„Saját autóbuszok nélkül vagyunk Európa legnagyobb busztársasága”

Teljesen ismeretlen szereplőként tört be először a német, majd az európai távolsági autóbuszos piacra a FlixBus, hogy alig néhány év leforgása alatt megkerülhetetlen tényezővé, Európa legnagyobb busztársaságává váljon – saját tulajdonú járművek nélkül, de annál több utasközpontú szolgáltatással, egyedülálló üzleti modellel, innovatív megoldással és stabil befektetői háttérrel. A gazdasági sikerek nyomán a szervezetfejlesztés is napirenden van, a közelmúltban nyitották meg budapesti irodájukat. Arany László, a FlixBus regionális ügyvezető igazgatója ebből az alkalomból adott exkluzív interjút a KözlekedésVilágnak.

Arany László, a FlixBus regionális ügyvezető igazgatója

– Hogyan kezdődött ez a nem mindennapi sikersztori, amely egyik évről a másikra alapjaiban rendezte át az európai távolsági buszközlekedési piacot?
– Közlekedési iparági tapasztalatokkal nem rendelkező három német fiatalember startup vállalkozásként alapította a FlixBust, amely négy és fél évvel ezelőtt indította első járatát. A társaság mindössze két éven belül vezető buszvállalattá nőtte ki magát Németországban, és mára Európa legnagyobb távolsági/intercity buszhálózatával büszkélkedhet. Cégünk naponta 200 ezer csatlakozást biztosít egy átszállással A-ból B-be történő utazásra, a mintegy 1200 FlixBus logóval közlekedő autóbusz több mint 1200 célállomást köt össze 26 európai országban. Utasaink száma évről évre jelentős mértékben emelkedik, az indulás évében 3,3 millió, 2014-ben már 11 millió, 2015-ben 20 millió utasunk volt, tavaly pedig ez a szám elérte a 30 milliót. Várakozásaink szerint a dinamikus növekedés idén is folytatódik, 2017-ben körülbelül 40 millió FlixBus-utassal számolunk, ami az év eddig eltelt időszakát tekintve abszolút reális célkitűzés.

– Mi a titka e hihetetlen növekedésnek?
– Üzletpolitikánk középpontjában az utas áll. Legfőbb célunk, hogy a bennünket választók minél elégedettebbek legyenek, garantáltan magas színvonalú, komfortos, megfizethető utazási élményt tudjunk számukra nyújtani. Minden buszunk kényelmes ülésekkel, nagy lábtérrel, ingyenesen elérhető wifi-hálózattal rendelkezik, az ülések mellett pedig konnektor található, ennek köszönhetően az okos eszközöket hosszabb utazás során is végig használhatják utasaink. Kifejezetten környezetbarát utazási lehetőséget kínálunk, flottánk a legmodernebb, minimális károsanyag-kibocsátású járművekből áll. A jegyfoglalás iOS, Windows és Android rendszeren egyaránt elérhető ingyenes mobilalkalmazáson keresztül történik, az utasok ellenőrizhetik a menetrendeket, útvonalakat, a buszmegállók pontos helyét, utazásukról valós idejű információkat kaphatnak. Az utasfelvétel papírmentesen, QR kóddal is lehetséges. Igazi kuriózum és az utasközpontú cégfilozófiához további adalék, hogy a foglalások az indulás előtti 15. percig módosíthatók. Szolgáltatásainkban egy minőségi sztenderd elérésére törekszünk, az a célunk, hogy minden járatunkon – induljon az Londonból, Párizsból vagy éppen Budapestről – ugyanolyan magas színvonalú szolgáltatást legyünk képesek nyújtani.

