészeti termékek (lencsék, termékek, szemüvegek, keretek). Az Ekol a szolgáltatási paletta minden területén saját megoldásokat kínál az ügyfeleknek, hiszen az ügyfelek egyre markánsabban azt várják el, hogy teljes kontroll legyen a folyamatok kezdetétől a végéig, ugyanis ez jelenti számukra a biztonságot. Az Ekol személyében partnereink egyénre szabott, dedikált megoldást kapnak egyetlen kapcsolódási ponton keresztül. Érdemes megemlíteni, hogy az Ekol saját kutatás-fejlesztési csoporttal rendelkezik, ahol több mint 100 mérnök több mint 130 különböző projekten dolgozik. Ez teszi lehetővé, hogy folyamatosan fejlesszük, hatékonyabbá tegyük és ügyfeleink igényeire szabhassuk szolgáltatásainkat. Ennek az osztálynak a munkája különbözteti meg az Ekolt más piacon szereplő logisztikai cégtől.

– Hogyan vették az OGYI audit akadályát?
– A gyógyszerlogisztika dinamikája folyamatosan változik, semmi sem mondható stabilnak; a már említett elvárások a partnerek részéről, jogszabályok, kulcsmutatók, költségstruktúrák stb. Ezen változások irányítása jelenti a legnagyobb kihívást. A minőségügyi rendszerünk kialakításában támogatást kaptunk az anyacégtől, ezt azonban folyamatosan testre kell szabni egyrészt a helyi, magyarországi jogszabályi környezetben, másrészt az ügyfeleink elvárásai alapján. Összességében magabiztosan állíthatom, hogy minőségbiztosítási rendszerünk kiváló alap bármely gyógyszerlogisztikai vállalat számára. A hatósági vizsgálatra viszonylag kevés időnk volt felkészülni, ennek ellenére pozitív eredménnyel zártuk.

– Milyen infrastruktúra és flotta áll az üzletág szolgálatában?
– A gyógyszerlogisztikában jelentkező fuvarrendeléseket a már állományba vett, speciális járműből álló flottával fogadják. A gyógyszerszállításra dedikált, hitelesített új eszközöket a társaság egy évvel ezelőtt vette át. A gyógyszerlogisztika növekedésének köszönhetően a jelenlegi járműpark további mintegy 15 eszközzel bővül, amelyek szintén gyógyszerszállításra dedikált eszközök. Az új, hőmérséklet-szabályzott raktárcsarnokunkban a partnerek igényeinek megfelelően különböző térelválasztásokkal akár több hőmérséklettartományt is tudunk biztosítani. A folyamatos hőmérsékletfi gyelés alatt lévő csarnok – a többihez hasonlóan – kamerarendszerrel ellátott. A saját fejlesztésű raktárirányítási rendszerünk segítségével egyénre szabott és innovatív megoldásokat kínálunk partnereinknek, garantálva ezzel számukra a költséghatékonyságot és megtakarítást. Mind a raktár, mind pedig a fuvareszközök vagyonvédelmi szolgáltatással ellátottak, folyamatos monitoring gal, ami szintén hozzájárul a megfelelő biztonság és minőségügyi elvárások megfeleléséhez.

– Mit terveznek elérni rövid és hosszú távon?
– A fogyasztói egészségügyi termékek szolgáltatása Magyarországon már komplex, tehát raktározást és szállítást is vállal az Ekol. A partnerek legnagyobb előnye az, hogy valamennyi szolgáltatást egy szolgáltatónál érhetik el. A humán és állatgyógyászati termékek esetében pedig a szállítás szerepel az Ekol által már vállalt szolgáltatások között. Rövid távú célunk, hogy átrakó raktárként is funkcionáljunk a humán gyógyszerek szállításánál, továbbá idei tervünk, hogy az új raktárcsarnokban még több hozzáadott értéket növelő szolgáltatást nyújtsunk a gyógyszeripari megrendelőink számára.

Magyarországon is előirányzott már a szerializáció, ennek időpontja is tisztázódni látszik. Törökországban ez már működik, több partnerünknél is megvalósítottuk már, így a „know-how” már ismert. Egyértelmű célunk, hogy hosszú távon Magyarországon és európai szinten is az Ekol Logistics Kft. elöljáró legyen a gyógyszeripari szerializációban és a már bevált rendszert tudjuk kínálni a partnereinknek.

Varga Violetta

Az interjú a NavigátorVilág 2017. márciusi számában jelent meg.