„2017-ben minden jobb lesz”

Térdet leporol, feláll, továbbmegy – így lehetne összefoglalni, amit Sören Skou vezérigazgató és Jakob Stausholm pénzügyi igazgató mondott elemzők és újságírók jelenlétében a Maersk 2016-os éves mérlegének közzététele kapcsán. „Csalódást okozó eredményről” és arról beszéltek, hogy fordulóponthoz érkeztek.

Konkrétan ez azt jelenti, hogy a Maersk konszern olyan rosszul teljesített, mint már régen nem, ám 2017-ben jelentős javulásra számítanak. A 2016-os 1,9 milliárd USA dollárnyi veszteség után – amelybe 2,8 milliárd dollár értékcsökkenési leírás is beletartozik – erre az évre ismét a nyereséges zónát célozták be. Az év elején alapított új szállítmányozási és logisztikai üzletágban 1 milliárd USA dollárt is meghaladó nyereséget szeretnének elérni, megtisztítva azt a leírásoktól és tőkekivonásoktól. És újra nyereségre törekszenek a Maersk Line-nál is, amely a leginkább hozzájárul a konszern forgalmához.

Úgy tűnik, javultak a feltételek. A cégvezetés szerint egyrészt stratégiailag jól felépített a Maersk Line és az egész konszern, másrészről jobbak is lettek a piaci feltételek. Így semmi akadálya, hogy már idén 150 millió dolláros szinergiát hozzon a konyhára a szállítmányozási és logisztikai tevékenységek csoportosítása a maga öt pillérjével: Maersk Line, APM Terminals, Damco, Maersk Container Industry és Svitzer. Reményre ad okot az is, hogy a konténeres hajózásban kiegyensúlyozottabb a kereslet és kínálat aránya. A kapacitásnövekedés egyre inkább lassul, míg a kereslet nőni kezdett.

A pénzügyi vezető szerint kiváltképpen az utolsó negyedévben voltak észlelhető pozitív jelek. E szerint 4 százalékkal nőtt a globális szállítási kereslet, miközben a fl otta világszerte csupán 2 százalékkal bővült, mivel nagyon sok régi hajót bontanak le és vonnak ki a forgalomból. Másrészről a Maersk Line a saját mennyiségeit is fel tudta tornázni 2,7 millió FEU-ra (FEU = 40 lábas konténer), ami 12 százalékos növekedést jelent. A kihasználtság a maga 70 százalékával továbbra is magasnak számít. A negyedév folyamán folyamatosan nőttek a fuvardíjak. Ennek köszönhetően 2014 óta először alakult pozitívan a forgalom (plusz 2,4 százalékkal).

MAERSK LINE SZÁMOKBAN

2016 2015
Forgalom (millió USA dollár) 20 175 23 729
Ebitda (millió USA dollár) 1 525 3 324
Nettó eredmény (millió USA dollár) –376 1 303
Szállítási mennyiség (ezer FEU) 10 415 9 522
Fuvardíj (USA dollár / FEU) 1 795 2 209

A Maersk idén fokozatos javulást vár a fuvartarifákat illetően. A Maersk Line ezt ki is akarja használni, hogy a legfrissebb, jelentős piaci részesedési nyereségeket megfelelő profi tra lehessen váltani.

DERŰS OPTIMIZMUS

A Maersk vezetői mellett legutóbb Rolf Habben, a Hapag-Lloyd vezérigazgatója tekintett a jövőbe derűlátón, aki úgy nyilatkozott a DPA hírügynökségnek, hogy „először mutatnak jelek arra, hogy hamarosan jobb idők következnek”.

A szállítmányozási és logisztikai üzletág többi területén 2017-ben az előző évi nyereséget, azaz mintegy 500 millió USA dollárt próbálnak elérni. 2016-ban az APM Terminals 433 millió dollár nyereséget könyvelhetett el a tavalyelőtti 626 millióval szemben. 36 millióról 37,3 millió TEU-ra nőtt az átrakodások száma. A konszern főleg abban bízik, hogy további javulás várható az olajexporttól függő piacokon.

A Damco leányvállalat 2016-ban 31 millió USA dollár nyereséggel büszkélkedhetett a 2015-ös 15 milliót követően, miközben a forgalom 2,7-ről 2,5 milliárd dollárra csökkent. A tengeri fuvarozási mennyiség 9 százalékkal, a légi fuvarozási tonnatartalom 3 százalékkal nőtt.

Járdán Eszter

A cikk a NavigátorVilág 2017. márciusi számában jelent meg.