FlixBus-VOLÁNBUSZ járat a Népligeti buszpályaudvaron

– Az imént említett utasszám-növekedést tekintve nagyon eredményesen „dolgozták meg” az európai távolsági személyszállítási piacot, de a térhódításhoz nyilván egy jól kidolgozott stratégiára is szükség volt…
– Az utasbarát üzletpolitika mellett a FlixBus sikereiben legalább ilyen fontos szerepet játszik a „Best of two worlds” névre hallgató egyedülálló üzleti modell, aminek az a lényege, hogy regionális autóbuszos társaságokkal – amelyek sokszor családi kis- és középvállalkozások többgenerációnyi sikerrel a hátuk mögött – alakítunk ki szakmai, partneri kapcsolatokat, ahol mindkét félnek megvannak a pontosan megfogalmazott feladatai, kötelezettségei, jól körülhatárolható felelősségi területei. Ezen együttműködések keretében az adott városok FlixBus irodájában dolgozó munkatársak felelnek az útvonalhálózat tervezéséért, optimalizálásáért, a forgalomirányításért, ellátják az ügyfélszolgálati, minőség-ellenőrzési, online marketing- és PR-tevékenységet, valamint jegyértékesítéssel, árazással, üzlet-, technológiai és informatikai fejlesztésekkel foglalkoznak, mindezt a digitális innováció jegyében. A helyi buszpartnerek felelősek a mindennapi járatok és a járművek üzemeltetéséért, a legmagasabb kényelmi és biztonsági követelményeknek megfelelően. Így tehát a minőség, a technológia, a startup szellemiség és az erős, nemzetközi mobilitási márka egységet alkot a hagyományos helyi tapasztalattal, aminek legfőbb haszonélvezői természetesen maguk az utasok.

Az utasok az indulás előtt akár 15 perccel is módosíthatják foglalásaikat

KÖZÖS PIACI SIKEREK

A 90 éves szakmai tapasztalattal rendelkező VOLÁNBUSZ Zrt. az első nemzetközi buszjáratát 1931-ben indította Bécsbe. A társaság autóbuszai az elmúlt években is rendszeresen rótták a külföldi utakat, azonban két–három évvel ezelőtt fölmerült a cég menedzsmentjében egy modernebb, versenyképesebb szolgáltatás kialakítása. Mint azt Kameniczky Ákos, a VOLÁNBUSZ Zrt. forgalmi igazgatója elmondta, tavaly januárban találkoztak először a FlixBus vezetőivel. Néhány ezer e-mail váltás és többszöri személyes egyeztetés után 2016 júniusában kezdődött a tényleges együttműködés a két cég között, először a bécsi, majd a zágrábi járatok integrálódtak a FlixBus rendszerébe, később járatokat is sűrítettek, és azóta is együtt harcolnak az utasokért. A két társaság közös piaci jelenléte sikeres, az utasok száma növekszik, ami azt mutatja, hogy az autóbuszos közlekedés versenyképes alternatívája az egyéni közlekedésnek, még nemzetközi viszonylatokban is.

– Hogyan tudták magukhoz vonzani a piacra lépéshez szükséges befektetői hátteret?
– Az utas mindenekelőtt stratégiában és az ezt támogató üzleti modellben több nagyvállalat is látott fantáziát. Így nem volt annyira nehéz feladat szakmailag rendkívül erős és iparági tapasztalatokkal is bíró befektetőket megnyerni magunknak, ami minden startup vállalkozás esetében elengedhetetlenül fontos a piacon való megkapaszkodás és a további fejlődés érdekében. A FlixBus mögött olyan befektetők állnak, mint például a Daimler, a General Atlantic, a HV Ventures vagy a Silverlake, hogy csak a legismertebbeket említsem. Patinás névsor, azt hiszem, és ezek a vállalkozások biztos hátteret jelentenek a számunkra, s valóban hosszú távon garantálják a piaci jelenlétünket.

