A vicinálisok sikeres túlélése

A vicinálisok sikeres túlélése

A vasútvonalak bezárása Magyarországon is kampánytéma volt 10 éve, majd 2012-ben látványosan újranyílt néhány vasúti mellékvonal. A túlélést jelentő koncepciók és fejlesztések azonban elmaradtak, ma már sokszor csak alibi menetrendet fenntartva kínlódik a MÁVSTART. Pedig jó példák is vannak, amelyeket érdemes bemutatni…

Ez a cikk a KözlekedésVilág I. negyedéves számában jelent meg.

 

Térségi összefogás Debrecenben

A Debrecen és Nagykereki között húzódó 52 kilométernyi 106-os mellékvonalról mint egy igazi sikertörténetről tudunk beszámolni, amelyhez koncepció, erős helyi civil szervezet és vasutasok példaértékű hozzáállása kellett. A kilátások pedig rosszak voltak, ugyanis a 2009-es vonalbezárási hullám éppen csak elkerülte a vasútvonalat, ikertestvére, az egykor 107- es számon futó Sáránd–Létavértes vonal nem is menekült meg. Szerencsére Nagykereki sorsa az elmúlt években más irányt vett. A vonal mentén élők és azt naponta használók erős civil erőként léptek fel, ennek köszönhetően pedig a közszolgáltatás megrendelője és a MÁV-START szakemberei is mertek óvatosan fejleszteni. Az „Értől az Óceánig” közlekedésfejlesztési projekt egy máig egyedülálló, komplex mellékvonal-fejlesztési koncepciót tett le az asztalra: itt nem óriási beruházásokra és hatalmas költségtámogatásokra kell gondolni, hanem elsősorban a vasúti és közúti tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztés kicsi, de hasznos elemeit valósították meg 2015-ig. Mintegy 526 millió forintos uniós és hazai forrásból a Debrecen– Nagykereki vasútvonalon és keresztirányú autóbusz-hálózatán új, akadálymentesített peronok, buszfordulók, parkolók és megállók épültek. Sáránd állomáson kettő, Derecskén, Derecske-Vásártéren, valamint Konyári-Sóstófürdőn egy-egy új peron épült, Kismarja településen a meglévő peron felújítása mellett a jövőben új megállóhely fog létesülni Hantakert néven. Nagykereki állomáson a Biharkeresztes–Nagykereki autóbuszok vasúti kapcsolatának megteremtése érdekében új buszmegálló és buszforduló épült. A fentiek mellett az utazók jobb információellátása érdekében hét helyszínen valós idejű audiovizuális utastájékoztató rendszert is telepítettek. A zöld felületet jelentős parkosítással növelték, továbbá valamennyi helyszínen utcabútorokat helyeztek ki. Az utasbiztonság és a helyszínek állagmegóvása érdekében 36 kamerát is telepítettek.

A projekt ékköve

Az önkormányzati projektre a MÁV is rácsatlakozott: Pocsaj-Esztár állomáson 2018-ban a felvételi épületet újítják fel, új parkoló, fedett kerékpártároló és nyári váró létesül. 2016 májusában külső felújítást kapott Konyár, majd év végén Sáránd állomás épülete. A 106-os vasútvonal uniós projektjéből a konyári peronkorszerűsítés kimaradt, azonban 2015 nyarán az önkormányzat és a MÁV közös, önerős beruházásként új, akadálymentesített peront létesített. A tervezők nagyon figyeltek a valós forgalmi igényekre, így például ezek figyelembevételével épültek a peronok, csak a kellő hosszúságban és a valóban használt vágányok mellé. A MÁV pályavasút területi igazgatósága a lehetőségeihez mérten javította a vasúti pályát, így a problémás szakaszokon ágyazat-, alj- és síncserét végzett, melynek eredményeképpen több kilomé ter hosszon megszűntek az ideiglenes lassújelek a vasútvonalon. Átépült a vonal legforgalmasabb közúti átjárója – a 47-es főúté – Sáránd határában. A projekt ékköve a Pocsaj-Esztár vasútállomás példaértékű felújítása, melynek során közös, akadálymentesített vasúti és autóbuszperon épült a korábbi rakodóvágány részleges elbontásával. Ennek részeként utasváró, buszforduló, két buszállás, járda, kandeláberek létesültek. A busz és a vonat menetrendjének összehangolásával kiváló átszállási kapcsolat működtethető a MÁV-START és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ járművei között. Az állomás mindig virágokkal díszített peronján, a tetszetős utcabútorokon ülve valóban európai színvonalú a várakozás. A tervezők sokat javítottak a vasúti utastájékoztatáson, ami mindig a mellékvonalak egyik problematikus pontja.

