Nyártól szabályozási könnyítések a keskeny nyomközű járműveknél
Február elején izgalmas témákkal várták a XXIII. Kárpát-medencei kisvasutak találkozója résztvevőit Budapesten. A legfontosabb téma a tavaly év végi kormányhatározatban megjelölt közel 10 milliárd forint sorsa, amely évtizedek óta a legnagyobb összegű forrás, amit a keskeny nyomközű vasutak fejlesztésére lehet költeni.
Jelentős fejlesztések indulnak
Kiemelt cél a családok aktív, természetben eltöltött szabadidejének növelése, hangoztatta előadásában Révész Máriusz. A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével megbízott kormánybiztos elmondta, az erdei kisvasutakat érdemes kiemelt turisztikai attrakciónak tekinteni egy-egy térségben, amelyre számos más szolgáltatás épülhet, és a kitűzött társadalompolitikai célok elérésében nagyon számít rájuk. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a kisvasutak fejlesztésére szánt pénz a MÁV-hoz érkezett, de várhatóan a legfontosabb erdei vasutak infrastrukturális és gördülőállományát kell belőle modernizálni. Az előzetes tervek szerint Lillafüred, Gyöngyös, Királyrét, Kemence és a debreceni Zsuzsi vasút juthat jelentős fejlesztési öszszeghez. A február végéig összeálló javaslatokba bekerülhet a Vál-völgyi kisvasút Felcsút–Bicske szakaszának megépítése, valamint egy reális felújítási javaslat esetén a MÁV egyetlen működő kisvasútjának, a balatonfenyvesinek Imremajor–Csisztapuszta között régóta várt újraindítása is. Továbbá felmerült a Gemenci ártéri erdőben közlekedő vonal árvízvédelmi megerősítése 450 millió forint értékben és a Szenta–Kaszó közötti vonalon egy rövid, jelenleg nem használt szakasz felújítása is.
Az elmúlt évben két szakasszal bővült a hazai kisvasúti vonalak hossza. Megépült a Vál-völgyi kisvasút Felcsúton, valamint teljes vonalon közlekedik a Transzbörzsönyi kisvasút (Szob–Nagybörzsöny), miután a hiányzó Márianosztra–Nagyírtás szakasz is elkészült. Az új vonalakra más kisvasutakról hoztak járműveket, valamint egy házilag épült motorkocsi is készült a Börzsönybe.
Pártolják a vasútüzemeket
A fejlesztési források lehetőséget nyitnak új járművek beszerzésére, illetve alternatívaként vizsgálandó a C50-es, illetve Mk48-as mozdonyok korszerűsítése is. Mindkét mozdonytípus esetén volt már példa egyedi, általában csak egy-egy példányt érintő átépítésre, az Mk48-as esetében még hibrid hajtást is alkalmaztak. Nagyobb sorozat esetén kellően hatékony és fenntartható megoldások születhetnek a remotorizáció során.
A kormánybiztos ismertette, a törvényalkotás is a vasútüzemek pártjára állt. A Vasúti törvény nyáron várható módosítása során az egyszerűsítésre törekednek, így sok esetben a kisvasutak egyszerűen kikerülnek a merev szabályozás alól. A változás természetesen nem szabályozatlanságot fog okozni, de csak így biztosítható a foglalkoztathatóság feltételeinek észszerű módosítása, ami az üzemvitelt sok esetben közel ellehetetlenítette.
Jó hírek a Gyermekvasútról
A kisvasutak ismertségének növelése érdekében újra fontos szerepet kaphatnak a rendezvények. A jövőben turisztikai céllal hajtánypálya nyílhat a bezárt kecskeméti kisvasút egy szakaszán és Szilvásváradon, ahol a felhagyott nagyvasúti pályát lehetne használni. A hallgatóságban ülő üzemvezetők kérték, hogy a cafetériában nagyon népszerű SZÉP kártyával is lehessen fizetni a kisvasutakon.
A tanácskozás második részében a kisvasutak vezetői ismertették az elmúlt év eredményeit, a várható fejlesztéseket. Csanádi Sándor, a Gyermekvasút műszaki vezetője megnyugtató híreket közölt. A műszaki okból jelentkező személykocsihiányt lassan sikerül orvosolni; a felújított mozdonyokat nyomkarimakenő berendezéssel látták el, így az ívek, valamint az abroncsok kopása is mérséklődött. Az értékmentésben is kimagasló szerepet játszik a hűvösvölgyi fűtőház, így újabb működő nosztalgiajárművekkel gazdagodhat a flotta. Mátrai Imre üzemvezető Miskolcról büszkén említette, hogy egy alapítvánnyal közös szervezésben több, mint húszezer utast köszönthettek a naponta négyszer Lillafüredre közlekedő Mikulásvonatokon. Paulik János és Berki Zoltán a Transzbörzsöny kisvasút első évének forgalmi és üzemviteli tapasztalatait ismertette.
A hazai erdei vasutak tavalyi forgalmi adatai
Üzemeltető | Megnevezés | Km | Utasszám (fő) 2016 |
|
1. | ZALAERDŐ Zrt. | Lenti-Csömödér Állami Erdei Vasút (ÁEV) | 32 | 20 207 |
2. | ÉSZAKERDŐ Zrt. | Lillafüredi ÁEV | 31 | 229 191 |
3. | GEMENC Zrt. | Gemenci ÁEV | 30 | 71 961 |
4. | EGERERDŐ Zrt. | ÁEV Mátravasút | 18 | 61 972 |
5. | D.K.V. Zrt. | Zsuzsi ÁEV | 17 | 21 536 |
6. | Ipoly Erdő Zrt. | Királyréti ÁEV | 11 | 117 600 |
7. | ÉSZAKERDŐ Zrt. | Pálházi ÁEV | 9 | 33 214 |
8. | SEFAG Zrt. | Mesztegnyői ÁEV | 9 | 9 477 |
9. | Mecseki Erd. Zrt. | Almamelléki ÁEV | 6 | 5 600 |
10. | HM Kaszó Er. Zrt. | Kaszói ÁEV | 8 | 13 111 |
11. | Nagybörzsönyi E.Kv.Np.Kft. | Nagybörzsönyi ÁEV | 8 | 18 459 |
12. | EGERERDŐ Zrt. | Szilvásváradi ÁEV | 4 | 270 251 |
13. | EGERERDŐ Zrt. | Felsőtárkányi ÁEV | 5 | 31 574 |
14. | Börzsöny Kisvasút Np.Kft. | Szobi ÁEV | 13 | 10 720 |
15. | Ipoly Erdő Zrt. | Bezina-völgyi ÁEV (Márianosztra–Nagyirtás) | 7 | kb. 17 500 |
16. | K.B.K. Kemence | Erdei Múzeumvasút | 7 | 25 324 |
Összesen: | 215 | 958 697 |
Schulek Tibor
A cikk a KözlekedésVilág 2017. márciusi számában jelent meg.