– Európában hol találhatók FlixBus irodák, és mik a további terjeszkedés lehetséges irányai?
– Berlin, München, Párizs, Milánó, Koppenhága, Prága és Zágráb után nemrég nyitottuk meg a nyolcadik irodánkat Budapesten, amely a társaság középkelet-európai üzletágát, a magyar, román és bolgár piacot koordinálja majd, amiért regionális ügyvezető igazgatóként én vagyok a felelős. S ezzel máris válaszoltam a kérdés második felére is, miszerint cégünk a tavalyi év jelentős régiós növekedése és az utaselégedettségi mutatók rendkívül kedvező alakulása következtében immár keletebbre is tekinthet, ahol – úgy véljük – reálisan kiaknázható piaci lehetőségek vannak. A „keleti nyitás” nagy kihívás, de az az üzleti modell, ami Koppenhágától Zágrábig, Párizstól Prágáig működőképesnek bizonyult, reményeink szerint Budapesttől Bukaresten át Szófiáig is hasonlóképpen eredményes lesz.

– Az európai munkaerőpiacra milyen hatást gyakorolt egy új személyszállító vállalkozás piacra lépése?
– Ahogy növekszik a cég, ahogy bővül a járatok és utasok száma, nyilván úgy kötünk üzleti megállapodásokat újabb és újabb buszpartnerekkel. Évente több tízmillió utas szállítása Európa-szerte egyre több autóbusz-vezetőt igényel, míg a járművek üzemeltetése, javítása, karbantartása szintén számos szakembernek biztosít munkalehetőséget. Négy és fél év alatt, tehát a színrelépésünk óta közel hétezer új munkahelyet teremtettünk az iparágban, amire joggal lehetünk büszkék.

– Hazakanyarodva, miért döntöttek a VOLÁNBUSZ mellett, amikor az üzleti modellnek megfelelően itthon is buszos partnert kerestek?
– Három számot említenék, melyek önmagukban is elegendő indokot szolgáltattak nekünk, hogy jól döntünk, ha a VOLÁNBUSZ-t választjuk. A társaság a nemzetközi személyszállításban 90 éves múltra tekint vissza, amely idő alatt rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjtött. Másrészt a versenytársakhoz képest összehasonlíthatatlanul több, összesen 1067 járművel van jelen az autóbusz-közlekedés piacán. Nem utolsósorban pedig 500 országos autóbuszjáratot üzemeltet a fővárosból, ami a hazai viszonyok között szintén rekordnak számít. Abban bízunk, hogy a felhalmozott több évtizedes tudás és a megbízható járművek – jelenleg 10 FlixBus-VOLÁNBUSZ logós autóbusz van forgalomban –, kiegészülve az általunk a közös vállalkozásba „hozott” innovatív technológiai megoldásokkal és startup szellemiséggel valóban mindkettőnk számára gyümölcsöző együttműködést eredményez. A tavaly júniusi indulás óta eltelt időszak ezt a bizakodásunkat egyértelműen megerősíti, kiválóan, igazi csapatot alkotva dolgozik együtt a két társaság menedzsmentje. A feladatmegosztás természetesen ugyanaz, mint bármely más európai országban, ahol jelen van a FlixBus. A járművek mindenhol a buszpartnereink tulajdonában vannak, tehát egyetlen autóbusz nélkül vagyunk Európa legnagyobb busztársasága.

– Melyek az első bő egy év tapasztalatai, a számok is alátámasztják a közös sikerről elmondottakat?
– A Népligeti buszpályaudvarról naponta 40 járatindulás van, illetve további hét magyar városból, Szegedről, Győrből, Miskolcról, Siófokról, Hévízről, Nagykanizsáról és Keszthelyről is indulnak buszaink, melyekkel átszállás nélkül 13 ország több mint 100 célállomására lehet eljutni. Kiemelném Bécset, ahová hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön 13, pénteken és hétvégén 15 járat közlekedik, illetve Pozsonyt, ide mindennap 6 járat indul. Az eredményesség szempontjából talán a legbeszédesebb adat, hogy idén nyáron már kétszer annyian utaztak valamelyik FlixBus-járattal, mint tavaly, a buszok átlagosan kétharmados kihasználtsággal közlekedtek. Ebben szerepe volt a nagyarányú nyári hálózatbővítésnek, mely során közvetlen napi járatokat indítottunk hazánk több nagyvárosából Horvátország (Zadar, Split, Trogir, Makarska, Šibenik), Szlovénia (Maribor, Ljubljana), Olaszország (Velence, Trieszt, Padova), Szlovákia (Pozsony, Ružomberok, Donovaly), Lengyelország (Varsó, Łódź, Wroclaw, Krakkó, Katovice) és Erdély (Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Temesvár, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Segesvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda) legnépszerűbb nyaralóhelyeire.