Csökkenő menetidő

Hosszú évek agóniája után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is elkezdett több vonatot megrendelni, így 2011-ben növelték a reggeli csúcsidőben a Debrecen felé irányuló menetrendi kínálatot, 2012-től pedig ismét naponta közlekedik a Debrecenből 22:45-kor induló késő esti vonat. 2013 decemberében pedig a délutáni kínálatot bővítették. A Regionális Közlekedésszervező Irodák (RKI) alapvető szerepet játszottak az elmúlt évek során az elővárosi kínálat fejlesztésében és a busz–vonat párhuzamosságok megszüntetésében. A kínálat bővítése meghozta az utasokat is a vonatokra, amelyet nagymértékben javított, hogy a vonatjegyhez jutásra is nagy hangsúlyt fektettek a projektben. Partneri pénztár nyílt többek között Konyáron, Pocsaj-Esztáron és Kismarján. Forgalomszervezési érdekesség, hogy ismét aktiválták Pocsaj-Esztár állomást, azaz lehetőség van az állomáson két szembejövő vonat keresztezésére, így a megnövekedő forgalmat hatékonyan tudják kezelni a vonalon. Debrecen és a kistelepülések közötti menetrend az ingázókat (iskolásokat és dolgozókat) segíti, nem az országos ütemes rendszerhez optimalizálták. A menetidő pedig – mellékvonalhoz képest igazán szokatlan módon – az évek alatt többször is csökkent. A 106-os vonalért dolgozó aktivisták Facebook-csoportot is létrehoztak, és helyi szinten egyéb fórumokon is intenzíven népszerűsítik az oktatási intézményekbe vagy munkahelyre ingázók körében a vasutat. A MÁV-START utasinformációs szervezete 2015-ben menetrendi szórólapokkal és színvonalas hirdetményekkel segítette az utasforgalmat.

Fejlesztési lehetőségek

A vasútvonal fejlesztésére még számos lehetőség kínálkozik. Az utasigények jobb kiszolgálása érdekében Hantakert néven új megállóhely épült, melyet hamarosan forgalomba is helyeznek. Debrecenben elkezdődik az ország egyik legnagyobb intermodális központjának, a Nagyállomásnak a teljes körű átépítése, amely várhatóan színvonalas utaskiszolgálást biztosít majd. A mellékvonal a debreceni repülőtér közvetlen közelében fut el, ahol megnövekedett az áruforgalmi kiszolgálás. Az iparvágányokon újra megjelenő teherforgalom érdekében a vonal városi szakaszán jelentős pályafelújítás zajlott, de egy repülőtéri megállóhely kiépítése is napirendre kerülhet. A MÁV-START nagyon nem támogatja, de valahol a jövő egyik feladata lesz a kisforgalmú megállóhelyeken történő áthaladás megszervezése is. Az államvasút csak két vonalon kezdte el ezt a kedvező szolgáltatást bevezetni, amely a csúcsidőn kívül biztosít jobb szolgáltatást. A leszállási szándékot jelző gombok beszerelése gyorsan megtérülne a megállásoknál elfüstölt gázolajból. A vasútvonal Debrecentől távolabbi szakaszának forgalma csak a menetidő további csökkentésével lesz versenyképes a közúti forgalommal szemben. A cívisváros nagyon intenzív gazdasági fejlődése a jövőben lehetővé teszi majd a forgalom további fejlesztését ebben az irányban is. A kedvező munkaerő-piaci folyamatok felértékelhetik a Derecskén túli kistelepülésekről bejáró munkaerő számára is a vonatot, pláne amennyiben a városi közlekedéssel összekapcsolt díjtermékek is megjelennek a kínálatban. A nagy álom pedig a vonal Nagyvárad felé történő összeköttetése lenne, amely személy- és teherszállítás tekintetében is alapjaiban átalakítaná a 106-os mellékvonali szerepét.