– Az erdélyi térhódításban komoly ellenlábasuk a másodvirágzását élő egyik magyar tulajdonú autóbuszos magánvállalkozás. Mit mutatnak az augusztusi utasfoglalási adatok, sikerrel törtek be erre a piacra?
– A négy erdélyi járatunk közül három Budapestet érintve Bécsig közlekedik. Tapasztalataink alapján egyre nő az utasszám, komoly kereslet mutatkozik ezekre a járatokra. Romániával kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy a nemzetközi személyszállításban eddig piacvezető cég, a Eurolines Romania idén szeptember elsejétől integrálódott a FlixBus rendszerébe, a társaság több mint 50 autóbusza immár a FlixBus színeiben és logójával indul az európai célállomások felé.

– Az InterFlix jegy tovább javította az eredményességi mutatókat?
– Az idei nyár újdonsága volt, hogy a FlixBus piacra dobta az Interflix jegyet, amivel akár európai körutazássá is alakítható a nyaralás, hiszen öt város felkeresésére jogosít. A három hónapig érvényes, 99 euróért kapható jegy jól fogyott, összvállalati szinten hozzájárulva az eredményes gazdálkodáshoz. A magyar oldalon jelenleg nem elérhető az Interflix, de online, a https://interflix.flixbus.com oldalon a hazai utazók is hozzáférhetnek a jegyhez.

– Tervezik-e belföldi járatok üzemeltetését a személyszállítási piac liberalizációja után?
– Vannak olyan országok (Németország, Franciaország, Olaszország), ahol már liberalizált a piac, és a FlixBus helyi buszos partnerével közösen részt vesz a belföldi közlekedésben is. Magyarországon a piacnyitás még kicsit odébb van, ha majd megtörténik, partnerünkkel együtt mérlegelni fogjuk, hogy szeretnénk-e, megéri-e belföldi járatokat üzemeltetni a távolságiak mellett.

A FLIXBUS A HELLŐT IS MEGVETTE

Az osztrák állami vasúttársaság, az ÖBB a FlixBus ausztriai térhódítását ellensúlyozandó 2016 júliusában távolsági buszos vonalhálózatot indított Hellö néven, azzal a távolabbi céllal, hogy a szintén vasúti kötődésű Berlin Linien Bus-szal (BLB) együttműködve kiterjedt európai hálózatot épít majd. Az elképzelés már tavaly ősszel vakvágányra futott – valószínű, hogy  a Hellö kiötlői „elfelejtették” értesíteni a berlini kollégákat a közös jövőről szőtt terveikről –, a BLB ugyanis a honfitárs cég mellett tette le a voksát, és a FlixBus partnere lett. Az így hoppon maradt Hellö pedig a remélt német támasz nélkül igyekezett valahogy megkapaszkodni a piacon, de amint az várható volt, egyedül, csak a saját erejére támaszkodva ez nem sikerült. Már idén tavasszal világossá vált a kudarc – a járművek többségét félig sem tudták utasokkal megtölteni –, és gazdasági megfontolásokból az ÖBB kénytelen volt feladni autóbuszos kísérletét – épp a legfőbb rivális, a FlixBus vásárolta meg a teljes hálózatot. A német társaság gazdasági erejére jellemző, hogy egyre nagyobb és nagyobb szeleteket hasít ki a nemzetközi autóbuszos személyszállítási tortából, például a 2013-ban liberalizált német távolsági buszos piacon a FlixBus részesedése a folyamatos felvásárlásoknak köszönhetően már 92 százalék…

Dékány Zsolt

A cikk a KözlekedésVilág 2017. szeptember-októberi számában jelent meg.